Egy sivatagra gondolok: ott laksz a szélén.
Egy rövid lábú lóra, szűk nyereggel,
lobog a szél sörénye, köd patája
dobogtat botló ritmust vad világba,
vak hajnalba, homályos délbe.
A levesed kopár asztalra téve.
Egy sivatagban várakozni, futni.
Szikes puszták gyöpébe kapaszkodni.
Tudja a kánya, sejti nyúl, evetke:
a paripa zabláját levetette,
patkója nem volt, patkószegeit
még messzi patakok rejtegetik,
még verni sem kezdték zsémbes kovácsok.
Májusi hó kerget vissza a házba,
homokbuckák közt fagy szekere, lángja,
hol hallgatsz?
Hazudik a sejtelem,
vagy jós szorongás bánik el velem,
mert sokszor látlak, homokfüggöny rejt el,
míg várlak szárnyaszegett szerelemmel.
Forrás: Lélektől lélekig
