Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Forrás: Szeretem a verseket
Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.
Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.
Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.
Ha e beteg, bolond világra
Uram, még egyszer megszületnél,
Bár milliónyi templomod van,
Kezdhetnél megint Betlehemnél.
Szalmajászolnál rangosabb hely
Uram, tenéked ma se jutna:
Soha messzibb a Te országod,
„Miatyánkod” bár mindenki tudja.
Ha így jönnél Názáretből
Sápadtan, fázva, december este,
Az ügyefogyott szenvedőkhöz
Párizsba, vagy Budapestre,
S leülnél az éhezők közt
S abból, amit valaha mondtál
Mesélnél új vigasztalásul –
Elfognának a tizedik szónál.
Mondjál csak új Hegyibeszédet
S amit mondtál a gazdagokról
S ha gyűlnének az elhagyottak
S szólnál az Írás-forgatókról,
S ha megpróbálnád Uram még egyszer
Az Embert rávenni Szeretetre –
Internálnának, esküszöm rá,
Ha nem is vernének mindjárt keresztre.
Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
Későn és más lélekkel,
„Holnap” holnaputánján
Jutottam el szívedbe,
Ady városa, Várad.
Először ősz aranylott mindenütt,
Másodszor csattogott a csalogány,
S a hársfaillat áradt.
Egy őszi s egy tavaszi adventem volt
Falaid között, Várad.
Én nem kerestem benned semmi mást,
Csak enyhülést, csak gyógyulást.
A gyógyulást nem adtad.
Tán havasokat, tán tengereket
Mulasztottam miattad.
És mégse bánom, mégis sokat adtál:
Új hangulatot, új barátokat,
S valami rejtelmes nosztalgiát
Utánad, mely örökre megmarad.
Advent voltál az életemben, Várad,
Adventje új élet ígéretének –
S maradt mégis minden a réginek.
Advent voltál az életemben, Várad,
Advent, melynek nem jött karácsonya.
De mégis jó volt Messiásra várni, –
S édes az elmúlt advent illata.
Kolozsvár, 1925. szeptember
Forrás: Szeretem a verseket
Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.
De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hirdetői örök Szerelemnek.
Forrás: Szeretem a verseket
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel!
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
Jövel, jövel!
Jövel, jövel, én várva várlak,
Még itt se vagy, már áldva áldlak,
Vidul szívem.
Az ég alatt bárhová térsz be,
Öreg szívet gyermekké téssz te
Mindenkiben.
Jövel, jövel, mint egykor, régen,
Hadd éljem újra gyermekségem
Szép esteiét,
Mikor a földet hó megeste,
Dal s mese közt karácsonyeste
Vígan telék.
Dió meg alma, más se kellett,
Szegénynek is, óh, erre tellett!
Volt asztalán.
Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
Angyalok akkor is voltak már…
De voltak ám!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel.
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem semmi máson,
Jövel, jövel!
Forrás: Szeretem a verseket
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
Forrás: Szeretem a verseket
Szép Tündérország támad föl szívemben
ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
s amit az élet vágott,
beheggesztem a sebet a szívemben,
és hiszek újra égi szeretetben,
ilyenkor decemberben.
…És valahol, ha kétkedő beszédet
hallok, szomorún nézek,
a kis Jézuska itt van a közelben,
legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
s ne csak így decemberben.
Forrás: Juhász Gyula versei
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az utcák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől –
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
Forrás: József Attila versei
Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
mint gyermekjátékot rugója, visszadob
utadnak elejére, ahelyett,
hogy az Idő fenéktelen
gödrébe suhintana?
Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.
Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
s elérhetetlen éden-álma, hogy
enni legyen kinek-kinek
elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
naiv báránykora múltán
nem vél többé magáról semmi jót.
Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény, mint a föld.
Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.
Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
a földet, mely a sírok rothadását
s csontok pőreségét takarja,
s az eget, a Mennyek csillagos
homlokzatát, a kivilágított
Potemkin-frontot, mely mögött
nincsen még levegő sem…
Forrás: Babits Mihály versei
