https://verskucko.com

Címke: tükör

  • Bella István: Köztem és köztem

    1.

    Mintha kihaltak volna az évszakok,
    megdermedt zöldben fürödnek a fák.
    Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
    Megkövült idő. Haláltalan világ.
    Nem merek élni. Lélegezni sem.
    Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
    csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
    Rettenetes nehéz az idebenn.
    Hát élek, félek, alakoskodok.

    2.

    Köztem és köztem ott áll a világ,
    mint a tükör arcom és mása közt.
    Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
    Örömet búra, bút örömre föst.
    Telet játszom: hajamat behavaztam,
    de velem szemben a tükörben tavasz van:
    hó hullatja szirmát, vagy meggyfa-ág
    Tejútja leng, az Androméda-füst
    ködöl, görgeti fényét sár, virág.

    3.

    De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
    soha, ami magamagának látszik.
    Hogy halandóban halhatatlan havaz,
    hogy a mindenben esendő-én halálzik.
    De ha majd szájam elé tesznek orvul,
    s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
    mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
    ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
    az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: ARCKÉPCSARNOK

    Van egy arc,
    amit csak önmagunkat elképzelve látunk

    • lehet, hogy ez az igazi.
      És van annyi arcunk,
      ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
      hogy ezekben akad néhány közös vonás
    • lehet. Akkor ez a valóság.
      Van egy,
      amit tükörbe nézve látunk: villám-
      gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
    • efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
      És van,
      van arc, amit csak az lát, aki szeret,
      akit szeretünk. Ez a legszebb,
      a legmulandóbb. A legérvényesebb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Ha nézem a világot

    Ha nézem a világot,
    A világ visszanéz,
    Azt mondom, összevisszaság,
    Ő feleli, teljes egész.

    Azt mondom, csupa valótlan,
    A semmiség ragyog,
    Ő feleli, nézz meg jobban,
    A valóság én vagyok.

    Azt mondom, merő idegenség,
    Sok átsuhanó tünemény,
    Ő feleli, nézz a tükörbe,
    Amit ott látsz, az vagyok én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Lélek-tükrök

    Nézz két szemembe,
    lásd meg bennük önmagad,
    és lelkeinket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy – Fiatal lány tavasszal

    Megláttam magam a szemedben,
    s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
    És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
    sokáig elidőztem a szemedben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső – Mindig velem vagy

    Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
    Elküldelek s követlek; újra elhagy
    kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
    Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
    vonások, gyors madárban röpte célja,
    kút mélyén tiszta víz.

    Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
    vágyad tündér játékát őrizem meg,
    szemedből a tekintet,
    bőröd meleg színéből, szád ízéből,
    ölelésedből, csípőd halk ívéből
    újrateremtelek.

    Mély álmomban csókodra ébredek fel,
    minden nap újra és új értelemmel
    fogalmazlak meg: így élsz igazán!
    A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
    ha arcom lengeti a víz, színéről
    szemed néz vissza rám.

    Mint tükörben a tükör tükörképe:
    végtelen arc fonódik egy füzérbe;
    melyik vagy te? és én melyik vagyok?
    Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
    s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
    valami még nagyobb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe – Egy folyamhoz

    Jelkép vagy, villódzó folyam!
    Kristályos vándor habjaidban
    Meztelen emberszív suhan,
    A Szépség izzó fénye fut,
    S mit vén Alberto lánya tud,
    Bűvészet játszi képe villan.

    De ha Kedvesem tükrödbe néz,
    S csillámaid rezegni látja,
    Olyan vagy, zsongó-fürge víz,
    Olyan mint az, ki őt imádja:
    Annak is éppen úgy lebeg
    Szivén ez arc tündéri mása,
    S úgy rezzenti e szép szemek
    Lélekbe ásó villanása.

    (Kardos László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Éjféli fürdés

    A tó ma tiszta, éber és
    oly éles fényü, mint a kés,
    lobogva lélekző tükör,
    mit lassu harcban összetör
    karom csapása. Nyugtalan
    heves fogakkal visszamar
    a mélyen megzavart elem.
    Legyőzve, lustán fekszem el
    és hallgatózom. Csillagok
    rebbennek csak, mint elhagyott
    egek vizébe zárt halak,
    tünődve úszó madarak.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • József Attila – Balatonszárszó

    1

    Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
    fehér habokba szaggatja a zöldet.
    Fogócskáznak az apró viharok,
    az ablakban a legyek megdögölnek.
    Nyafog a táj, de néha némaság
    jut az eszébe s új derűt lel abban.
    Tollászkodnak a sárga lombu fák,
    féllábon állván a hunyorgó napban.
    Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
    mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
    Becsomagoljuk a vászonruhát
    s beöltözünk szövetbe, komolykodva.

    2

    Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
    a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
    én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
    meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.
    Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,
    az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.
    Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,
    mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.

    3

    Je n’ai point de theme,
    excepté que je t’aime –
    költeni csak ezt tudtam,
    mert mindig elaludtam,
    hisz annyiszor öleltem,
    ahányszor rája leltem.
    Szemüveg volt az orrán,
    az alól nézett énrám
    s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt
    hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert.
    Szivemben bizony kín dult,
    mikor a vonat indult,
    de nem sokat merengtem –
    esett, hát hazamentem.
    Száz gramm dohányt hagyott rám,
    hogy legyen cigarettám.
    S nem álmot, hanem alvást.
    Nem látjuk többé egymást.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

    József Attila, Balatonszárszó, ősz, vihar, szerelem, csónak, hullám, emlék, búcsú, Balaton

    Gárdonyi Géza – A Balaton

    Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
    égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
    Arcát a hold benned elmélázva nézi,
    s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
    Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
    az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
    Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
    Balatont álmodom s melléje magamat.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Ágai Ágnes: Nők kora

    Változás. Az egész élet a változás önkényesen
    és törvényszerűen felosztott periódusaiból áll.
    Amikor egy nő a tükör előtt ül, még reméli,
    hogy csak kívülről öregszik, és a jelek eltüntethetők!
    Egyszerre vadul kívánja a fiatalságot,
    akár a habos indiánért.
    Falánk lesz és követelőző. A jussát akarja.
    Pattanásos fiatal lány akar lenni,
    keskeny csípővel, lapos mellel,
    aki fél, hogy nem tud jól csókolózni,
    és a fiú elhagyja egy bomba nőért.

    Kezdeni akar, a kezdés stresszével és távlatával,
    gyűlöli okos tapasztaltságát,
    és a könyörtelen biológiát, amely az utakat lezárja.
    Mindennap veszít valamit magából,
    és mindennap gyarapszik valami újjal,
    egy szőrszállal, egy szemölccsel,
    egy fintorral, egy kinövéssel.
    A tükörből az apja néz rá,
    ugyanaz az arc, ugyanaz a tekintet,
    vagy mint szegény jó Zsófi néni,
    könnybelábadó, táskás szemekkel.
    A sarkon túl az öregség vicsorít rá,
    fogatlan ínyét a szesz kimarta,
    téblábol s megbotlik önmagában.

    Forrás: —