(Neked…)
Fulladásig feszes napsugárban lobban,
fényben mártózik minden, mint az álom,
bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
…lehunyt szemmel is látom.
Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
mintha lángoló tükörben látnám magamat.
A zenével átszületek egy boldogabb világba,
üstökösként hull lelkembe a hang,
olyan minden, akár egy szép varázslat,
vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.
Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,
- mennyire szeretem hajlékony, mézes ízeit, –
és ebben az összetartó, édes simulásban
még lélekgyilkos bánatommal is kibékít.
Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
…tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.
Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.
Forrás: Lélektől lélekig
