Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
lángol a fa – izzon nekünk – hajnalig.
Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
ha harmada lesz való – még akkor is.
Nem gyötör távoli utazások vágya,
magányos vég és nyirkos börtön sem,
és mindent, mi lesz, hisz úgyis mind véletlen,
főleg szerelmet jósoljál nekem.
Jósoljál hűséges szerelmet,
mit (bár) kísér éden vagy pokol.
Jósold meg az első szerelmet,
az utolsó maradjon titok.
Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
csak a láng nyelve remeg tétován.
Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
mindent, cigánylány – ahogy látod – mondd…
Jósoljál hűséges szerelmet
a föld peremén, vagy túl azon,
de ne jósolj első szerelmet,
és ne titkold el – az utolsót.
Mindent, ami volt, és mindent, ami lesz,
én bölcsen, már rég, előre tudom…
Jósold meg nekem: a gyarló szerelmet,
hol találom, s majd törten hol hagyom.
Jósoljál hűséges szerelmet,
mit (bár) kísér éden vagy pokol.
Jósold meg az első szerelmet,
s feltétlen jósold – az utolsót.
(Balogh Géza fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
