https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • József Attila – Balatonszárszó

    1

    Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
    fehér habokba szaggatja a zöldet.
    Fogócskáznak az apró viharok,
    az ablakban a legyek megdögölnek.
    Nyafog a táj, de néha némaság
    jut az eszébe s új derűt lel abban.
    Tollászkodnak a sárga lombu fák,
    féllábon állván a hunyorgó napban.
    Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
    mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
    Becsomagoljuk a vászonruhát
    s beöltözünk szövetbe, komolykodva.

    2

    Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
    a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
    én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
    meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.
    Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,
    az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.
    Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,
    mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.

    3

    Je n’ai point de theme,
    excepté que je t’aime –
    költeni csak ezt tudtam,
    mert mindig elaludtam,
    hisz annyiszor öleltem,
    ahányszor rája leltem.
    Szemüveg volt az orrán,
    az alól nézett énrám
    s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt
    hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert.
    Szivemben bizony kín dult,
    mikor a vonat indult,
    de nem sokat merengtem –
    esett, hát hazamentem.
    Száz gramm dohányt hagyott rám,
    hogy legyen cigarettám.
    S nem álmot, hanem alvást.
    Nem látjuk többé egymást.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

    József Attila, Balatonszárszó, ősz, vihar, szerelem, csónak, hullám, emlék, búcsú, Balaton

    Gárdonyi Géza – A Balaton

    Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
    égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
    Arcát a hold benned elmélázva nézi,
    s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
    Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
    az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
    Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
    Balatont álmodom s melléje magamat.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Kisfaludy Atala – A Balaton

    Mint egy kép a túlvilágból,
    Mint egy fény a menyországból,
    Mint egy szép tündérrege:
    Oly titoktelt, oly ábrándos,
    Olyan égi, oly bűbájos
    A Balaton kék ege.

    Mint a múlt idők emléke.
    Mint az alvó kisded képe,
    Mint egy szent harmónia:
    Oly merengő, oly borongó,
    Olyan édes, oly mosolygó
    A Balaton nyugalma.

    Mint a fájó szív küzdelme,
    Mint a jövő vész-sejtelme,
    Mint egy lázphantasia:
    Olyan fájó, oly gyötrelmes,
    Olyan kínos, oly sejtelmes
    A Balaton hulláma.

    Mint az őrült őrjöngése,
    Mint a haldokló nyögése,
    Mint a fájdalom jajá:
    Oly panaszló, oly dühöngő,
    Olyan rémes, oly öldöklő
    A Balaton vihara.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Nagy László – Balatonparton

    Balatonparton a nádi világban
    megbújtam egyszer, s csuda szépet láttam.
    Bóbitás nádon nádi veréb fészket,
    sás bokor alján kis vízicsibéket.

    Vad ruca moccant topogott a vízre,
    barna liléit vízi útra vitte.
    Senki se látta, csak magam csodáltam
    ott a víz partján még sokáig álltam.

    Játszott a nádas széllel és derűvel
    s hazaindultam nádi hegedűvel.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Weöres Sándor – Balaton

    A habokon
    visz ladikom
    csillámfodor
    a Balaton.

    Tüzes a víz
    tüzes az ég
    a láthatár
    forgó kerék.

    Somogyi part
    kis dombjai:
    kék takaró
    rézgombjai.

    Zalai part
    hegyormai:
    a föld s a lég
    zsinórjai.

    Somogyi part
    zalai part:
    hol szétfeszül
    hol összetart.

    A Balaton
    hintáz velem
    két menny között
    ring életem.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Petőfi Sándor – Vasúton

    Tenger kéj veszen körül,
    Közepében lelkem fürdik…
    A madár röpült csak eddig,
    Most az ember is röpül!

    Nyílsebes gondolatunk,
    Késő indulánk utánad,
    De sarkantyúzd paripádat,
    Mert elérünk, elhagyunk!

    Hegy, fa, ház, ember, patak
    És ki tudja, még mi minden?
    Tűnedez föl szemeimben
    S oszlik el, mint köd-alak.

    A nap is velünk szalad,
    Mint egy őrült, aki véli,
    Hogy őt, összevissza tépni,
    Űzi egy ördögcsapat;

    Futott, futott, s hasztalan!
    Elmaradt… fáradva dől le
    A nyugati hegytetőre,
    Arcán szégyen lángja van.

    S még mi egyre röpülünk,
    Egy sziporkát sem fáradva;
    Ez a gép tán egyenest a
    Másvilágba megy velünk! –

    Száz vasútat, ezeret!
    Csináljatok, csináljatok!
    Hadd fussák be a világot,
    Mint a testet az erek.

    Ezek a föld erei,
    Bennök árad a műveltség,
    Ezek által ömlenek szét
    Az életnek nedvei.

    Miért nem csináltatok
    Eddig is már?… vas hiányzott?
    Törjetek szét minden láncot,
    Majd lesz elég vasatok.

    Pest, 1847. december

    Forrás: www.eternus.hu – Petőfi Sándor versei

  • Kányádi Sándor – Elment Péter

    Elment Péter tököt venni,
    elfelejtett pénzzel menni.
    Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.
    De nem volt mit elővenni.

    Elmaradt a sülttök-vétel,
    étlen maradt szegény Péter.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Csokonai Vitéz Mihály – Kata napra

    Micsoda nagy vígság van itt a majorba,
    Miért a sövény is úszkál itt a borba,
    Hol vette az ennyi sok úri vendégét,
    Kik dosztig locsolják a spongyia gégét?
    Nem gondolhatják el a felső városba,
    Micsoda trakta van itten a laposba.
    Megholt-é valaki, vagy pedig született,
    Hogy ennyi szép vendég egy házhoz gyűlhetett?
    Midőn így tűnődünk a fundamentumon,
    Azt mondja egy hajdú kinn a pódiumon:
    „Hán bizony, hogy Kata napján megjelentek
    Sok úri vendégek, menjenek be kentek.
    Lájék-é, megőltünk tyúkot, ludat, kappant,
    Bor is vót, de abba a mi szemünk koppant.”

    Így szólott a hajdú. Itt vagyunk, s ha Kata
    Nem bánja, elmondjuk mindjárt adcommata.
    Sajnáljuk valóba, hogy ma még jó reggel
    Nem jöhettünk ide éneklő sereggel.
    De senki eránta semmit se jelentett,
    Hogy még ma Katának tegyünk komplimentet.
    Pedig oly jó szíve van hozzánk őnéki,
    Amelyért tisztelik a múzsák vidéki.
    Kár, hogy meg nem tudtuk elébb azt a napot,
    Amelybe levegyük nála a kalapot.
    Pedig Kata neve azt megérdemlené,
    Hogy a kalendárjom veressel festené.
    Hogy így, mint ünnepet, meg lehetne űlni,
    S ne kellene ilyen későb becsődűlni.

    De semmi, jó neven veszi talán Kata
    Azt is, amit Múzsám íly hamar írhata.
    Nem cifra, de szíves a mi tisztelésünk.
    Csak tiszta lélekből mondjuk, úgy nem késünk.
    Kívánjuk hát, éljen szerelmes párjával,
    Éljen nevedékeny három nimfájával.
    Éljen sok esztendőt gyönyörű napokkal
    S vígadjon örökké fent az angyalokkal.
    E rövid, de fontos áldásunk summája
    Légyen tiszteletünk örökös táblája.

    Reggel is csak annyit tudtunk volna tenni,
    Nem szükség hát mindég kávén megjelenni.
    Mi, mihelyt megtudtuk, versíráshoz fogtunk
    És íly setét este idevánszorogtunk.
    Mi vissza is megyünk, a többi maradjon,
    Szalagja, mentéje kanapéhoz fagyjon.
    Egyszóval, úr és pap, ifjasszony, kisasszon,
    …… a major házhoz mintegy hozzá asszon.
    Kinek kedve nem volt, vagy pedig nincs kedve,
    Bakkantsa meg hazamentekor a medve.
    Ezzel jó éjtszakát kívánuk és Katót
    Instáljuk, hogy ő is kívánjon [adiót].

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Jókai Anna: Ima Magyarországért

    Öregisten, Nagyisten
    nézd, hogy élünk itt lenn
    katlanba zárva
    csodára várva
    csöbörből vödörbe magyarok.
    Itt élünk se élve se halva
    hurrá a vödörben hal van
    süthetünk szálkás kis pecsenyét
    a friss húst viszi már a fürge menyét
    körben a bozótból
    ragadozók szeme villog
    az elhevert csordákon
    áldozati billog.
    (csitt, csak csendesen, ne kiálts,
    mormold csak, mormold az imát)

    Öregisten, Nagyisten
    ha Te nem, ki segítsen?
    Sovány lakomára
    nohabort kínáltak
    s akik ezt megitták
    bódultakká váltak.
    (… csak csendesen, ne siránkozz,
    halkan szólj elkábult hazánkhoz)

    Öregisten, Nagyisten
    érted sóvárog ma minden
    akik hortyognak szanaszét
    vagy éberen vigyáznak
    síkos savas eső alatt
    biz egyformán áznak.
    (… csak csendesen, mind aki lázad,
    báránybőr jelmezben figyelik a házad)

    Öregisten, Nagyisten
    erősíts a hitben
    hogy ami késik
    azért el nem múlik
    él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
    (… csak csendesen, nem használ a lárma,
    mostohaszülők közt még árvább az árva)

    Öregisten, Nagyisten
    más remény nincsen
    mint igazad, kegyelmed
    hogy Te szabj végül rendet
    maradék országnak
    adj életes kedvet
    a lecsonkolt többit
    gyógyítgasd ne engedd
    önnön gyilkosává válni –
    haza kell találni!
    (… csak csendesen, mert vád alá vesznek,
    jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

    Öregisten, Nagyisten
    nem hoztak, de vittek
    a vak lóra azt hazudták bátor
    suba alatt kupec lett a pásztor
    műdalokkal altat nejlonfurulyája
    dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
    (… csak csendesen, ne élvezd a táncot,
    csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)

    Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
    hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
    fulladunk a füstben a folyónkban cián
    sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
    mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
    hóhér a halottal cinikusan békül
    dús szobákban álparasztok
    a búzát égetik ők nem harasztot
    melósvezér nyüszít, uszít
    munkásember helyben fut itt
    a hajléktalant rendőr verte
    shoppingcenter országszerte
    mocskos pénznek nincsen szaga
    gaztól rabolt s gaz lett maga
    és a művész? búsan kérded
    megvették a tehetséget
    sirasd őket Ősi Anya
    zsoldospénznek sincsen szaga
    (… csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
    végtelen időben mindenkit megtérni)

    Öregisten, Nagyisten
    kit kövessünk s kit nem?
    Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
    hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
    a reánk szabott leckét beteljesíthessük
    gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
    nácítudat, bolsitudat
    csak álarc a Szörnynek
    egyképp meggyötörtek
    lám egymásra törnek
    gonosz század elment
    nehéz évek jönnek
    melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
    biztass hogy a testvérharc megszűnhet
    göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
    édes hazánkat annak is kellős közepébe
    a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke…
    Annyi gyalázatos koron át
    őrizd meg számunkra misztikus koronád.
    (csak csendesen, akinek füle van, hallja;
    a látónak látható, hasad az Ég alja)

    Öregisten, Nagyisten
    mit akarjunk s mit nem:
    törvényed vezessen
    hogy e kis nép oda ne vesszen
    át ne lyukadjon helyünkön a térkép
    ki ne radírozzon a világi lét végképp
    serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
    kend meg könnyektől elhomálylott szemét
    küldd le a magasból újra e véres-veres földre
    tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
    (A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
    – hiszen az életünk hovatovább ráment –
    mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Jókai Anna – Apokrif imák ~ alkalmakra

    Reggel

    ma még minden megtörténhet
    ami tegnap sem történt meg
    most még jövő ami estére a múlt
    kecsegtet a jelen teli van a pult
    most még gyúrható ami estére bekövül
    kibújtak a tervek álmom fátyla mögül
    Kettős ingembe hál’ Isten visszatértem
    tegnapi tudatlan: talán ma megértem

    Délben

    amit elkezdtem, be kell azt fejezni
    amit tanultam, ki kell azt fejezni
    ami téveszme, le kell azt fejezni
    csak el ne siessük
    csak le ne késsük

    Este

    most már odaát várnak
    nyílnak-kattannak a zárak
    hét ajtó hét küszöbén
    merre futsz, hova jutsz, kicsi én?
    szomorú, szomorú ami lett
    elszakadt, elszaladt az a tett

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Petőfi Sándor: Rózsabokor a domboldalon

    Rózsabokor a domboldalon

    Rózsabokor a domboldalon,
    Borúlj a vállamra, angyalom,
    Súgjad a fülembe, hogy szeretsz,
    Hejh, milyen jól esik nekem ez!
    Lenn a Dunában a nap képe,
    Reszket a folyó örömébe’,
    Ringatja a napot csendesen,
    Épen mint én téged, kedvesem.
    Mit nem fognak rám a gonoszok,
    Hogy én istentagadó vagyok!
    Pedig mostan is imádkozom…
    Szíved dobogását hallgatom.