https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor

    Estve jött a parancsolat
    Viola-szín pecsét alatt,
    Egy szép tavaszi éjszakán
    Zörgettek Jancsim ablakán.

    Éppen akkor vált el tőlem,
    Vígan álmodott felőlem,
    Kedvére pihent ágyában,
    Engem ölelvén álmában:

    Mikor bús trombitaszóra
    Űlni kellett mindjárt lóra,
    Elindúlván a törökre;
    Jaj! talán elvált örökre!

    Sírva mentem kvártélyjáig
    S onnan a kertek aljáig.
    Indúlt nyelvem bús nótára,
    Árva gerlice módjára.

    Csákóját könnyel öntöztem,
    Gyász pántlikám rákötöztem;
    Tíz rózsát hinték lovára,
    Százannyi csókot magára.

    A lelkem is sírt belőlem,
    Mikor búcsút veve tőlem:
    „Isten hozzád!” többet nem szólt,
    Nyakamba borúlt s megcsókolt.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet…

    A virágnak megtiltani nem lehet,
    Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
    Kikelet a lyány, virág a szerelem,
    Kikeletre virítani kénytelen.

    Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
    Szeretője lettem én szép lelkednek –
    Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
    Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

    Titkos kérdés keletkezik szivemben:
    Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
    Egymást űzi bennem e két gondolat,
    Mint ősszel a felhő a napsugarat.

    Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
    Tündér orcád tejben úszó rózsája:
    Bujdosója lennék a nagy világnak,
    Vagy od’adnám magamat a halálnak.

    Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
    Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
    Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
    Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

    (Debrecen, 1843. december)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Kosztolányi Dezső: Azon az éjjel

    (Szegény kisgyermek panaszaiból)

    Azon az éjjel
    az órák összevissza vertek.
    Azon az éjjel
    holdfényben úsztak mind a kertek.
    Azon az éjjel
    kocsik robogtak a kapunk alatt.
    Azon az éjjel
    könnyben vergődtek a fülledt szavak.
    Azon az éjjel
    égett szobánkba gyertya, lámpa.
    Azon az éjjel
    féltünk a borzadó homályba.
    Azon az éjjel
    arcunk ijedt volt, halavány.
    Azon az éjjel
    halt meg szegény, ősz nagyapám.

    Azon a reggel
    csupa rokon jött, sirató nép.
    Azon a reggel
    sürögtek az öreg mosónék.
    Azon a reggel
    kendővel kötötték fel gyönge állát.
    Azon a reggel
    lassan vezettek a földúlt szobán át.
    Azon a reggel
    rozsdás pénzt tettek kék szemére.
    Azon a reggel
    riadtan bámultam feléje.
    Azon a reggel
    csak hallgatott makacs ajakkal.
    Azon a reggel
    olyan volt, mint egy néma angyal.

    (1910)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Juhász Gyula: Az utolsó vacsora

    János a Mester nagy szívén pihen,
    E tiszta szíven, e csöndes sziven
    Pihen, de lelke a holnapra gondol
    S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
    Mély hallgatás virraszt az asztalon.
    Az olajfák felől a fuvalom
    Hűsen, szomorún a szobába téved,
    Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
    Tamás révedve néz a mécsvilágra,
    Péter zokog és árvább, mint az árva,
    Judás se szól, csak apró szeme villan,
    Remegve érzi: az ő órája itt van!
    Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
    Mély tengerek derűs békéje él benn.
    Az ajka asztali áldást rebeg
    S megszegi az utolsó kenyeret!

    Forrás: Magyar Kurír

  • Kányádi Sándor: Egy csokor orgona mellé

    Jékely Zoltánnak szeretettel

    orgonaszó orgonaillat
    ónkarikás ablaktányérok
    lépesméz-ízű zsoltár
    életem pünkösd-évszaka
    lelkem pünkösdi itala
    máig zsongító óborom
    nyelvem petőfi sándora
    albertus molnár
    ledőlt a cinterem fala
    kövei földbe vástak
    védtelen áll a dombon
    maholnap egyesegyedül
    istené lesz a templom
    csupán egy ajkon szól már
    paptalan marosszentimrén
    haldoklik szenczi molnár
    hoztam egy csokor orgonát
    ülök őbenne bízón
    ülök hol várja jézusát
    a házsongárdi síron

    (1975)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Károlyi Amy: Kert

    Ha egész éltedben ezt akartad
    s végül megteheted
    szorítsd magadhoz
    kertedet
    számold meg fűszálait
    leveleit
    beszélgess a vendégfűz-gallyal
    amíg kirügyezik
    etesd, itasd fáradhatatlan
    a kertedet
    egész addig, ameddig
    megteheted

    Forrás: Magyar Kurír

  • Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

    Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

    A tavasz jött a parttalan időben
    s megállt a házsongárdi temetőben.
    Én tört kövön és porladó kereszten
    Aletta van der Maet nevét kerestem.
    Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
    s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
    De a vasárnap délutáni csendben
    nagyon dalolt a név zenéje bennem.
    S amíg dalolt, a századokba néztem
    s a holt professzor szellemét idéztem,
    akinek egyszer meleg lett a vére
    Aletta van der Maet meleg nevére.
    Ha jött a harcok lázadó sötétje,
    fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.
    S a dallamot karral kisérve halkan,
    napsugaras nyugat dalolt a dalban,
    hol a sötétség tenger-árja ellen
    ragyogó gátat épített a szellem.
    Aletta van der Maet nevét susogta,
    mikor a béke bús szemét lefogta.
    S mikor a hálátlan világ temette,
    Aletta búja jajgatott felette,
    míg dörgő fenséggel búgott le rája
    a kálvinista templom orgonája.
    Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
    belenémult a hervadásba, télbe.
    Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –
    urát keresve, sírba ment utána…
    A fényben, fenn a házsongárdi csendben
    tovább dalolt a név zenéje bennem.
    S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
    egyetlen könny, hogy azt a dallamot
    Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Wass Albert: Házsongárdi temetőben

    Egy délután a zajtól messze szöktem,
    s az életemet mentem kipihenni
    a Házsongárdi öreg temetőben.
    Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
    Olyan lélek-csitító volt a csend:
    a némaság és a néma ajkú holtak.
    Akkor láttam: a fényvirágos álmok
    amik a lelkem szent csodái voltak,
    halottak lettek: néma ajkú holtak.
    És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz,
    s a hervadásban meglassul a vérem,
    akkor az őszt majd könyörögve kérem.
    A holtaktól megirigylem az álmot,
    s cserébe nyújtom minden álmomat
    hogy én legyek az őszi csendtől áldott.
    S meglátom majd: bűbájos álmaimmal
    az életemet nagyon tele szőttem…
    s megállok ismét kissé megpihenni
    a Házsongárdi temetőben.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Bertók László: Bezártam ajtót, ablakot

    Félek, mert már nem szeretek,
    létezem csak, mint a kövek.

    Egy bombához több a közöm,
    mint ahhoz, ki visszaköszön.

    Befelé nézek, mint a fa,
    ha nincs lombja, nincs madara.

    Jó órám is farkasverem,
    kapni akarok, adni nem.

    Mindörökké magam vagyok,
    mint te, aki elolvasod.

    Mennék feléd, jönnél ide,
    de nem mozdul meg senki se.

    Körbeér a történelem,
    forog tovább a félelem.

    Bezártam ajtót, ablakot,
    nem hiányzom, ha meghalok.

    Megölelnek az elemek,
    mert megint minden lehetek.

    És elindulok, mint a vak,
    hogy újra megtaláljalak.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Hajnal Anna: Szólj

    éhed? szomjad? falatod? kortyod?
    volt ajkad! nyelved! fogad! torkod!
    volt kezed, mivel felemelnéd
    pohár vized ajkadhoz vennéd!
    nélkül, nélkül, nélkül, nélkül,
    kifosztva fekszel minden nélkül.
    kezem? kezed? kezembe venni?
    nyílt tenyeremben ott a semmi —
    arcom feléd? semmihez hajtom!
    néma semmihez ér az arcom!
    Körüllebegsz? hogy hogy nem érzem?
    szólítasz? sírsz? hogy hogy nem értem?
    szólj hozzám! adj jelet, szerelmem!
    szólj hozzám, kérdezz! hagyj felelnem!

    Forrás: Szívzuhogás