Egy süket kornak muzsikál egy süket ember –
kétszáz évre elhallhatóan.
Emberek, ha akad köztetek,
ki meghallja süket korok muzsikáját,
– viaszt a fületekbe, mint Odüsszeusznak!
bizony, ez már feltétlen reflex nálatok;
mint a hajós amaz árbochoz: álltok korotokhoz kötözve,
mert, jaj, mi lenne a világból,
m i v é l e n n e a v i l á g, h a m e g j ó s o l n i m e r n ő k!
Zenét hallgatok, kétszáz évre visszamenően.
Hallgatok jóslatokat.
És jaj, százszor jaj: már jóval születésem előtt megjósolták a múltam!
A hangversenyterem kitágult.
Mindig elárvulunk egy kicsit, ha növekszik a tér.
Beethoven karnagy úr, hát nem hallja, hogy mást fúj az emberiség?!
A karnagy urat figyelmeztetik,
s lelép, pedig nem volna szabad elhinnie!
Semmi. Most csöndben s hétköznapian,
s egymásnak őszinte hittel hazudván
egybegyűl mindenki, akit
a süket muzsikus hallani tanít.
Forrás: Lélektől lélekig
