Szerző: Mária Németh

Az áldott Nap, ímé, pihenni tére,
Álom borult ragyogó szép szemére.
Közelg az Éj, sötét szárnyát kibontva,
Fáradt testem vágyik a nyugalomra.

Közelg az Éj, s szárnyán az édes álom
Ereszkedik le rám aranyos szálon.
Már érezem, hogy szemem lecsukódik,
Kezem szép lassan összekulcsolódik.

Uram, ki látsz a szívek rejtekébe,
Ím, leborulok szent színed elébe:
Ha vétettem szóval, cselekedettel,
Tetézd jóságod, vétkemet feledd el!

Gyermek vagyok még, ne ítélj keményen,
Ha néha tán a rosszat jónak vélem.
S ha jó helyett rosszat cselekszem néha,
Nézz a szívembe s lásd: jó a szándéka.

Száll, száll felém a csendes, édes álom,
Ereszkedik le rám aranyos szálon.
Egy pillanat, s álomba szenderedtem…
Óh, jó Atyám, őrködjél én felettem!