Kategória: Költők művészekről

  • Marosvölgyi Gergely: Latinovits Zoltán

    Mint a villám derült égből,
    úgy törtél ki tüzes vérből,
    s emberségben testet öltve,
    mások által gúzsba kötve,
    becstelennel harcba szállva,
    ostobákkal szemben állva
    küzdöttél egy jobb világért,
    elhamvadó igazságért,
    s míg látták: léted jó haszon,
    csak éltél s haltál színpadon;
    erős volt lényed, égető:
    mással össze nem férhető –
    több voltál, mint puszta ember:
    “izgága Jézus”, kit nem mer
    ma senki méltón tisztelni
    (hisz fáj hűséget viselni),
    mert lehull erkölcs, kultúra:
    itt mindenki csak más ura,
    s homály fedi eszméd, tetted:
    nevedtől egy ország retteg!…
    Elég már a prófétákból! –
    Térj hát vissza halálodból,
    s hirdess újra tiszta imát:
    mondj Adyt, József Attilát!
    Égesd megint szavaikat,
    mit a magyar büszkén ihat,
    hogy az örök megalkuvók,
    szíved előtt szemet hunyók
    lássák végre, mi benned élt:
    a ködszurkáló szenvedélyt!…
    Legyen hát, ki érted kiáll,
    halhatatlan Színészkirály!
    Míg van, ki rád emlékezik,
    addig műved el nem veszik,
    mert színház az egész világ,
    s míg fakad szívedből virág,
    lesz majd, ki óv, s átkarol tán,
    LATINOVITS ZOLTÁN!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Bella István: Dsida Jenő

    Pikával szívében született
    valami segesvári síkon.
    De se lópaták, se szúrt sebek.
    Élni csak azért született,
    hogy az élő halálban bízzon.

    De rét lesz-e a lepedő,
    ha nem vér: verejték-Szamos.
    És elrejt-e, menekülő,
    a kukoricás-levegő,
    ha csak tüdődtől iszamos.

    Dsida Jenő, én értelek.
    Minden dobbanásszavad
    enyém. Megérintettelek:
    ujjam begyén a te teled
    tündérei villámlanak.

    Nemsoká már színről színre.
    Én elkezdem, s te folytatod:
    „A fűzfa behajlik a vízbe”,
    és száll a szó szívről szívre,
    s a Léthe lábunknál locsog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Gáspár: Latinovits

    “Vándor, ki erre jársz,
    Sírj vagy nevess,
    Zokogó víz Balaton-
    szemes
    Fái görcsben a tóra
    hajolnak,
    Hatalmas nagy fia
    holtán
    Ki voltál
    Latinovits
    Zoltán.
    Pünkösdi lángnyelv
    júniusi szélben
    Lecsap a habokra,
    hazányi vakokra
    Boldog vagonokra.
    Napfogyatkozás
    egy júniusi éjben.

    Nagy Gáspár

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: Sarkadi Imre halálára

    Pálinka, fanyar alma s kenyér az asztalon.
    Köztük sovány kezed emléke, mint a kés.
    Önkéntelenül is pusztulást idéz
    e zöldbeforduló, korláttalan napon.

    Lásd, ez a csendélet maradt utánad, és a
    mozdulatlan sár gyásza, amelyben lépkedek.
    Drámád a föld alatt tovább nem élheted:
    széthasadt koponyád a semmi buboréka.

    Ahogy a szél mulandó, mulandó a halál.
    Bűnös vagy, mert te tudtad ezt, s nem hagytál semmi álmot,
    nem hagytad meg a látszat üdvét, ez arany szalmaszálat.

    A fák részegségét csodálja egy madár.
    Pálinkát innék veled vagy vért, míg föllángol egy rózsa
    csonton is átderengő értelme s víziója.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Bella István: Szergej Jeszenyin

    Mit mondanak róla, kik azt hiszik,
    hogy csak odébbállt, s most egy új csapszékben,
    új barátokkal zöld tengert iszik,
    a sárga ég kotyog a kabátzsebében?
    Mit mondanak, kik szerették, a nők,
    kik úgy dajkálták, édes gyermeküknek
    fogadták volna, talált egy szeretőt,
    kivel a világ végéig feküdhet?
    S mit mond a kés? A vasszög, honnan leszedték?
    A vérrel írt vers? A szederjes arcú esték?
    Mesebeszéd csak? Nem igaz mégsem?
    S a falu mit szól? Hümmög, visszajön,
    csak álldogál még előbb odakünn,
    rendbeszedi magát a sötétben?

    • S egy ujj a ravaszon, a jövő hátterében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alfred de Musset: Victor Hugóhoz

    Sokat kell e silány földön szeretni, s főleg
    megtudni végre, hogy az ember mit szeret:
    cukorkát, óceánt, játékot, kék eget,
    a rózsát és babért, paripákat s a nőket.

    El kell taposni most-virágzó, zsenge tőket,
    sok búcsút mondani, hullatni könnyeket.
    Majd ráébred a szív, hogy megöregedett,
    s a múló benyomás valahány okra fényt vet.

    A félig élvezett, oly tűnékeny javak
    legjobbjaként a hű barát miénk marad.
    Veszekszünk, szétmegyünk. – Ha összehoz a sorsunk,

    közeledünk, mosoly ragyog, kéz kézhez ér,
    s visszaemlékezünk, hogy egy úton haladtunk,
    hogy múltunk a jövőnk, s lelkünk örökkön él.

    Forrás: fordítás: Kálnoky László

  • Bari Károly: Radnótihoz

    Te, aki hűvösen zizegő drót tüskéi
    közé szorultál
    – beszorított a súlyos puskatus –
    s cafatokban hullt a hús
    melletted társaidról
    – földbe sóhajtották anyjuk nevét –
    s szálltak a kémények szemén
    füstben, koromban
    az árvíz sújtotta felhők közé

    sistergő ködbe kiáltott
    szavaid itt lebegnek fölöttünk
    kitépem arcod utolsó jajodból
    hiába kapaszkodták igazságodba,
    reszkető ajkad az igazságba fúlt

    akkor mászott ki testedből a kín
    Arbeit macht frei!
    Parancson rángatott kezek
    Megölték szádban a keserű éneket.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szilágyi Domokos: József Attila

    Katonája a mindenségnek,
    bakája a nyomorúságnak,
    teszünk azzal valamit is,
    hogy a füvek zöldellő erejébe
    visszahelyezzük a halottat?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Reviczky Gyula: Arany Jánosnak

    Áldom én is azt a bölcsőt,
    »Mely magyarrá ringatott«.
    Áldom én is azt a sorsot,
    Mely szivembe dalt adott.
    A dicső szellem világát
    Áldom mindenek felett,
    S dallom, a mi bennem eszme,
    Dallom a mit érezek.

    Szép az ének, szent az ének,
    Drága kincs, ha nemzeti.
    De a legszebb dal örökké
    Általános, emberi.
    Az igazság egy lehet csak
    Valamennyi nyelveken.
    Nagy leszen, ha lelke is nagy,
    Ki művész első helyen.

    Kék egével ősz Homérosz
    Valamennyi nemzeté.
    Buskomolyság, mélaság is
    Egy van csak: a Hamleté.
    Bolond Istók mindenütt volt,
    A hol ember szenvedett.
    Nagy művész, ki emberek közt
    Feledi a nemzetet.

    Gunykaczaj minden hazában
    Don Quijotenak végzete.
    Ember, hát nem kell kutatni
    Küzködő Faust német-e?
    A világ nyelvét beszéli
    Moliére, a franczia
    Harpagon, Alcest s a többi
    Csupa kozmopolita.

    Általános eszme s érzés,
    Nagy, ha nem is nemzeti,
    »Dalok korcsa«, melyben ez nincs;
    Az igazság megveti.
    Nép után nép küzd a létért,
    Eltűnnek a nemzetek,
    Róma megszünt, csak Horáczban
    Élnek még az emberek.

    Népével van összeforrva
    A nagy eszmék dalnoka.
    »Mind tükör volt egymagából
    Tűnt nekem föl nép s haza!«
    Egy egész nép ilyen ének
    S akkor leghatalmasabb,
    Hogyha, bár forrása egy csak,
    Mindenütt süt, mint a nap.

    A tiéd is mindenütt süt.
    Nagy vagy a nagyok között!
    Nemzet ily naggyá sosem tesz,
    Csak az eszme, mely örök.
    »Két világ csodája,« fénye
    Halhatatlan éneked,
    Most magyar, létezni fogsz, ha
    Nemzeted csak létezett!

    Forrás: internetes gyűjtés

  • Faludy György: Sötétedik

    Vakulok. Nem látom már a szomszéd ház
    piros tetőjét, sem tujáim kékes
    zöldjét, csak a nagy fehér kéményt tudom
    feltámasztani, hogyha hosszan nézek.

    A könyveknek még a címlapja is eltűnt,
    asztalt hagytak nékem, semmi mást.
    Hamarost az is kicsúszik alólam,
    csak mankóm végén érzem a nyomást.

    Ma délben homlokom magasságában
    feltűnt a Michelangelo színezte
    ismert fekvő Úristen, s vele szembe
    Ádám mezítlen, napsütötte teste.

    Bolyongtam, de azért tudom: hiába,
    nem vagyok többé dolgaim ura.
    Butulok és ujjam közül kicsúszik
    vendéglátóm kincse: a kultúra.

    Marad hát, ahol nem maradandó
    semmi a földön, csak a jóbarátok,
    úgy örülök, mikor házamba jönnek,
    hogy azt képzelem, sokkal többet látok.

    Szégyenkezem. Mert ők a kor hullámán
    úsznak, s hozzák az izgalmast s az újat,
    én csupán régi dolgokat cibálok,
    és szólok arról, mit mindnyájan unnak.

    Fiatal feleségem gyakran elkap
    és vadul csókol. Ajka lányos bőre
    remek. Én visszacsókolnám, de félek,
    hogy kiszívom az életet belőle.

    Forrás: internetes gyűjtés