Kihűl, lenyugszik a háborgás a szívben,
aztán lassan a szív is.
Az elválások – „Távol a szemtől, távol a szívtől” –
valami súlyos, hosszú tapasztalás igaz összegezése.
S mert igaz: fáj is, ámbár nincs joga.
Messziről is lehet egyszerre lépni,
a mezítlábak nesze is összefűzhető
még félvilágnyi űrön át is,
mint ahogy két egybefonódó test között is lehet Kínai Nagy Fal.
A vastag drótkötél
egyszer csak férccé vékonyul,
és gyönge érintésre is kettészakad.
Ó, minek lett így? Forog, forog a föld,
apró elmozdulások
ismeretlenné teszik a volt ismerőst,
s a közbe-fújdogáló hűs szelektől
minden zörögni kezd.
És én/mi tüskések leszünk,
magunkat szurkáljuk, ha moccanunk,
hát holtra-fáradtan megállunk,
nem merjük szemmel sem keresni egymást.
Forrás: Lélektől lélekig
