Felforgatsz mindent. Jól szóllt a biblia: semmi
Állandó nincsen, mondhatod, a nap alatt.
1786.
Forrás: Versek mindenkinek
Ti kérditek, miért vagyok?
Miért kelek fel újra?
Hogy lássam, mint a kósza szél
a lányok aranyos, finom haját
könnyes arcukba fújja.
Hogy várjam azt, ki eljövend,
egy lány, vagy nem tudom ki,
oly jó álmodni tétlenül,
s szeles időben szürke ég alatt
dalolva kóborolni.
Hogy imádjam, szegény hivő,
mi fájó s halhatatlan.
Hogy elsirassam csendesen
a zokogó szeptemberi esőt
egy bús, haldokló dalban.
Forrás: Versek mindenkinek
Válts utat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!
Nem én: a szigorú sors mondja ezt,
mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.
Születtél – s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.
Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Így tesz majd az utód. Így tett az ős.
A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.
Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…
Forrás: Versek mindenkinek
Zár-lakot óhajtál? a lány szive zár-lak; apácák
Benne az érzelmek s szűz fejedelmök erény.
Ódd e szent sereget, s rejtsd hűn kebeledbe, míg eljő,
Akinek oltárát tisztelik, – a szerelem.
Forrás: Versek mindenkinek
Irígylem a szellőt, mely hajával játszik,
Irígylem a lombot, mely fölé hajol,
Irígylem kertjének színes kis virágit
S amit fehér keze érint valahol.
Irígylem a sugárt, mely felkölti reggel,
A felhőt, mely után sóváran tekintett,
Irígylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
Irígylem – s megáldom mégis százszor mindet…
Forrás: Versek mindenkinek
Halvány és szende vagy,
Mint gyönge rózsaszál,
Előttem e virág
Nagy kedvességben áll.
De százszor kedvesebb
Illatjáért nekem,
Leánynál illatul
Van tiszta szerelem.
Oh lány! ha rózsa vagy,
Tanulnod tőle kell,
S az illatát csupán
Éltével hagyja el,
Mert hogyha elröpűl,
A rózsa szerelem,
Bús csalogányoddal,
Leány, mi lesz velem?
Forrás: Versek mindenkinek
madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet
Fehérzimankós téli éjszaka
Éjféli miséről mentünk haza,
S járt legelül, csuda hallgatagon,
A jegyző úrral Mária hugom.
A férfi szólt az erdő szélinél:
– Hallotta-é, kisasszony, mit beszél
Kettőnkről együtt a falu? – Tudom!
Sietve mondta Mária hugom.
A rozsvetés dűlőjin szólt megint:
– A szóbeszéd igaz lehetne mind,
Ha jönne vélem, – mindig egy úton…
– Igen! – felelte Mária hugom.
Mégegyszer szólt a szérüskert megett:
– Édes kis madaram! Fáradt lehet!
Adja a karját! – S ment hallgatagon,
Hozzásimulva Mária hugom.
Forrás: Versek mindenkinek
Ó játékos ujjaid, ó finom szíved: picinyke serleg,
Ó lágy ágyékod s langyos, édes, leglágyabb hasad,
Ó fénylő fogad: lágy, olvadó száj csiszolt, édes műszere.
S finom ereid: kék, felejthetetlen hímzés drága testeden,
S ó finom belső szerveidnek egész ékes bársony-tokja te!!
S ó finom anyag te, sokkalta, sokkalta finomabb annál,
Ki téged szeret!!
S ó drága bor, amelyből ittam én: te édes, édes,
Kecses, csodálatos, tündöklő, drága asszony!!
Ebédnél ülsz és látlak én: eszel
S iszik olvadékony, édes ajkad, úszó, szép szemed…
Ó kecsesség, látlak én: most enni, inni látlak
S most elhiszem: te átesel az életünk nem egy csúf állapotján
Kecses, nemes mozgással így: felejthetetlenül…
Ó látlak én és lásd és lásd: szeretlek én
Im könnybe lábadt bús szemem amíg dícsérlek!!!
Forrás: Versek mindenkinek
füst milán, a nő dícsérete, női test, érzékiség, szerelem, rajongás, magyar modernség
Nincs: vége és többé soha –
Mint sziklakőre a moha:
Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
Halkan kiül a gyönyörűség.
Megyünk és mögöttünk marad
A biztos és a nem szabad –
Sírj és nevess és jer velem,
Ó hajléktalan szerelem!
Forrás: Versek mindenkinek