A szomszédunkban, hol sok volt a menta,
a mályvarózsa és a dália,
a zárdából rövid vakációra
megérkezett a Klementin fia.
Vén körtefán a csuszka csőre ácsolt,
lugasban nyolcvanéves nénikéje
piacra virágot csokrozott.
Este verandánk lépcsőjén figyeltem:
csillagmezőkre fellegmén üget,
fiával kürt sétált Klementin asszony,
hallottam halk beszélgetésüket:
– Átlátogatsz a szent Kálváriához…
– Mezítláb… Túl a part homokja vár.
– Reggel velem fogsz zsoltárt énekelni.
– Anyám, van itt énekesmadár?
Amerre jöttem, cirkusz állt a téren,
a nap sütött, anyám, a banda szólt…
Hallottad már a cirkuszok zenéjét?
Gyönyörü volt! Anyám, gyönyörü volt.
– Te nem tudod, hogy lelkeddel mi történt!
Jaj, sátán gonosz verése ért!
A sátán sípja szólt a muzsikában!
Jaj, sírni tudnék üdvösségedért.
Fiacskám, térj a zárdarendbe vissza,
mondj lelkedért száz bűnbánó imát…
Éjjel vihar volt. Zúgtak künt a fák.
Reggel sírtak a mályvák, dáliák.
Lehajtott fejjel láttam visszamenni
– Klastrom felé – a Klementin fiát.
