Életadó gyámoltalanodsz
Szinte kapaszkodva nyúlsz a
testekhez miket te szültél
Nő körülötted az árnyék
gyöngül benned a nap
Magamra ismerek ha nézlek
Csakhogy te még
nem szoktad meg amit
én már régóta cipelek
Társam életadó
ne félj!
Riadozó kezed torkom szorítja.
Forrás: Lélektől lélekig
Unottak, fakók a napok, akár az ég őszönte reggel,
amikor folyton csak esik, hogy az ember nézni is restel.
El tudom szépen mondani, hogy mit fogok csinálni holnap,
s hogy mit eszek: a napjaim egyenruhában gyalogolnak.
Olyanok, mint a katonák: egyenruhában gyalogolnak.
– A szemem éle elkopik, figyelmem izma nyűtté sorvad.
És szél se jár, hogy függönyét múltamnak kissé meglengetné;
nincs két fél, amely összeáll, egész, amely szétválik ketté.
Mint a búzát, a nagy Molnár fölöntött engem a garatra,
és órák súrló hengere őrli lelkem lustán forogva.
– Papíromon, most, hogy írok, megáll egy csöpp légy, s undorkodva
feni kis első lábait, minthogyha velem csúfolkodna.
Forrás: Lélektől lélekig
Maradj szép!
Nem magadért nem is értem
maradj szép a világ közérzetéért
Nem tehetsz róla hogy ilyen vagy
Viszont ha már…
Maradj szép az emberek öröméért
Sok torz hatalom
puszta létével is
nem hogy akarná nem hogy gyűlölettel
de saját szegény törvényeivel
Te ugyanúgy
saját gazdag törvényeid szerint
nem hízelkedve nem tapsot keresve
legjobb ha nem is tudsz sokat magadról
vagy legalább a lényeg lényegét nem
De a világ
az emberek
megérzik bizonyára
megéreznek valamit a magosabb
rendből?
hát legalább
ezért
maradj szép!
Forrás: Lélektől lélekig – Csorba Győző versei
A még nagyobb hideg
ellen hideggel. –
Hó… hó… Ki érti meg,
hogy mit közöl szivemmel?
Lám, rajta szigorú
aszkéta-leplek:
fél-életemmel egykorú
kötelmek.
A várhatót s a vártat
szivem mint régi-régi
újrataláltat
fogadja, éli.
S a dér-gyöngy-lepte fák
hegyén azért is angyal ül,
azért is egy-virág
a puszta táj köröskörül.
Forrás: Lélektől lélekig
Napról-napra nagyobb erő kell
hogy ellenkezzem az idővel
ezer kéz sem volna elég hogy
megtarthassam a maradékot
a valódi s az ál aránya
folyton romlik az ál javára
s a rejtett-sejtett bizonyosság
válik maróan bizonyossá
bizonyosság? – bizonyosságok!
testemmel pusztuló világok:
a színek formák a szememmel
az ízek nyelvemmel ínyemmel
a hangok… ám minek soroljam:
völgymély is van hegycsúcs ahol van
s teljesség… ó csak az ne látna
akinek más épség az álma
aki előtt csak ha magasba
ha lefelé az már a rosszba
s aki előtt gyakrabban egyre
kell vállalkoznom szerepekre
mígnem minden mímet levetve
leszek külső sötétre vetve
s többé nem gesztus maszka szólam
s nem érti hogy egyszerre mást lát:
csak elfordul s megvonja vállát
Forrás: Lélektől lélekig
“Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon-
csépelt szöveg mint Villoné is: “Adnád
szívesen majd de koldusnak se kell
amit most megtagadsz”
Lágy vagy kemény fenyegetések s roppant ostobák
ne hallgass rájuk -: önvigasztalások
Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet
ne nézd hogy az a másik… Rágja szét
párnáját kínjában a szerelem
nem irgalmasság rakd tele a mézes
bödönt s ha majd keserű lesz a szád…
Mert Ronsard Villon… az nem érdekes
de keserű lesz mindenképp a szád
ha majd öreg leszel ha az leszel
és hogyha már a koldusnak se kell
amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz
Forrás: Lélektől lélekig
De jó volna ha volna
ha hó hullna halomba
ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe
Kétkarácsony utolján
ünnepnapok kihunytán
fakó végén az évnek
de jólesne kevés derű a szívnek
Hét álló nap havazna?
Ha tenné is mi haszna?
A hó alól csak-újra
az a csúf sár a hó alól kibújna
Kevés derű mi lenne?
Szépségtapasz a sebre
Alatta mint előtte
ami sajgott úgysem engesztelődne
Azért mégis ha így is
ha ez csöppet segít is
de jó volna ha volna
ha a friss hó falut-várost bevonna
Forrás: Lélektől lélekig
Hová bújtak a madarak? Üres
az ég, a tv-antennák keresztjei,
mint agyag-szobor-vázak, amiket
egy szobrász ott felejtett.
Vázak… A kert is csupa váz, csupa
meztelenség, a tekintet kopog,
mikor hozzájuk ér, a pára-
bolyhokat is kisöpörte a szél.
Kemény lett a világ, kegyetlen,
szemérmetlen – rendőri hullakamrák
célszerűségével berendezett.
S ó mennyi az ismeretlen halott!
Így jó, s még hó se jön, hogy részvevő
lepleivel, csecsebecséivel
enyhítse e világraszóló,
irgalmatlan őszinteséget.
Így jó mégis: ilyenkor tűnnek el
a saját és az idegen lakájok,
kik fülbesúgó széptevéseikkel
az állhatatlant megzavarják.
Forrás: Lélektől lélekig
A levegő most megmeredt,
mint a kocsonya vagy a jég.
Ha kézzel ráznám meg a fát,
se moccantaná levelét.
Hangok, miket a villamos
ver vagy a döcögő kocsik
vagy játszó gyermekek hada,
mely százrétűn kiáltozik:
úsznak a csönd-víz tetején,
s bukkannak, buknak, mint a nagy
tavak tetején zuhogó
napban a jókedvű halak.
A levegő most megmeredt;
nem lélegzik a föld, az ég.
Úgy megmeredt a levegő,
mint a kocsonya vagy a jég.
Forrás: Lélektől lélekig
Csak lassan múljék, sok időm legyen
fölkészülni: maga a készülődés
az is jó, s készen lenni jó ugyancsak.
Évente több a vendég messziről
s közelről egyaránt, illik tanulnom,
hogy valóban tisztességgel fogadjam
a társaságot.
Nem csekély dolog,
hogy gyermekcsapatoktól vénekig
annyian érkeznek, nem is tudom,
élők-e még mind, mert mind élni látszik,
s mind jókedvű és jóakaratú,
az ünnep örömétől csillogó.
Csak lassan múljék, hisz jobb is talán
a várás, mint a beteljesülés.
Advent… Ó, mennyi holmimat kinőttem
s ledobtam… ezt még nem, sőt még nem is
kényelmetlen… Érzelgősség? Öregkor?
Fehér a kert, áldom, fehér a város,
áldom, s elindulok titokzatos ösvényeken
(kint? bent? milyen irányban?)
jutok melegbe, fenyőszagba, gyertya-
fénybe, s remélt ajándékokhoz is.
Fehér a kert, a város is fehér,
s elindulnak szintén felém seregben
lábak és tárgyak. Advent. Nem tudok
semmit, de mindent könnyen elhiszek.
Kell a meglepetés, kell, kell az ünnep.
Forrás: Lélektől lélekig
