https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Bognár Barnabás: Kopogás

    Hangosan kopogtattak az éjjel,
    s álmom, mint ólom húzott vissza
    meleg paplanom alá;
    és vártam, hogy majd elcsitul
    a kopogás.
    aztán újból felébredtem félig,
    s megint hallottam valamit.
    kíváncsiságom elhúzott az
    ablakig, s kinéztem azon:
    mintha mindenki ott lett volna,
    legalább is sokan voltak,
    de nem volt kedvem látni
    egyáltalán. aludtam tovább.

    Másnap furcsa csend volt odakint.
    semmi zaj, semmi kopogás.
    minden zörej kinézni késztetett,
    de csak a szél babrált a párkányon.
    éjfél volt. és még mindig semmi.
    egész éjjel fent voltam és vártam
    és vártam, és nem jött senki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „A jövő remény és az időt jóságból kapta az ember, hogy várakozásban élhessen.”

    Thomas Mann

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: Üzenő

    Amikor a fák égig érnek,
    és meséket mondanak a tündérek,
    akkor gyere…

    amikor a hold fényesen világít,
    s a bársony-éj utolsókat ásít,
    akkor gyere…

    amikor a harmatcsepp énekel,
    s rá messzi-szellő felel,
    akkor gyere…

    amikor Isten lejön közénk,
    s minden, mit hozott, a miénk,
    akkor gyere…

    amikor győztél a sötét éveken,
    s, ím, valaki Neked üzen,
    akkor gyere…

    várlak,
    Kedvesem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pete Googman: Várakozás

    Állok a tóparton, hónom alatt a hold.
    Köröttem festményként terül el a csodás táj.
    Lélegzet-visszafojtva készül előtörni a hajnal.
    Zsigereimben érzem a pillanat közeledtét.
    Tudom, hogy jönnie kell.
    Tudom, hogy jönni fog.

    Szellő, tücskök, fű és a perc öröme… mind itt vannak,
    de az arany fény, mint szeszélyes primadonna, még várat magára.
    Mosolyomat vakhit feszíti.
    Jövőmé minden; múlt és jelen.
    Bízom a sorsban!

    Állok a tóparton.
    Köröttem festményként terül el a csodás táj.
    Tudom, hogy jönnie kell.
    Azért is: jönni fog!

    Szellő, tücskök, fű és a remény… mind itt vannak,
    de az arany fény, mint szeszélyes primadonna, még várat magára.
    Mosolyom csak álarc, grimasz, de…
    bízom a sorsban!

    Állok a tóparton.
    Köröttem festményként terül el a csodás táj.
    Már jönnie kéne!

    Szellő, tücskök, fű… mind itt vannak,
    de az arany fény, mint szeszélyes primadonna, még várat magára.
    Bízom a sorsban!

    Állok a tóparton.
    Köröttem festményként terül el a csodás táj.
    Szellő, tücskök, fű… vannak.

    Türelmem inog.
    Álmosít a várakozás.
    Bízom a sorsban, de feltartóztathatatlanul tápászkodik a félelem:

    fejem lehanyatlik még napkelet előtt,
    s az arany fény nélkülem csillog tova.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Engedély

    két hónapja várom hasztalan
    és semmi és múlik napra nap
    már ott lennék veletek
    buta latolgatás taktika
    egy légynek sem ártottam soha
    ideges és nyugtalan vagyok
    nem is tudom mit akarok
    és miért és otthon mit csinálok
    két hónapja a senkiföldjén
    elhagyott barátaimra gondolok
    némelyik meg is haragudott
    önző vagyok és ostoba úgy véli
    a csikorgó kínt nem lehet elmesélni
    reménytelenül többértelmű a beszéd
    se itt se ott a senkiföldjén
    ténfergek és kapkodok
    nem köt ide senki semmi
    nem bánkódom nem panaszkodom
    de elég volt a cella-magány
    a végső próba jön cinikusan így mondanám
    s ha rám szakad ismét az éjszaka
    magam akartam szétporlik a vágy is

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Gyönyörű, gyönyörű

    Hátam mögött – szívem is hallja –
    törik az őszi fű;
    te jössz, tudom. Miről? A lépted
    nesze is gyönyörű.

    Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
    már csak egy pillanat.
    Gyönyörű rögtön a világ,
    mihelyt része vagy.

    Fásult volt, borús a szívem,
    szomorú, keserű.
    Ha benne vagy, a szívem is
    ragyogó, gyönyörű!

    Ködös őszi táj ez a szív,
    de ha nap besüt,
    üveges lombja fölragyog,
    tündöklik mindenütt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az angyali hírnök

    akármit csinálunk
    közeledik

    és ez megnyugtató mint a tenger
    örökösen háborgó kék hullámai

    jön a hóhullásban fehér lepelben
    könnyedén előredőlve bátran
    nemtörődöm lezser eleganciával

    közeledik a sötétség ormótlan
    torlaszai közt sugárzó alakja
    siklik felénk kezében fáklya

    hozza a jó hírt az ígéretet
    hogy reménykedjünk örvendezzünk
    ne féljünk a kietlen éjszakában

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Sinka István: Vallomás Őszikének

    Úgy állok itt télben, viharban,
    hamuban, tűzben,
    mint nyugtalan vizek
    partjain a fák,
    mint hallgató síkok felett a holdtalan egek.

    És úgy megyek néha
    a lángjaid felé és úgy kereslek néha a halottak szemén,
    mint akit
    lombok és hegedűk
    a földbe sirattak
    ezelőtt régen.

    … És úgy állok itt, mint a hegyek kövében
    a hű folyondár
    piros csillag-virága,
    és várlak egy fehér szikrájú téli délben,
    hogy bátoríthassalak
    ezzel a daloló,
    gyönyörű szavammal: – szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Vallomás őszikének

    Úgy állok itt télben, viharban,
    hamuban, tűzben,
    mint nyugtalan vizek
    partjain a fák,
    mint hallgató síkok felett a holdtalan egek.
    És úgy megyek néha
    a lángjaid felé és úgy kereslek néha a halottak szemén,
    mint akit
    lombok és hegedűk
    a földbe sirattak
    ezelőtt régen.

    …És úgy állok itt, mint a hegyek kövében
    a hű folyondár
    piros csillag-virága
    és várlak egy fehér szikrájú téli délben,
    hogy bátoríthassalak
    ezzel a daloló,
    gyönyörű szavammal: – szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Aki folyton csak vár

    Aki folyton csak vár
    holdtöltére tengerdagályra
    tüskés sokszöggel dobja szembe
    a dolgok megváltozott optikája

    a bőre megkettőzve él
    minden felület sokszoroz
    torzító gépből szól a hang
    mindenki mellőle oroz

    kolduskirályné szól a hang
    derekán kattog az idő
    a látomások kilyukadnak
    mint a beteg tüdő

    ujjhegyén ülnek a szavak
    rendjükkel bástyázná magát
    az ágas körfal omlatag

    s a réseken nagynéha lát
    madárcsapásnyi jósjelet
    lassan lengő pilléreket
    szentjános szemű éjszakát

    Forrás: Lélektől lélekig