https://verskucko.com

Kategória: Karácsony

  • Benedek Elek: Karácsonyéji álom

    Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
    Angyalarcoddal hajolj le reám,
    hadd öleljelek, hadd csókoljalak,
    kicsi karommal átkaroljalak!

    Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
    Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
    Láttam ott angyalt, százat, ezret,
    talán még több is volt ott, úgy lehet.

    Ha láttad volna! Készültek éppen,
    hogy összeszedjék mind, mi az égben
    játék vala. S hej, mennyi volt!
    Az égbolt
    szinte leszakadt alatta,
    s az angyalok egy pillanatra
    e sok játékot összeszedték,
    hátukra vették,
    aztán — huss! Lebbent a szárnyuk,
    szálltak a földre, én utánuk,
    aztán-aztán felébredék…
    Úgy-e, szép álom? Óh, de szép!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Tompa Mihály: Karácsonykor

    Hullámzó érzemény között
    jövén az Úrnak templomából:
    lelkemben még sok visszhangzik
    a halott igének szavából.

    Úgy tetszik, mintha hallanám:
    mikép zendül a pásztor-ének,
    szív és ajk hű összhangzatában
    az istenember nagy nevének.

    A megváltó ma született…!
    Betölt az évek teljessége…
    Dicsőség Istennek mennyégben!
    Az emberekhez égi béke!

    De szívem rögtön elszorul
    miatta sajgó fájdalomnak,
    midőn tovább zendül az ének:
    legyen szabadság a raboknak!

    Az árva népre gondolok…
    S jövén az Úrnak templomából:
    lelkembe kínnal ez nyomul be
    a halott igének szavából.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Babits Mihály: A felnőtt karácsony

    Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
    azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
    mint gyermekjátékot rugója, visszadob
    utadnak elejére ahelyett,
    hogy az Idő fenéktelen
    gödrébe suhintana?

    Karácsony csenget a szörnyű télben.
    Alig hallom csengését. Sárga
    arcokat látok a hóverésben
    s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
    kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
    fojtja az ünnepek kalácsa.

    Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
    s elérhetetlen éden-álma, hogy
    enni legyen kinek-kinek
    elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
    naiv báránykora múltán
    nem vél többé magáról semmi jót.

    Nem kell neki szalag és csengő.
    A gyermek megnőtt s szép játékjait
    elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
    A szív hideg és kemény, mint a föld.
    Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.

    Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
    a földet, mely a sírok rothadását
    s csontok pőreségét takarja,
    s az eget, a Mennyek csillagos
    homlokzatát, a kivilágított
    Potemkin-frontot, mely mögött
    nincsen még levegő sem…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    holnap harangoznak,
    holnapután az angyalok
    gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    nagyosan dicsérni,
    de én még kisfiú vagyok,
    csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    mégiscsak kiállok,
    de boldogok a pásztorok
    s a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    énekelni mennék,
    nagyok között kis Jézusért
    minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    százszor bepiszkolnám,
    csak az Úrnak szerelmemet
    szépen igazolnám.

    (Így dúdolgattam én
    gyermek-hittel, bátran,
    1883
    csúf karácsonyában.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Karácsony

    Ezüst esőbe száll le a karácsony,
    a kályha zúg, a hóesés sűrű;
    a lámpafény aranylik a kalácson,
    a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

    Kik messze voltak, most mind összejönnek
    a percet édes szóval ütni el,
    amíg a tél a megfagyott mezőket
    karcolja éles, kék jégkörmivel.

    Fenyőszagú a lég, és a sarokba
    ezüst tükörből bókol a rakott fa,
    a jó barát boros korsóihoz von.
    És zsong az ének áhítatba zöngve…
    Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
    sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Babits Mihály: Karácsonyi ének

    Mért fekszel jászolban, ég királya?
    Visszasírsz az éhes barikára.
    Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
    mégis itt rídogálsz, állatok közt.

    Bölcs bocik szájának langy fuvalma
    jobb tán, mint csillag-űr szele volna?
    Jobb talán a puha széna-alom,
    mint a magas égi birodalom?

    Istálló párája, jobb az neked,
    mint gazdag nárdusok és kenetek?
    Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
    kezed csak bús anyád melléért nyúlt…

    Becsesnek láttad te e földi test
    koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
    S nem vélted rossznak a zord életet?
    Te, kiről zengjük, hogy „megszületett”!

    Szeress hát minket is, koldusokat!
    Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
    Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
    törékeny játékunkat, a reményt.

    Forrás: magyar-versek.hu