Úgy állok itt télben, viharban,
hamuban, tűzben,
mint nyugtalan vizek
partjain a fák,
mint hallgató síkok felett a holdtalan egek.
És úgy megyek néha
a lángjaid felé és úgy kereslek néha a halottak szemén,
mint akit
lombok és hegedűk
a földbe sirattak
ezelőtt régen.
…És úgy állok itt, mint a hegyek kövében
a hű folyondár
piros csillag-virága
és várlak egy fehér szikrájú téli délben,
hogy bátoríthassalak
ezzel a daloló,
gyönyörű szavammal: – szeretlek.
Forrás: Lélektől lélekig
Aki folyton csak vár
holdtöltére tengerdagályra
tüskés sokszöggel dobja szembe
a dolgok megváltozott optikája
a bőre megkettőzve él
minden felület sokszoroz
torzító gépből szól a hang
mindenki mellőle oroz
kolduskirályné szól a hang
derekán kattog az idő
a látomások kilyukadnak
mint a beteg tüdő
ujjhegyén ülnek a szavak
rendjükkel bástyázná magát
az ágas körfal omlatag
s a réseken nagynéha lát
madárcsapásnyi jósjelet
lassan lengő pilléreket
szentjános szemű éjszakát
Forrás: Lélektől lélekig
Azt kérdezted tőlem,
nagyon vártalak? –
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
Forrás: Versek mindenkinek
Párom ma jön: ajándokul
Bíbor szerelmet hoz nekem,
S hogy édesb legyen benne bíznom,
Messziről jön és idegen.
Ugy-e azért késtél soká,
Hogy harmatos kín hamva lepjen,
Hogy nyári napok forró lázán
Mézzé vált vágy verje ki testem.
Csudálkozva nézem karom,
Mint hajlik ölelésre íve,
Mély gyökerű gyönyörök íze
Gyülemlik csókká ajkamon.
Bő fényözön csurog a kerten,
Sok izzó kelyhű tárt virág,
Én és a kéklő szilvafák
Állunk, várunk napfénykeverten.
Nem is akarunk más gyönyört,
Elég lesz, ha duzzadva éled
Érett testünk – és ha tevéled
Kemény szívem gyengére tört.
Vártalak egy évig,
hol voltál egy évig?
Én egyhelyben álltam,
úgy vártalak, végig.
Álltam és nem néztem
se jobbra, se balra,
csak ahonnan téged
vártalak, csak arra.
Szálka a kezemben,
semmihez se nyúltam,
szálka a szívemben,
még mélyebbre szúrtam.
Nem ettem, nem ittam,
csak álltam kábultan
én nem is aludtam,
csak el-elájultam.
Leveleket hoztak,
nem volt betű benne,
ha beszéltek hozzám,
mintha álom lenne.
Hívtak, menjek haza
és kézen is fogtak,
mit mondhattam nekik,
boldogtalanoknak!
Egyszer egy virágos
ág arcomba vágott,
a tavaszból ennyit
láttam, ezt az ágat.
Később egy szál levél
csüngött róla félve,
onnan tudtam én meg,
várlak már egy éve.
Nagy fa kidült volna,
torony eldült volna,
én csak álltam, álltam,
szomorúság tornya.
Álltam és nem néztem
se jobbra, se balra,
csak ahonnan téged
vártalak, csak arra.
Forrás: Lélektől lélekig
Fehér vászonra rótt kuszált sorokra
az idő üt pecsétet, hogy parányi
sugár ragyogjon majd, midőn az árnyak
sötét sértése szálanként csírázik
az ég talajából köves talajra.
A megszületett csönd órája ez már,
a pihenésé, mikor a folyónak
megbékítő partján – csöpp zajt se csapva –
hullám csitul. Tűhegyén a füveknek
jelek borzongnak át. A szél csomónkint
a tág derűnek hő lehelletével
festi be őket, ím, a fű felenged,
s dacos tartást feladva dúsan árad
száradt pillán a várás zokogása.
Fordította: Baranyi Ferenc
Forrás: Lélektől lélekig
t
L’Adieu
Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod
Vas István fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
Fenyők suhognak, örökkévalók.
Mezítlábas macskák lépnek osonva,
és mint máskor,
akasztott lámpa lóg
a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
Bordáim kosara csenddel telik.
Elszállnak a madarak
nagy csapatban,
valami messzi fényjel int nekik.
Pár ittmaradt veréb
meg két varjú bolondoz,
s szívemben
ez az égető tavasz.
Mind sűrűbben
járok ki a vonathoz:
álmaimból
hátha elém szaladsz.
Fordította: Rab Zsuzsa
Forrás: Lélektől lélekig
Alvó erdő szépe,
Szívem, aludni jó,
A hold virraszt az éjben
És csillag ég az égen,
Millió.
Alvó erdő szépe,
Szívem, el ne feledd,
Hogy várni kell az éjben,
Fehéren és kevélyen
Herceget.
Alvó erdő szépe,
Szívem, maradj magad.
Azért neked ragyognak
A csillagok s dalolnak
Madarak!
Alvó erdő szépe,
Szívem, ne menj tova,
A magány a te kerted,
Ha évek is a percek
S ha nem is jő a herceg
Tán soha!
Forrás: Lélektől lélekig
