https://verskucko.com

Címke: William Shakespeare

  • William Shakespeare: XV. szonett

    Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
    Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
    S e roppant színpad csak olyat mutat,
    Amit titkos csillag-parancs irányít;

    Ha látom, egy az ember s a növény,
    Egyazon ég húzza föl s rontja le:
    Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
    S kopik daliás emlékezete, –

    A múlás eszméje mindig elő-
    Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
    Melyben küzd már a romlás s az idő,
    Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

    S küzdve az idővel, mely elragad,
    Mert szeretlek, én feltámasztalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVI. szonett

    De mért nem várja különb fegyvered
    Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
    S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
    Eszköz, mint ezek a száraz dalok?

    Boldog óráknak járod ormait;
    És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
    Megteremné élő virágaid,
    Hűbb képeid, mint amit ecset ád:

    Így az élet rajzolná újra ezt
    Az életet, melyet külszínre és
    Belső becsben föltárni ez (a Perc
    Ónja s az én inas-tollam) kevés.

    Ha átadod, megtartod életed;
    Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIV. szonett

    Nem fejtem a csillagok titkait,
    De, úgy tetszik, asztrológus vagyok,
    Bár nem tudom, mi sors következik,
    Ragály, éhínség, s zord vagy szép napok;
    S percre nem jóslok, kijelölve mindnek
    A maga dühét, záporát, szelét,
    Vagy hogy mi éri fejedelmeinket,
    Noha gyakran elém tárja az Ég;
    Nekem a te két szemed (ez a két
    Állócsillag) adja tudásomat:
    Együtt pompázik az igaz s a szép,
    Mihelyt kész leszel őrizni magad;

    Ha meg nem, a jóslatom végzetes:
    Véged a szép s igaz múlása lesz.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig – William Shakespeare szonettjei

  • William Shakespeare: XII. szonett

    Számolva az óramondó időt
    S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
    Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
    S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

    S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
    Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
    S hogy hág kévék ravatalaira
    A borzas-ősz szakállú nyári zöld, –

    Sorsodat nézem, a szépségedét:
    Útja a romboló időn visz át,
    Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
    S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

    S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
    Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIII. szonett

    Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
    Addig lehetsz csak míg földünk lakod:
    Készülj gyorsan közelgő véged ellen
    És add át másnak édes alakod.

    Kölcsön-szépséged így lehet örök
    Virágzás csak, mert, bár tested kihűl,
    Újjászületnél s édes gyönyöröd
    Édes sarj nyerné egykor örökül.

    Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
    Ha hű gond megjavíthatja, mire
    Felzúg a tél viharos szele, vagy
    A halál örök, fagysivár dühe?

    Ó! csak a pazar. Drágám, volt apád;
    Hadd mondja ezt a fiad tereád!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: IX. szonett

    Könnytől félted tán egy özvegy szemét,
    Hogy magányban emészt a nőtlen ágy?
    Ah! ha sarj nélkül visz sírba a vég,
    Mint árvult ara, gyászol a világ:

    A világ lesz az özvegyed, s zokog,
    Hogy nem hagytad képed magad után,
    Bár mások gyermekéből a halott
    Férj mindre visszanéz, mint szellemárny.

    Nézd, amit a pazar elszór, helyet
    Cserél csak, hiszen élvezheti más is;
    De ha szépség vesz, végleg elveszett:
    Elveszti a tétlen zsugorgatás is.

    Nincs szerelem annak szívébe zárva,
    Aki ily gyilkos szégyent hoz magára.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: X. szonett

    Szégyen! Mondd, hogy nincs nő, akit szeretnél,
    Te, ki magadhoz oly könnyelmű vagy;
    Vagy valld be, sokak bálványa lehetnél:
    Annyi szent, hogy a lelked csupa fagy.

    Mert úgy megszállt a gyilkos gyűlölet,
    Hogy folyton lázadsz magad ellen is,
    Csak rombolod a szép épületet,
    Bár fő-tiszted az volna, hogy javítsd.

    Óh, változz, s lelkem veled változik!
    Szeretetnél szebben lakjék a düh?
    Légy, mint a külsőd, szíves és szelíd,
    Vagy legalább magadhoz jószívű:

    Nemzz utódot, szívem is kér, – hadd éljen
    Szépséged tovább benned s a tiédben.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: CARPE DIEM

    (A “Vízkereszt”-ből)

    Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
    Ó maradj és hallgasd! kedvesed
    két hangnemben is dalol;
    mért szaladsz, te szépek éke,
    összefut a két út vége,
    aki bölcs, az tudja jól.

    Majd szeretsz? Én most szeretlek,
    most vagy itt, hát most ölelj meg,
    a jövő sötét világ.
    Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
    most csókolj meg Százszorszépem,
    gyorsan száll az ifjuság.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: Lear király – A bolond jóslata

    (3. felvonás, 2. szín)

    Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
    A szaladhoz serfőző önt vizet;
    Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
    S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
    Ha bíró minden ügyben jól ítél,
    S lovag, nemes, adósság nélkül él,
    Ha nyelven többé pletyka nem repes,
    S a zsebmetsző tolongást nem keres,
    Ha pénzén uzsorás földet mível,
    S kerítő, kurva templomot emel;
    Akkor lesz Albion
    Zavarral teljes hon,
    És oly idő jön, aki még megéri,
    Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.

    Forrás: Kedvesch versek

  • William Shakespeare – Te, vak bolond, Szerelem, mit csinálsz

    Te, vak bolond, Szerelem, mit csinálsz
    szememmel, hogy néz, s nem látja, amit lát:
    tudja, mi szép, látja, hol a varázs,
    s a fő-jó neki mégis fő-hamisság?
    Ha túlelfogult, megrontott szemek
    ott horgonyoznak, hol nyüzsög a rév,
    csalfaságuk horoggá mért vered,
    rákötni a szívem ítéletét?
    Mért tartsa szívem külön partnak azt,
    amiről tudja, hogy nyílt köztelek?
    S szemem, látván, dicsérje a pimaszt,
    s fessen rút arcra szép becsületet?
    Szív s szem a legkülönbet vélte másnak,
    Ezért betege most a torzításnak.

    Forrás: Lélektől lélekig