Szép Tündérország támad föl szívemben
ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
s amit az élet vágott,
beheggesztem a sebet a szívemben,
és hiszek újra égi szeretetben,
ilyenkor decemberben.
…És valahol, ha kétkedő beszédet
hallok, szomorún nézek,
a kis Jézuska itt van a közelben,
legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
s ne csak így decemberben.
Forrás: Juhász Gyula versei
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az utcák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől –
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
Forrás: József Attila versei
Ma tán a béke ünnepelne,
a Messiásnak volna napja,
ma mennyé kén’ a földnek válni,
hogy Megváltóját befogadja.
Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék
szívükre mind az emberek –
de nincs itt hála, nincs itt béke:
beteg a világ, nagy beteg…
Kihűlt a szív, elszállt a lélek,
a vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
s minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
mert lencsén nézi az eget,
megátkozza világra jöttét –
beteg a világ, nagy beteg…
Ember ember ellen csatázik,
mi egyesítsen, nincsen eszme,
rommá dőlt a Messiás háza,
tanítása, erkölcse veszve…
Óh, de hogy állattá süllyedjen,
kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
beteg a világ, nagy beteg!
Forrás: Ady Endre összes versei
Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek
S üvöltenek vad emberek.
Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtön és kórház világol
És annyi viskó bús, sötét.
Jó pásztorok és bölcs királyok:
Sok farkas és holló kóvályog
S nem látjuk azt a csillagot!
Békés, derűs karácsony éjjel:
A nagy sötét mikor száll széjjel
S mikor lesz béke és derű?
Forrás: MEK
Tegnap harangszó hívogatott,
fény-zuhatagban állt az oltár,
míg lent a csendben, hó alatt
aludt a temető, a holt ár.
A város hangja messze szállt,
s én ott ültem a szentmisében,
szívemre hullt a fény, a csend,
mint áldás Isten tenyerében.
S most, hogy hazatértem, hallgatok,
s a gyertyák lángja rám ragyog,
s szemembe könnyet szór a fény:
kincses kezem hogy lett szegény?
A régi csillag rám nevet,
de nem nevet úgy, mint régen,
s a múltból int felém egy arc,
s én sírok – halkan, szégyenlőn, mélyen.
Forrás: Áprily Lajos összes versei (PIM, 1975); magyar-versek.hu
Betlehemi csillag
szelíd fénye mellett
ma az égen és a földön
angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
könnyezve dalolnak
békességet, boldogságot
földi vándoroknak.
Harcos katonák is
fölnéznek az égre,
s rágondolnak álmodozva
a testvériségre.
Bujdosó raboknak
idegen párnákon
kedveseik szelíd arcát
ringatja az álom.
Fáradt katonák ti,
pihenjetek szépen
karácsonyfák lángja körül
a mi szent esténken.
Gondoljatok hittel,
zsolozsmát dalolva,
eljövendő boldogságos
szent karácsonyokra!
Csukaszürke köntös
kopott, tépett szárnya
megváltó nagy békességet
hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
válik majd a bánat,
lesz még otthon víg karácsony
magyar katonáknak!
Forrás: magyar-versek.hu
A született Jézus,
ez igézetes gyermek,
áldja meg azokat,
kik a szívünkbe vernek
mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk
a kifeslett vér-rózsák:
bánat, kín, szenvedés,
mert Jézus volt a Jóság
s a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengőkkel,
szeressünk szeretettel,
örüljünk, ha sírunk,
ha ránk tör minden ember
s ha álul bántatunk.
A született Jézus
született így s kívánta,
hogy ez legyen az üdv:
minden hívság kihányva
életünk gömbiből.
Forrás: magyar-versek.hu
Hallom már, angyal szárnya lebben,
szívem, mint régen, meg-megrebben,
itt vagy közel!
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
rajtad csüng lelkem, semmi máson,
jövel, jövel!
Jövel, jövel, én várva várlak,
még itt se vagy, már áldva áldlak,
vidul szívem.
Az ég alatt bárhová térsz be,
öreg szívet gyermekké téssz te
mindenkiben.
Jövel, jövel, mint egykor, régen,
hadd éljem újra gyermekségem
szép esteit,
mikor a földet hó megeste,
dal s mese közt karácsonyeste
vígan telék.
Dió meg alma, más se kellett,
szegénynek is, óh, erre tellett!
Volt asztalán.
Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
angyalok akkor is voltak már…
De voltak ám!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
szívem, mint régen, meg-megrebben,
itt vagy közel.
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
rajtad csüng lelkem, semmi máson,
jövel, jövel!
Forrás: magyar-versek.hu
Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
dús világításnak özönében áll,
fényes csarnokáról hangzik a zene,
s vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
férj s nő átkarolva tartja magzatát,
keblök melegével óvják gondosan,
s rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Így űlnek sokáig, némán, reszketeg,
míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
„Márma van karácsony szentelt ünnepe,
a nép megváltója márma születe;
jó, hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh, hatalmas Isten, hát miért, miért
ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
s a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
csak hogy életemet nyomorogjam át,
s amelyet kiküzdök, életem minek,
hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
és igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz,
s a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” –
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
édes álomképet sző rájok keze,
s boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
lassan eltakarja őket hólepel. –
A várból öröm száll – zúg a téli szél –
a család helyén csak kis hódombot ér.
Forrás: magyar-versek.hu
Jön a Karácsony fehéren
s én hozzám is jön talán majd
valaki a régiekből.
Csöndesen lép a szobámba
s én köszöntöm: „Béke, béke.”
A küszöbön sápadt orvos.
És szorongva szól a vendég:
„Ma Karácsony van, Karácsony,
emlékszel a régiekre?”
És bámulva és vidáman
és kacagva mondom én majd:
„Ma Karácsony van, Karácsony.”
És szorongva szól a vendég:
„Valami tán fáj a múltból?”
Megmozdul a sápadt orvos.
És bámulva és vidáman
és kacagva mondom én majd:
„Hiszen én még sohse éltem.”
És hörögve mondom én majd:
„Ki a szobámból, pogányok.”
Döng az ajtóm és bezárul.
És hörögve mondom én majd:
„Hiszen én meg se születtem.
Karácsony van, száll az angyal.”
És a nagy, szomorú házban
zsoltárokat énekelve
hajnalig várom az angyalt.
Forrás: magyar-versek.hu
