És fürödtünk a csillagok alatt.
Felgyulladtál, hogy megcsókoltalak,
tested körül felsistergett a víz –
beléhullt csillagtól tenger tesz így.
Izzásodat nem hűtötte a tó,
inkább felforrt körötted, megadó
alázattal lett ezer Celsius,
neked se hagyva módot, hogy kiússz.
Vízben maradtál hát velem. Ma is
ott állunk, hol legpörkölőbb a víz,
rámégeti formád a tó heve:
tested lehet csak testem bélyege.
Nincs semmi már, mit meg nem érhetünk:
megértük, hogy a víz is tűz nekünk,
ellentétébe fordult minden át,
nem érvényes a szín, csak a fonák,
tűz lett a víz és zene lett a csönd,
te rosszabb lettél, én pedig különb,
balzsammá lettek iszap-intrikák,
amikkel összekent a kinti láp.
Ha visszacsókolsz végre majd te is:
nemcsak felforr, de lobbot vet a víz,
egymásba égve izzunk, mint a Nap.
S nem lesz több éjszakánk sugarasabb.
🕊️
