https://verskucko.com

Címke: víz

  • Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

    És hó esett a tiszta víztükörre,
    a pelyheket
    nagy hullám kapta ölbe,
    és vízzé vált a hó ott mindörökre.

    Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
    nem volt fehér
    a táj, csupán a parton,
    a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom.

    Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
    nem növelik,
    csak terhelik a lelked,
    és eltakarják szépségét szinednek.

    Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
    s örvényeid
    havamtól gazdagulnak,
    midőn ijesztő messzeségbe futnak.

    Az életem csak benned folytatódhat,
    ez sorsa rég
    – ha vízre hullt – a hónak,
    belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.

    Kergetőztek az örvények pörögve,
    rohant az ár
    a végtelen ködökbe
    és hó esett az örvénylő gyönyörre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni

    Hajnaltájban felriadni

    édes, fullasztó örömre
    és a kajüt ablakából
    elnézni zöld vizet,
    vagy fedélzeten, viharban,
    puha prémbe burkolódzva,
    motor dohogása mellett
    nem gondolni semmire.

    Mégis, találkozást sejtve
    azzal, ki csillagom lett,
    sós szelektől, gyöngyös víztől
    ifjulni szemlátomást.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: HAJNAL

    A szálló porban az úton
    még csak a hajnali szél kanyarog.
    Övig mezítlen férfiak
    állnak a fényben arany patakok
    partján s aranyban mosdanak.
    Csattan a víz, tele füttyel a táj
    s fenn a hegyen tüzeket rak a nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Börzsönyi Erika: Bennem béke

    Addig nézem a vizet,
    s a vízen tükröződő
    napfény csíkját, míg
    felold, eltelít a látvány.
    Bennem béke, köröttem
    csend. Itt, most érzem
    a végtelent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Majd elnézem

    Majd elnézem ahogy a víz csorog,
    a tétova és gyöngéd utakat,
    a fájdalom és véletlen közös
    betűvetését, hosszú-hosszú rajzait –
    halott köveken, élő arcokon –

    elnézem őket, mielőtt
    a feledést kiérdemelném.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kriza János: A tizenkét égi jegy mértékletességet prédikál

    I
    JANUÁRIUS – VÍZÖNTŐ
    A nap vízöntő-jegybe lép át,
    Így vízivásra fényes példát ád.

    II
    FEBRUÁRIUS – HALAK
    Nincs széles e világon jobb ital
    Szép tiszta víznél, mond a hal.

    III
    MÁRCIUS – KOS
    Nem kell a kosnak égett bor,
    Mégis beh friss, erős, vidor!

    IV
    ÁPRILIS – BIKA
    Nagy méltósággal bőgi a bika:
    Víz minden kortyaink legjobbika.

    V
    MÁJUS – IKREK
    Virulnak ikrek anyjok lágy ölén,
    Édes tej és forrásvíz erején.

    VI
    JÚNIUS – RÁK
    A részegekhez fenkiált a rák:
    Víz aqua vita, bizton ezt igyák.

    VII
    JÚLIUS – OROSZLÁN
    Oroszlán, állatok dicső királya
    Vizet dicsér, bort, sört utálja.

    VIII
    AUGUSZTUS – SZŰZ
    Tüzes testében ép bájjal mosolyg a szűz:
    Víz, víz a bájital, melyből ered a tűz.

    IX
    SZEPTEMBER – MÉRTÉK
    Ha italok becsét jó mérleggel mérjük,
    Kétségkívül a vizet legjobbnak ismerjük.

    X
    OKTÓBER – SKORPIÓ
    A bor podágrát szül, mely szúr, mint skorpió,
    S díjul vízkórságot nyer a víz-nem-ivó.

    XI
    NOVEMBER – NYILAS
    Nyilas jól tudja: célt csak úgy talál,
    Ha vízivásnál rendületlen áll.
    Ha mámor fogja el szemét s eszit,
    Bármely ügyes, kezével célt veszít.

    XII
    DECEMBER – BAK
    Vad szirteken vígan szökell a bak
    S erőt s rugalmat ad hűvös patak.

    Az ép erő teljében vígan zengve lejt,
    Vizet ki móddal inni nem felejt,
    S ha olykor habzik is a bor kelyhében, nem árt,
    Csak mértékletlenség okoz mindenben kárt.

    Forrás: www.eternus.hu / Kriza János: A tizenkét égi jegy mértékletességet prédikál

  • Csoóri Sándor: De az a víz még itt folyik

    De az a víz még itt folyik
    és meghalsz majd te is;
    áthömpölyög fogunk között a sár,
    ínyünk helyén a víz –
    de az a víz még itt folyik
    lábunk előtt,
    itt gőzölög.
    Madár zökken rá,
    mint kifutópályák betonjára a gép,
    ló gázol bele szügyig
    s döcög, mint halhatatlan postakocsi,
    üzenettel a tengerig;
    városok lábafejét mossa,
    mint Magdolna Krisztusét –
    de az a víz még mi vagyunk:
    szerelem,
    Majd meghalok
    hűtlenség,
    harag,
    villámokat elnyelő aranylap,
    halak játszótere,
    gyereket mosdató mosoly,
    óceánok harmatos ága –
    de az a víz még mi vagyunk:
    nyárnak levelesláda,
    tükre a repülőknek,
    a fönnröpködő háborúknak –
    nézheti bennünk magát a világ,
    mert nem múlik el:
    a halálnak háttal élők
    nézhetik földi arcukat.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Dsida Jenő – Boldog vizeken

    Felülről csillagfény záporozik,
    alul csobognak a habok.
    Fantasztikus virág-hajóban
    ketten ülünk. Boldog vagyok.

    Csónakunk sárkány-alakú
    könnyensikló kínai dzsunka;
    krizantémos mennyezete
    sziromesőt szór a hajunkra.

    Boldog vizeken halkan siklik.
    Messziről szent esti varázs
    elénk muzsikál a partokról
    s egy-egy dal minden csobbanás.

    Mi már nem is vagyunk a térben,
    minket már semmi meg nem ölhet.
    Egymásra nézünk s eleresztjük,
    vízbe dobjuk az evezőket.

    Menjünk! Ezen a szép vízen
    nincsen zátony és nincsen torlasz –
    Átölellek és néha-néha
    csókomtól halkan felsikoltasz.

    Lelankadunk a csónak-aljra
    fehér tébolyban üdvöt nyerve…
    Alszunk… Most már lehet akármi.
    Vihet a nagy víz akármerre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor – A vizek estéje

    Sötétlő fenyvesek mögött,
    Túl a dacos nagy hegyeken
    Leszállt a nap.
    A vizeken a mesék apja jár:
    Az este.

    Az este a vizek ünnepe.
    Mikor elül a zaj,
    S a vízre ráterül
    Halkan, simogatón
    Az ünnepek nyugalma:
    A hullámok mesélni kezdenek.

    Mint amikor hajnalos éveimben,
    Szép csendes nyári estelen,
    Házunk előtt, akácfalomb alatt,
    Édesanyám elringató ölében,
    Gyerekfejem keblére hajtva,
    Elálmodoztam ébren
    Tündéres álmokat.
    Harmatos fűben ciripelő tücsök szólt,
    S a bólogató, vén akácfa
    Halk titkokat súgott fülembe.
    S míg édesanyám puha ujjai
    Hajfürtjeim közt simogatva jártak,
    A kertek alól, susogó lombon át
    Bús nóták elhaló dalát
    Hordta felénk akácillatú szél…

    Susogva, halkan, lágyan, álmodón,
    Estéli órán, ünnepi csöndben
    Mesélnek a vizek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe – Egy folyamhoz

    Jelkép vagy, villódzó folyam!
    Kristályos vándor habjaidban
    Meztelen emberszív suhan,
    A Szépség izzó fénye fut,
    S mit vén Alberto lánya tud,
    Bűvészet játszi képe villan.

    De ha Kedvesem tükrödbe néz,
    S csillámaid rezegni látja,
    Olyan vagy, zsongó-fürge víz,
    Olyan mint az, ki őt imádja:
    Annak is éppen úgy lebeg
    Szivén ez arc tündéri mása,
    S úgy rezzenti e szép szemek
    Lélekbe ásó villanása.

    (Kardos László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig