https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Kaffka Margit: Csend

    Én nem tudok
    A csendről, melybe száz forró titok
    És jövendő viharok lelke ébred;
    Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
    A csendről, melyre mennydörgés felel,
    Idegzett húr most, oh most pattan el,
    Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
    Az életet, az üdvöt, a halált,
    Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
    – – Ily csendről nem tudok.

    De ismerem
    Hol bús töprengés ág-boga terem,
    A csonka múlt idétlen hordozóját,
    Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
    Melyből a szótalan, közömbös árnyak
    Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
    S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
    Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
    Míg percre perc születni kénytelen,
    – – – E csöndet ismerem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • K. M. Szimonov: Várj reám

    Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
    Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
    Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
    Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
    Várj, ha nem is vár senkit ott haza senki már,
    És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!

    Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
    Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
    Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
    S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
    Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemünk,
    Várj te változatlanul, s ne igyál velük!

    Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
    Aki nem várt, majd rám nevet: szerencsés legény!
    Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
    Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
    S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok,
    Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Csodaváró

    Álmos falakon megül a csend.
    Csak a magány szűköl idebent.
    Csak a magány sír, zokog, kiabál.
    Csak én hallom, aki csodára vár.

    Csöndben csodára. Egy vallomásra,
    szerelemes szókra – tán semmi másra.
    Vagy titkon átélt vágyó remegésre?
    Talán egy nyíltan vállalt ölelésre…

    Érintésekre, mikre te is vágynál,
    csókokra, amiket csak nekem szántál,
    mámorunk szította tüzes szeretésre,
    s melletted megélt meghitt ébredésre.

    Rád! Hogy itt légy velem egészen
    szépséges, szerelmes, szenvedélyes éjben.
    Várom, hogy megszűnjön kívülünk a világ:
    csak TE és ÉN legyünk az igaz valóság.

    Fáradt szemeimen bukdácsol az álom,
    lassacskán tanyát ver rezzenő pillámon.
    Amit nem adhat meg az élet, csodát,
    elhozza az álom majd talán odaát.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Karácsonyest, nyugalmas este…

    Karácsonyest, nyugalmas este,
    szemünk a friss havon mereng;
    és lelkünk bánattal övezve
    ki tudja, merre, merre leng?

    – A szél kint a havat kavarja,
    és trombitálva jár a tél;
    a lelkünk félve gondol arra,
    ki tőlünk most oly messze él…

    Karácsonyest. – Egy drága könnyben
    ó, mennyi boldogság van itt!
    A gondolatunk messzeröppen
    és lelkével ölelkezik:

    – elcsöndesül az ég haragja,
    csillag ragyog, elült a szél,
    és lelkünk áldva gondol arra,
    ki nemsokára visszatér…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nemes Nagy Ágnes: Apollinaire-utánzat

    Hogy vártalak hogy vártalak
    a Gyere-vissza-híd alatt
    de nem jöttél az este múlt
    Feliciánnál lámpa gyúlt

    Felicián se mondta meg
    hogy most már hol keresselek
    mert többé nem találtalak
    a Gyere-vissza-híd alatt

    Forrás: Irodalmi Lepkető

  • Somlyó Zoltán: Két szív között

    A szív forrong, lázad – de vár is…
    Látod, hogy eljött ez a nyár is…
    Hallod-e, hallod-e, kedves?

    Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
    A nyár a fénybe hullott alázat.
    Csitt, csitt… Légy engedelmes…

    Forró a szél, hozzád nem enged. –
    Köztünk a mély jázminlehellet…
    Érzed-e, érzed-e, drága?

    Az úton százszor elakadnak,
    akik egymás felé rohannak,
    nézve a hold sugarába…

    Két szív suhan… S történjen bármi;
    oly szép: nem remélni, de várni…
    A száj ég, a szem szöge nedves…

    Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz…
    Közeledünk… a csókhoz?… a sírhoz?…
    Ki tudja, ki tudja, kedves…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Ki várni tud

    Tartsd magad,
    Sors, Élet és Idő szabad
    S ki várni érez, várni tud.

    Várni tud,
    Kinek ön-énje nem hazug
    S nem hord össze hetet s havat.

    Tartsd magad,
    Mert most az a leggazdagabb,
    Ki várni érez, várni tud.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Lied

    Várlak a déli sugárban,
    várlak az éji sötétben,
    várlak a télben, a nyárban,
    várlak a földön, az égen.

    Szél remeg át a határon,
    fényei fogynak a nyárnak.
    Ó, te örömteli álom,
    holtomig én idevárlak.

    Forrás: Weöres Sándor versei

  • Simonyi Imre: Kopogtatás

    Most már azt hiszem,
    hogy mégiscsak a szél volt.

    Vagy talán
    annyira szerettem volna, hogy legyen bár akárki,
    — de ha már senki,
    hát akkor legalább a szél?

    Ám úgy látszik,
    hogy mégiscsak a szél lehetett,
    senki más
    — legfeljebb a gesztenye gallya
    csapódhatott az ablakhoz.

    Mert ha te lettél volna,
    akkor másodszor is kopogtatsz.

    — Vagy pedig egyszer sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Simon István: Várok rád

    Várok rád tereken, utcán,
    a megbeszélt helyeken.
    Kezemben szál cigarettám
    ragyog és ég melegen,
    elhamvad, s újra kinyílik,
    mint éveken át a virágok.
    A megbeszélt helyeken mindig
    állok és várok.

    Tudom, hogy vár minden a földön:
    rétek esőt, fényt a kalászok,
    őzek a nyárt; sárga bőröndöm
    álma a szép utazások;
    a gyerek várja, hogy felnő,
    a felnőtt a holnapokat,
    öreg a sírt, nép a derengő
    új századokat.

    Mégis – legyen példa akármi –
    haragszom, hogyha te késel;
    bosszant, hogy állni kell, várni,
    s fogadkozom persze elégszer.
    Így, harcban a zajjal, a csenddel,
    szívemben mély zene zúg:
    „Mire képes néha az ember,
    hogy várni így tud.”

    Elhúznak a felhők; a percek
    futnak csattos karomon.
    De jössz – a sétány, hallom, mint perceg,
    jössz a kavicsos sárga úton.
    Tündér… már itt vagy, a vállam
    érinti kezed szelíden,
    s megtöltöd, mint fémet az áram,
    egyszerre szívem.

    Pironkodsz, mentegetődzöl:
    fodrász, szabó, közlekedés…
    Most kellene teljes erőmből
    szólni, hogy bánt az egész.
    De oly szép vagy, s szép ez a reggel,
    a város és benne az út,
    hogy én csodálnám, ha lenne még ember,
    ki ennyi szépért, jóért türelemmel
    várni se tud.

    Forrás: Verspatika