Elég, Uram. Olyan nagy volt nyarad.
A napórákon árnyadat terítsd el,
engedd rohanni orkánjaidat.
Érleld be még fanyar gyümölcseid,
két délies napot még adj fölébük,
nehéz borrá hadd forrjon sűrü mézük,
beteljesítve őszöd ízeit.
Kinek nincs fészke, nem rak soha már.
Ki társtalan, soká marad magára,
virraszt, olvas, levelet ír, hiába;
sötét fasorban űzve-hajtva jár,
míg fenn a lombot őszi szél cibálja.
/Rab Zsuzsa fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
Istenem, nem hallod jól az imádságom!
Vágyódás, óhajtás elhervadjon bennem
Mi szívemben duzzad, lohadjon le lágyan,
Lelkem hadd pihenjen, testem hadd pihenjen.
Kértelek, hogy puhán hullass az ölembe
Apró örömöket s ízes boldogságot,
Melyet feloszthatnék, jusson is, maradjon,
Mint karácsony esti bőséges kalácsot.
Annyi vágyat kértem, teljék csókra, dalra.
Könnyű szárnyú szívem kóborlásra termett,
És te küldtél nékem nagy, nehéz csudákat,
Sziklakőbe vágott oszthatlan szerelmet.
Olyan kényességgel verted meg a szívem,
Fáj, ha messzi kertben új tavaszok érnek,
Piros vérem serked, mikor kelyhe pattan
A rózsaszín ajkú zsenge gesztenyének.
Perzselnek az esték, hajszolnak a percek,
Szörnyű ajándékod alig-alig tartom…
Meggörnyed a vállam, félek, hogy elégek,
…Tévedtem Istenem, játszani akartam.
Forrás: Lélektől lélekig
Szegdelte egy angyal az éji eget,
szállt halk dala, zengedezett.
Felleg, telihold, sűrű csillagos ég
hallgatta a tiszta zenét.
Dalolta az édeni lombok alatt
lakozókat, a boldogokat,
s hű szíve sugallta szelíd dala szállt
dicsérni az égi Királyt.
Vitt arrafelé, hol a kín hona van,
egy lelket a karjaiban,
s a lélek igézett mélyeibe
átforrt – nem a szó: a zene.
Mardosta, gyötörte soká a csodás,
földöntúli vágyakozás.
A föld üres éneke néki mit ért
cserébe a mennyeiért?
/Lator László fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
Az út, amelyen itt oromra értem,
nem pázsit volt, csak vulkán-lökte kő.
A szirt, mely durván megsebezte térdem,
nem nyugtató hely: villámos tető.
Most is vihar jön. Ködben áll a lábam,
suhognak lenn a vén fenyő-sorok.
Hallom, heregnek Isten pitvarában
a lázadó felhő-komondorok.
Lelkem kibontom a szabad rohamnak,
szél tépi össze kurjantó szavam.
A ködben nagy, szabad szárnyak suhannak,
s a szélnek is szabadság-szagja van.
Hegyet, vihart, villámot fogva szemmel,
itt állok, mint egy régi bujdosó,
s lihegve érzem táguló szivemmel:
mily szent a szent Petőfi-ízü szó!
Hadd zúgjon már a fellegek csapatja,
sziklák echója zengje rá a tust:
a hegy zenéje még egyszer fogadja
a búcsuzó, szilaj romantikust.
Leszállni? Messze lenn, amerre jöttem,
egy foltra még az Isten fénye süt.
Állok, míg megzúdul a menny fölöttem
s arany dárdával egy villám leüt!
Forrás: Lélektől lélekig
Mintha Tündérek
tánca varázsolna el,
olyként csodálom.
Forrás: Lélektől lélekig
Az Élet több és
kevesebb is annál, mint
amit belelátsz.
Forrás: Lélektől lélekig
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Forrás: internetes gyűjtés
Anyámnak szép írása volt,
akár a menüett,
úgy kanyarította alá
a kecses betűket,
keringtek és lebegtek és
perdültek, mint a tánc,
apámra kacskaringatón
fonódott így a lánc.
Anyám azt mondta: nem jöhet,
mert fél, nem szereti,
apám azt írta: mindenét
fölajánlja neki.
Anyám azt írta: nem lehet,
apám azt, hogy muszáj,
és röpködtek a levelek
és suttogott a száj.
Anyám mindíg ellenkezett,
azt írta, hogy: ne, ne!
apám a levelek között
csak fuldokolt: te, te!
Forogtak, lengtek a betűk,
kulcsoltak, mint a lánc,
és így lett egyre szabadabb
és szédítőbb a tánc…
Forrás: Lélektől lélekig
Zománclavórt sodort partra az áradat.
Bús románcot látott, ki később ráakadt.
Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
és ragyogott szegény. Azt hitte, megnősült.
Forrás: Lélektől lélekig
