Fiam, ne félj, ha néha szűkös utcák
Előled elveszik a kék eget
S üres, kopott szobák nagy mélabúját,
Mint zubbonyát a munkás, fölveszed.
Fiam, ne félj, ha bús esők kimosnak
Szívedből mindent, ami fény, derű,
Ha verkli szól, borús napján a gondnak
S lelkedben eltört minden hegedű.
Fiam, ne félj! Mély óráid malasztja
Legyen veled! Emléke annyi napnak,
Mikor belőled csók és vers fakadtak.
Fiam, ne félj. A nagy égboltozatra
Fölírva minden, mi szép idelenn
És benned, mint rab él a Végtelen!
Forrás: Lélektől lélekig
