A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.
Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.
Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.
Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!
Forrás: Versek mindenkinek
Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek
S üvöltenek vad emberek.
Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtön és kórház világol
És annyi viskó bús, sötét.
Jó pásztorok és bölcs királyok:
Sok farkas és holló kóvályog
S nem látjuk azt a csillagot!
Békés, derűs karácsony éjjel:
A nagy sötét mikor száll széjjel
S mikor lesz béke és derű?
Forrás: MEK
Tegnap harangszó hívogatott,
fény-zuhatagban állt az oltár,
míg lent a csendben, hó alatt
aludt a temető, a holt ár.
A város hangja messze szállt,
s én ott ültem a szentmisében,
szívemre hullt a fény, a csend,
mint áldás Isten tenyerében.
S most, hogy hazatértem, hallgatok,
s a gyertyák lángja rám ragyog,
s szemembe könnyet szór a fény:
kincses kezem hogy lett szegény?
A régi csillag rám nevet,
de nem nevet úgy, mint régen,
s a múltból int felém egy arc,
s én sírok – halkan, szégyenlőn, mélyen.
Forrás: Áprily Lajos összes versei (PIM, 1975); magyar-versek.hu
Betlehemi csillag
szelíd fénye mellett
ma az égen és a földön
angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
könnyezve dalolnak
békességet, boldogságot
földi vándoroknak.
Harcos katonák is
fölnéznek az égre,
s rágondolnak álmodozva
a testvériségre.
Bujdosó raboknak
idegen párnákon
kedveseik szelíd arcát
ringatja az álom.
Fáradt katonák ti,
pihenjetek szépen
karácsonyfák lángja körül
a mi szent esténken.
Gondoljatok hittel,
zsolozsmát dalolva,
eljövendő boldogságos
szent karácsonyokra!
Csukaszürke köntös
kopott, tépett szárnya
megváltó nagy békességet
hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
válik majd a bánat,
lesz még otthon víg karácsony
magyar katonáknak!
Forrás: magyar-versek.hu
A született Jézus,
ez igézetes gyermek,
áldja meg azokat,
kik a szívünkbe vernek
mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk
a kifeslett vér-rózsák:
bánat, kín, szenvedés,
mert Jézus volt a Jóság
s a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengőkkel,
szeressünk szeretettel,
örüljünk, ha sírunk,
ha ránk tör minden ember
s ha álul bántatunk.
A született Jézus
született így s kívánta,
hogy ez legyen az üdv:
minden hívság kihányva
életünk gömbiből.
Forrás: magyar-versek.hu
Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
dús világításnak özönében áll,
fényes csarnokáról hangzik a zene,
s vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
férj s nő átkarolva tartja magzatát,
keblök melegével óvják gondosan,
s rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Így űlnek sokáig, némán, reszketeg,
míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
„Márma van karácsony szentelt ünnepe,
a nép megváltója márma születe;
jó, hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh, hatalmas Isten, hát miért, miért
ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
s a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
csak hogy életemet nyomorogjam át,
s amelyet kiküzdök, életem minek,
hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
és igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz,
s a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” –
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
édes álomképet sző rájok keze,
s boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
lassan eltakarja őket hólepel. –
A várból öröm száll – zúg a téli szél –
a család helyén csak kis hódombot ér.
Forrás: magyar-versek.hu
Jön a Karácsony fehéren
s én hozzám is jön talán majd
valaki a régiekből.
Csöndesen lép a szobámba
s én köszöntöm: „Béke, béke.”
A küszöbön sápadt orvos.
És szorongva szól a vendég:
„Ma Karácsony van, Karácsony,
emlékszel a régiekre?”
És bámulva és vidáman
és kacagva mondom én majd:
„Ma Karácsony van, Karácsony.”
És szorongva szól a vendég:
„Valami tán fáj a múltból?”
Megmozdul a sápadt orvos.
És bámulva és vidáman
és kacagva mondom én majd:
„Hiszen én még sohse éltem.”
És hörögve mondom én majd:
„Ki a szobámból, pogányok.”
Döng az ajtóm és bezárul.
És hörögve mondom én majd:
„Hiszen én meg se születtem.
Karácsony van, száll az angyal.”
És a nagy, szomorú házban
zsoltárokat énekelve
hajnalig várom az angyalt.
Forrás: magyar-versek.hu
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
ki Betlehemben született ez este
a jászol almán, kis hajléktalan,
szelíd barmok közt, kedves bambinó,
ó, emberek, gondoljatok ma rá:
hogy anyja az Úr szolgáló leánya
és apja ács volt, dolgozó szegény,
s az istállóban várt födél reájuk.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
a betlehemi kisded jászolára,
amely fölött nagyobb fény tündökölt,
mint minden várak s kastélyok fölött.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
a kerek föld mindegyik gyermekéhez
egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó, emberek, gondoljatok ma rá!
Forrás: magyar-versek.hu
Csöndes az éj és csöndes a világ is,
Caesar Augustus aranyos mosollyal
zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás:
béke a földön.
Hallgat a germán és hallgat a pártus,
néma az indus és néma a hellén,
Herkules távol oszlopa se rendül,
Thule se mozdul.
Már az aranykor új eljövetének
hírnökeit, a szomorú szibillát
s a szűzi Virgilt födi földi sír és
hír koszorúja.
S messzi mezőkön nyájaikat őrző
pásztori népek nézik a derengő
új csillagot, mely aranyát elönti
jászoli almon,
hol mosolyogva és fázva az éjben,
szőkehajú és szelíd anya keblén,
most mutatod meg magad a világnak,
isteni gyermek!
Forrás: magyar-versek.hu
Megváltozott a szokásom,
nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
most mindég az utcát róvom.
Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
az utcára ki kell mennem.
Egész nap csak kóricálok,
boltok előtt álldogálok.
Mindenütt van egy-két játék,
mit egyebütt még nem láték.
Ez is kéne, az is kéne:
bejegyzem a könyvecskémbe.
Aztán szépen tovább állok,
hátha még szebbet találok;
szebbet, jobbat, ékesebbet,
gyermekszívnek kedvesebbet.
Hol kihúzok, hol bejegyzek,
mindegyre ceruzát hegyzek.
Elhegyezem hason-felit,
mire könyvecském megtelik.
Be-benézek könyvecskébe:
ejnye, ejnye, több nem fér be!
Mit tehet most nagyapóka?
Más könyvecskét vesz a boltba.
Egy könyvecske, kettő, három,
a boltokat végig járom.
Most már három könyv van tele –
megyek Jézuskához vele.
Addig megyek, addig járok,
míg egyszer csak rátalálok:
kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
olvasd el e könyvecskéket!
Átalveszi, lapozgatja,
szép kis fejét csóválgatja:
három kis könyv, telistele!
Talán elég lesz a fele?
Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
három unokám van nékem!
Mást se teszen egy hét óta:
lót-fut értük nagyapóka.
Kis Jézuska, legyen áldott,
könyvecskékkel égbe szállott,
s mind, mi volt beléjük írva,
aranykönyvébe beírta…
Forrás: magyar-versek.hu
