https://verskucko.com

Kategória: Csorba Győző

  • Csorba Győző: Szemmel sem

    Kihűl, lenyugszik a háborgás a szívben,
    aztán lassan a szív is.

    Az elválások – „Távol a szemtől, távol a szívtől” –
    valami súlyos, hosszú tapasztalás igaz összegezése.
    S mert igaz: fáj is, ámbár nincs joga.

    Messziről is lehet egyszerre lépni,
    a mezítlábak nesze is összefűzhető
    még félvilágnyi űrön át is,
    mint ahogy két egybefonódó test között is lehet Kínai Nagy Fal.

    A vastag drótkötél
    egyszer csak férccé vékonyul,
    és gyönge érintésre is kettészakad.

    Ó, minek lett így? Forog, forog a föld,
    apró elmozdulások
    ismeretlenné teszik a volt ismerőst,
    s a közbe-fújdogáló hűs szelektől
    minden zörögni kezd.

    És én/mi tüskések leszünk,
    magunkat szurkáljuk, ha moccanunk,
    hát holtra-fáradtan megállunk,
    nem merjük szemmel sem keresni egymást.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Előttem vannak még

    Előttem vannak – eljönnek bizonnyal –
    előttem vannak még a legnagyobbak
    Kívánságokkal halasztgatom őket
    kívánságaim nem érnek sokat
    én hiszek bennük mégis ostobán
    s egy-egy napért hálát adok nekik –
    Majd a személyes harcok majd azok
    melyekben hasztalan lesz a kiáltás
    a segítség-hívás (nem lesz segítség!)
    majd azok lesznek irgalmatlanok
    Fekszem hanyatt akkor fejemben
    mint olvadt jég kavarganak
    forognak állnak összevissza
    tarka-fekete emlék-gomolyok
    majd gyorsan egybedermednek megint
    megszületik egy kristálytiszta kép
    valahány érzékszervem mozgósítva
    Aztán széthull és másik áll helyére
    s ez ismétlődik mígnem egynemű
    feketeség borul rám mindörökre
    s ez az idő időtlen lesz ha végső
    hosszú lesz hogyha gyötrelmek telítik
    hosszú ha még csak néhány percnyi is

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Kétféle idő

    Igaza van az időnek igaza van
    elfogadom eztán panasztalan:
    csontig maró szél hóviharral
    bőrt-égető forróság nyári nappal
    szélsőségek vagy átlagok
    mást nem kívánhatok

    De nem az az idő mely pusztít vagy simogat
    nem amely kívül kedvel vagy riogat
    a bőrt az arcot érintő
    a törvényt tisztelő idő
    mely házat építtet s nyújt még sereg-
    fajta védelmeket

    Nem ez az idő –
                       Csupán az számít ami benn
    csöndben munkál de szüntelen
    s csak metaforákban beszélek
    ha ilyenre-olyanra térek
    A Király-Idő mindenekfölött való
    még a királyokon túl is való

    Tudja meg aki hallja olcsó szavaimat
    értelmüket fölfognia bármint szabad
    Játszom én is komolytalan
    rakosgatom össze gondtalan
    de az idő az igazi rám se hederít
    görgeti némán görgeti kerekeit

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Rommá dúlja

    Ha így csöndesen, mint a lassan gyógyuló seb, ki tudna fogyni belőlem!

    Hogy növekednének a közök, melyek határán áramütés emlékeztet arra, hogy él. Él, és elvesz tőlem perceket, órákat, napokat. Sohasem pótolhatókat.

    Mert bennem folyó élete az én kreációm. A magam anyagából és erejéből. Fontos számomra a feltétlen birtoklási lehetőség, de ez mégsem igazi. Például mocska sincs. Élet pedig lehetetlen mocsok nélkül. Az én anyagom és erőm viszont alkalmatlan és képtelen, hogy ily módon éltesse.

    A távolság szépít, de ugyanakkor vékonyít és tompít is. És simán vezet odáig, hogy csak tétova sejtéssé váljék egy volt arc, mozgás, hang, érintés.

    Ha így halna meg bennem, aki életben maradt!

    Ha így tudna kifogyni belőlem!

    Félek, hogy nehéz lesz agóniája, s mint asztmás haldokló, irgalmatlan fulladásos görcsök közt távozik az élők sorából.

    És ágyát kétségbeejtő rommá dúlja bennem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Veszélyes úton jársz…

    Veszélyes úton jársz: lábad körül csapdák,
    szél ködöt terelget mögéd, ahol ellépsz,
    eső csinál rácsot, hadakozik villám,
    laza lombzúgásból rejtegetőd épül.

    Komoly szavam küldöm felocsúdtatónak:
    bátor elleneim teáltalad bátrak:
    rég nem voltál erre, messzekerült dűlőn
    duhaj gyomok szúrnak gonoszul az égbe. –

    Emlékszel-e még rá, kétkedésbe mártott
    Isten-hozottamra, okos félelmemre?
    Tükröző gyerkőcök játékos kezéből
    rámhullt rezge fénynek véltelek szorongva.

    Szándékkal maradtál, szándékkal kuszáltad
    sorsomba a sorsod. Jólesett, s miként a
    lengetett inga a mélyponton, golyó a
    fordított kúp szoros csúcsában, megálltam. –

    Szándékkal maradtál. – Szándék-e keserves
    kalandod ezúttal? Nem tudom. Ki tudja? –
    Komoly szavam küldöm felocsúdtatónak:
    látsz-e még? vigyázz! már tág a köz közöttünk.

    Ne hagyj itt, szegényke, többet ártsz magadnak:
    meleg tenyeremből kipottyanó szíved
    hóember takarja két fagyos markába.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Rendhagyó napok

    Kizökkent az idő: felemás, rendhagyó, hiteltelen.
    Átmeneti. Olyan, amikor semmi sem látszik végleges-
    nek, amikor nem is illik, nem is szokás véglegeset
    tenni. Azt mondja ilyenkor az ember: “Járok-kelek,
    beszélek, csinálom ezt-azt, de csak azért, mert élek.
    Mégis úgy, hogy szavaim és cselekedeteim se okok
    se következmények ne legyenek.”

    Üresjárat-napok, üresjárat-órák.

    Az éjjel meghalt egy fiatal férfi. Nagyon komolyan,
    nagyon véglegesen, semmiféle szokásra, illendőségre
    nem hederítve.

    S az idő, lám, nem zökkent vissza, nem igyekszik
    rendjével igazolni e szörnyű véglegességet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Ars amatoria

    Fortélyos alakoskodás
    kell, hogy a végén lángoló
    meztelenséggel elfeküdjék
    odaadó

    eszközként karjaidban.

    • Tanulj, tanulj, ne a fonákját,
      a színét lásd! De tedd azért
      e szép játék szabályát!

    Mert mégse csak a test, a test…
    A bőrön, véren, rostokon
    átsüt egy másik, átsüt egy
    fénylőbb izgalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Látvány

    Megy az őszi ég megy keletnek
    Köd is fakítja már zöldjét a leveleknek

    Megy az őszi ég üresen
    Nem kuszálja madarak röpte sem

    A fa is a fű is költözik
    kéreg mögé föld alá rejtezik

    Nem messzebb-e mint a madár?
    És visszatalál-e ha jönne már?

    Kályhát készítsz begyújtsz bölcsen tudod te:
    szüksége van a testnek a melegre

    s a léleknek hisz rémült éjszakákon
    ott ülsz mellettem ülsz az ágyon

    ódivatú orvos aki
    meleggel vágysz mindent gyógyítani

    de akinél bármely bajomban
    jobb orvosra eddig még nem akadtam

    ki az őszt is csak látvánnyá teszed
    ahogy viszi a bodros-kék eget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Mi lesz?

    A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
    Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
    Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
    kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?

    Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
    csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
    Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
    a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.

    Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
    szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
    s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
    méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Riadozó kezed

    Életadó gyámoltalanodsz

    Szinte kapaszkodva nyúlsz a
    testekhez miket te szültél

    Nő körülötted az árnyék
    gyöngül benned a nap

    Magamra ismerek ha nézlek
    Csakhogy te még
    nem szoktad meg amit
    én már régóta cipelek

    Társam életadó
    ne félj!

    Riadozó kezed torkom szorítja.

    Forrás: Lélektől lélekig