… és esténként, mikor a világ elengedi a torkomat, jó leülni a sarokba a versek közé, úgy olvasva őket, mintha a költőt hallgatnám, észrevétlen… Ez egy másik világ! Egy valaha volt világ üzenetei.
Hallgatva áhítattal, besurranóként megbújva a sarokban, úszva a szavak tengerkék hullámain…
Otthon! Ez jut eszembe, s a versek ölelnek, mint anya a gyermekét…
Azt mondják, az a világ véget ért. Sohase higgyük el, hogy bárminek is vége szakad, ami élet, valahol, tán egyetlen sejtben de rezeg tovább a mindenségben a lelked, ahogy időn túlhaladva ölelnek a versek…
Szerzője ismeretlen
Forrás: Lélektől lélekig
