https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Heltai Jenő: Dal a vánkosról

    Napsugáros délelőtt van,
    Házad előtt ballagok,
    Rám mosolyg az emeletről
    Gyöngyvirágos ablakod.

    Gyöngyvirág közt gyöngyvirágnál
    Illatosabb hó-selyem,
    Fehér vánkos, puha vánkos
    Kacérkodik énvelem.

    Budapesten sok az ablak,
    Gyöngyvirágos közte sok,
    Itt is, ott is ki-kirakva
    Délelőtt a vánkosok.

    De olyan, mint ez a vánkos,
    Nincs sehol több, annyi szent –
    Hisz a legszebb szőke kislány
    Tegnap éjjel rajt pihent.

    Szívemen oly titkos, édes
    Gyönyörűség suhan át.
    Érzem is a szőke hajnak
    Mámorító illatát.

    Ha azóta untalan a
    Sáros utcát taposom,
    Te vagy oka, selymes, habos,
    Puha, fehér vánkosom.

    Látja más is azt a vánkost,
    De nem tudja, hogy mi az,
    Ez a vánkos a költészet,
    Ez a vánkos a tavasz.

    Ez a vánkos sok bolondos,
    Furcsa dolgot súg nekünk,
    Ha azé a szőke lányé,
    Akit éppen szeretünk.

  • Heltai Jenő: Reggel a kávéházban

    Fekete leplét félredobva
    A város ébred halk morajjal,
    S miként ha rajtunk mosolyogna,
    Pirosan ránk köszönt a hajnal.

    Néhány bolond poéta-lélek
    A kávéházban üldögélünk,
    Való-igaz, hogy csúnya élet,
    Melyet így álmodozva élünk.

    Egyik se kormányozza sorsát,
    Csöndes, nyugalmas, enyhe révbe,
    A mi hazánk egy álomország,
    A kávéházak szürkesége.

    A mi hazánk egy kerek asztal,
    Amelyen ott gőzöl a csája,
    S a csüggedésben megvigasztal
    A sült galamb teóriája.

    És egyikünk sem szólna akkor,
    Mikor a más mélázva hallgat,
    S hazavánszorgunk virradatkor,
    Hősei egy szomorú dalnak.

    Mikor az utcára kiérünk,
    Ott kint a reggel fénye pirkad,
    Álmatlanul aludni térünk,
    S előlről kezdjük álmainkat.

  • Heltai Jenő: Karácsony a redakcióban

    És együtt ül karácsonyestén,
    A szeretet nagy ünnepén,
    A szomorú redakcióban
    Néhány mogorva bús legény.
    Kint hull a hó fehér pihéje,
    Olyan magasztos, mély a csend…
    Mi körülüljük a kemencét
    S fázunk, didergünk idebent.

    II

    Az egyik ír, a másik ásít,
    A harmadik sóhajt nagyot:
    Te szent, te szép fehér karácsony,
    Fényed minékünk nem ragyog.
    Itt üldögélünk egymagunkban,
    Szürcsölve búsan a teát,
    Reggelre újság kell a népnek
    És vélemény és ideák.

    Reggelre újság kell a népnek,
    Amely ma boldog és mulat,
    Újság, amelyben van vezércikk
    És sok családi hangulat.
    Újság, amely híven megírja,
    Hogy olcsóbb lett a marhasó,
    És boldog ünnepet kívánjon
    Tenéked, nyájas olvasó.

    III

    Én kitekintek a sötétbe
    A jégvirágos ablakon,
    S e végtelen, sötét magányban
    Az ifjúságom siratom.
    Az ifjúság… égből leringó
    Liliom-fehér, szűztiszta hó,
    Oly csillogó, oly rövid éltű,
    Oly csodagyorsan olvadó!

    És véle olvad minden álom,
    Amit az ember vágya szőtt,
    És ritkán látszik meg a sárról,
    Hogy hópehely volt azelőtt.

  • Heltai Jenő: Éjszaka

    Az éjszaka oly különös volt,
    Aludt a csövekben a gáz,
    S ahogy dideregve rohantam,
    Elfogta a szívem a láz.

    A vad szerelemnek a láza,
    Amelybe a szív belevész,
    S amelytől örökre búcsúzni
    Mégis csudamódra nehéz.

    Nincs szép szeretőm, kinek ajka
    Ajkamra tapadna mohón,
    S azt súgja fülembe: „Szeretsz-e,
    Én balgatag álmodozóm?”

    Nincs szép szeretőm, kit öleljek,
    Csókoljam a szőke haját,
    Keblébe temessem az arcom
    Gyönyörteli éjjeken át.

    Mégis sebesen ver a szívem,
    Arcom tüzel és szemem ég,
    És ott kavarognak agyamban
    A régi szerelmi regék.

    És ott kavarognak agyamban
    A régi szerelmi dalok,
    Mint régen ölelni, szeretni,
    Csókolni mohón akarok.

    Megszán-e sötét nyomoromban
    Egy szőke leány szíve még?
    Részem lesz-e újra a csókban,
    Amelyből a sok sem elég?

    Oh, eljön a szőke leány még,
    S vállára lehajtva fejem,
    Még játszom a szőke hajával,
    Amely csupa sárga selyem.

    Elmondom a szőke leánynak,
    Hogy él a szívemben a dal,
    Hogy ég a szívemben a tűz még,
    Ha már nem is oly fiatal.

    Elmondom a szőke leánynak,
    Hogy olykor az ég peremén
    Föllobban a sarki vidékről
    A bánatos északi fény.

    Titokzatos és szomorú is,
    A fénye, a színe csodás,
    Szerelmem az észak e fénye,
    E bús, halovány ragyogás.

    Egy percre elönti tüzével
    A szürke, közömbös eget,
    De senki se látja alatta
    Az északi jéghegyeket.

  • Heltai Jenő: Madrigál-féle

    Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
    Hogy együtt ültünk akácfák alatt
    Valamikor májusba… ketten…
    Ma tél van, elfeledtem.

    Hogy szerettél és hogy szerettelek,
    Hogy öleltél és hogy öleltelek
    Lopva, titokba, önfeledten,
    Ma tél van, elfeledtem.

    A tél havával mindent behavaz,
    Téllé fagyott szívemben a tavasz:
    Ma tél van, elfeledtem,
    Hogy szerettél és hogy szerettelek,
    Hogy öleltél és hogy öleltelek,
    Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
    Hogy együtt ültünk akácfák alatt,
    Valamikor májusba… ketten…

  • Heltai Jenő: Az én kutyám

    Van egy kutyám, közönséges fajta,
    Semmi úri, semmi szép nincs rajta,
    Farka lompos, tekintete mérges,
    Nem konyít az előkelőséghez.

    Nem tudom már, hogy kerültünk össze,
    Rossz sorsát az enyémhez kötözte,
    És azóta igaz szeretetben
    Együtt élünk boldogan mi ketten.

    Egy a mással megférünk mi szépen,
    Cigánylélek ő is, mint én éppen,
    Lusta, léha, könnyelmű is, mint én,
    S gyűlöli a szájkosarat szintén.

    Éjjelente, amikor a hold süt,
    Elkószálunk az utcákon együtt,
    Én hallgatok, ő se ugat közbe,
    Nem is veszünk soha, soha össze.

    Mikor aztán ágyba dőlök reggel,
    Odasímul hozzám szeretettel,
    Szemembe néz, azt kérdezi aztán:
    „Mért is vagyunk oly bolondok, gazdám?

    Kicsiny asztal magányos sarokban,
    Szőke, szép lány arcképe van ottan,
    Szőke, szép lány, édes tavasz-álom –
    Látod kutyám, ez az ideálom!

    Rá se nézek, csak titokba néha,
    Nem kell neki a szegény poéta…
    De ez a tárgy elkoptatott, régi,
    Ugye, kutyám, ne is szóljak néki?

    Továbbra is hadd szeressem lopva
    Azt a képet abba a sarokba,
    De annak a képnek az adója,
    Ugye, kutyám, sohse tudjon róla?

    Már én, kutyám, megmaradok véled,
    Hiszen oly szép ez a cigányélet,
    Gyakorta bús, néha-néha víg is,
    Ugye, kutyám, megleszünk mi így is?

  • Heltai Jenő: Csendélet

    Az apja szelíd, kicsi, gömbölyű úr,
    Az anyja pedáns urinő,
    Az utca megáll, kocsikázni ha megy
    Az apja, az anyja, meg ő.

    Otthon a papára papucs nehezül,
    Mukkanni se merne szegény;
    És nap-nap után dominózva ülünk,
    Az apja, az anyja, meg én.

    Az anyja regényt ír, az apja pipál,
    Ő mulat a két öregén,
    Szidjuk a cselédeket és az adót,
    Az apja, az anyja, meg én.

    Mellesleg az anyja csak azt lesi, hogy
    Mikor jön a hercegi vő?
    Bizonyosra veszik a királyi jövőt
    Az apja, az anyja, meg ő.

    Zálogba kerülnek az ékszerek is,
    Rohanva telik az idő,
    És korban is egyre előrehalad
    Az apja, az anyja, meg ő.

    Megvénülök én is, a házibarát,
    S elpárolog hajh! a remény…
    Teánkhoz is oly szomorúan ülünk
    Az apja, az anyja, meg én.

    Ő csak kacag és dalol, egyre remél,
    S nem lesz soha csúf, soha vén,
    Nagy, nagy valamit eszelünk ki bohón
    Az apja, az anyja, meg én.

    Jó volna nekem feleségül a lány,
    Rég ismerem őt, ez a fő –
    Ismernek azonkívül engem is ők,
    Az apja, az anyja, meg ő.

  • Heltai Jenő: Dal a regementről

    Egy takaros varrókisasszony,
    Kinek van udvarlója sok,
    Öreg meg ifjú donzsuánok,
    Gyalogjárók meg lovasok,
    Fülembe súgta egyszer este,
    Mikor a keblemen pihent:
    „Mikor masírozik el innen
    A regement, a regement?”

    „Ej, ej galambom, kis kíváncsi,
    Miért érdekli ez magát,
    Ha el is megy a regementünk,
    Majd mást helyeznek ide át.”
    „A regementet – szólt a kislány –
    Azt nem sajnálom – más a baj…
    A regementtel együtt elmegy,
    A zászlóalj, a zászlóalj!”

    „A zászlóalj? Ugyan ki bánja?
    S iratni azt nem érdemes,
    Majd jön helyette más batalljon,
    Vagy zöld parólis, vagy veres!”
    „A zászlóaljról – szólt a kislány –
    Lemondanék tán magam is,
    De az a baj, hogy véle elmegy
    A század is, a század is!”

    „A század is? Már az gyerekség,
    Elvégre mégis sok, mi sok!
    Minden ezredben van tizenhat,
    S ezért magácska sírni fog?”
    „Hisz a századdal sem törődöm,
    – Incselkedett a kis hamis –
    De az a baj, hogy véle elmegy
    A szakasz is, a szakasz is!”

    „A szakasz is? Ej, ej galambom,
    Milyen hóbortos is kegyed,
    Ha elmegy innen a szakasz, hát
    Biz akkor én is elmegyek!”
    „Ez épp a baj – szólt most a kislány,
    Fejét keblemre hajtva le –
    Menjen az ezred a pokolba,
    Csak maga ne, csak maga ne!”

  • Heltai Jenő: Pro domo

    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Kiket személyem érdekel,
    Kik verseikkel Duna-Szekcsőn
    Csinos eredményt értek el,
    Szegény fejemnek nekiestek,
    Mert nem vagyok elég magyar,
    S mert nem daloltam még a földről,
    Mely ápol és mely eltakar.

    S mert nem daloltam nagymamámról
    És nagypapámról eleget,
    Ellenben glóriába vontam
    Könnyelmű „nőszemélyeket”:
    Reám rohantak vad haraggal,
    Hogy dalaimban nincs morál,
    S karakterem minden bizonnyal
    Mesésen gyönge lábon áll.

    És mert a múzsám nem magasztos,
    Márványba vésett nőszemély,
    Hanem egy pajkos, sikkes asszony,
    Ki csókolózik, kacag, él,
    A lakjegyzékből kikeresték,
    Ki ő, mi ő, és hol lakik?
    S ha bekopogtat kis szobámba,
    Hát ott marad-e hajnalig?

    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Miért ez indiszkréció?
    Önök is több ízben megírták,
    Hogy élni szép, szeretni jó.
    Szép asszonyoknak udvarolni
    Mégis csak inkább valami,
    Mint elvonulni a világtól
    És műszerelmet gyártani.

    Aztán, hogy engem a múzsához
    Plátói érzés kötöz-e?
    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Ehhez nincs senkinek köze.
    Én nem vagyok kíváncsi arra,
    Hogy kik szerették önöket,
    S ha önökhöz betért a múzsa,
    Hát volt-e abba köszönet?

    Ha kihűlőben lesz a szívem
    S tisztelt agyam lágyulni fog,
    Én is családi gyönyörökről
    S a nagymosásról dalolok.
    Tisztelt vidéki kollégáim,
    Majd akkor adjanak kezet,
    És iktassanak be a céhbe,
    Ha én is impotens leszek.

    i

  • Heltai Jenő: Dal a múzsáról

    Kisasszony, úgy-e nem haragszik,
    Ha megszorítom kis kezét?
    Ha vétek is az illem ellen,
    Az ön kacsója csodaszép!
    És érti, úgy-e, mit jelent az,
    Ha önhöz így fohászkodom:
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    A régi múzsám hűtelen lett,
    A régi múzsám kis Kató…
    De egy leányrul írni mindig,
    Kisasszony, úgy-e untató?
    Hadd keljen új dal, más leányról
    Rozoga, régi húrokon…
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    Hogy mily hatása lesz e csóknak
    Kisasszony, el se képzeli,
    Ettől a szívem új reménnyel,
    Dallal, gyönyörrel lesz teli.
    És nem lesz immár unalomra
    És csüggedésre még okom…
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    Oh, jőjjön el piciny szobámba,
    Majd az ölembe ültetem,
    Segíteni majd így igyekszünk
    A lírai költészeten.
    Oh, könyörüljön egy törekvő,
    Hóbortos, ifjú dalnokon:
    Legyen a múzsám, szép kisasszony,
    Csókoljon engem homlokon!

    Kattints a címre a teljes vershez