Hidd el, az emberek buták.
Szidnak, lenéznek, mert bakó vagyok,
És a világért sem hinnék, hogy az,
Mi másnak szép: az asszony, a tavasz,
A nap, a csillag nékem is ragyog.
Ha nem muszáj, légynek se ártok.
Köztünk marad… a vérontást utálom.
A pallosom karomnak idegen.
A csöndet szeretem, meg a virágot,
Galambok közt, virágos szigeten
Békés családi kör az álmom.
Derű és nyugalom, parányi házban…
Az élet szép. Tenéked magyarázzam?
Szeressük egymást! Isten arra rendelt.
De annyi baj, gond nyomja ma az embert,
Nyögünk adót, aszályt és háborút,
A legtöbbnek falat kenyér se jut.
Kevés a méz, és sok a medve.
Ki él ma abból, amiből szeretne!
Így értsd meg azt, hogy én szelíd, költői lélek,
Bakónak álltam, s a halálbul élek.
Kategória: Heltai Jenő
-
Heltai Jenő: A néma levente – Setét Lajos monológja
-
Heltai Jenő: Nekem a kézszorítás nem elég
Nekem a kézszorítás nem elég
És nem elég az olvadó tekintet,
Hogyha szeretsz, légy jó és bőkezű,
Adj nékem dúsan, tékozolva mindent.A karcsú test vakító kincseit,
Az ölelést, mely fojtogat, megéget,
Mindent, egészen, őrülten, vakon,
Minden szerelmet, jóságot, hűséget.Mindent! Ha szenvedsz is belé, de tűrd,
Hogy ifjúságodat mindenből kifosszam,
Csak az enyém légy, egyedül enyém,
Urnőm a jóban, rabszolgám a rosszban!Ne sírj, ha szánnak, ha körülkígyóz
Az óvatos nők mérges suttogása,
Hogyha szeretsz, ne szégyeld és ne rejtsd,
Szeress! Szeress úgy, hogy mindenki lássa!Imádj! Bálványozz! Istened legyek,
S más Istenektől a szíved ne féljen!
Légy büszke rám és arra, hogy szeretsz,
Nézz a világba gőgösen, kevélyen!Hírdesd, dalold, kacagd, sírd, hogy szeretsz,
S hogy mindörökre a tiéd szerelmem!
Hogy félve nézzen minden nő reád,
És minden férfi engem irigyeljen! -
Heltai Jenő: Karácsonyi ballada a régi jó időkről
Ama régi jó Villon mester modorában
Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihűlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomorú csöndje bágyasztón fon át…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?A régi jó idők! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyőt,
Víg gyertya égett, kis csengő csilingelt,
És jött az angyal vacsora előtt.
Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyűlölet van, átok, babonák…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?Gyermekzsivajgás, égő, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök…
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög,
A neve: Jókedv, Hajléktalan, árva,
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?Ajánlás
Ti híresek, ti nagyjai a földnek,
Bölcsek, vezérek és diktátorok,
Kiszáradt szemmel meddig nézitek még,
Hogy áll a föld, csak a nyomor forog?
Siket fülekkel meddig hallgatóztok?
Még nem elég a könny, a jaj, a vád?
Adjátok vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát! -
Heltai Jenő: A humorista
A humorista olyan ember,
ki humort űz szakértelemmel,
fején kalappal, vagy anélkül
humorizál, míg belekékül.Fején anélkül, vagy kalappal
humort bocsát ki éjjel-nappal,
van ezer élce, adomája…
Jóságos ég, be ronda pálya!Midőn a humorista reggel
tizenkét óra tájban felkel,
azonnal egy kis cikket forral
és nyakonönti friss humorral.Hogy könnyítsen a fáradt elmén,
kissé a kávéházba elmén,
ujjal mutatnak ott reája…
Jóságos ég, be ronda pálya!A kávéházban megebédel,
s ha elkészült a feketével,
folytatja azt a humoreszket,
amelybe reggel belekezdett.Hogy könnyítsen a fáradt elmén,
egy másik kávéházba elmén,
hol asztaltársasága várja…
Jóságos ég, be ronda pálya!Rosszkedvüen, morogva lép be,
mert nem jut semmi az eszébe,
hanem azért új cikket forral
és nyakonönti friss humorral.Ahogy az élclapokban festik,
a tollat rágja késő estig,
és fáj a gyomra, fáj a mája…
Jóságos ég, be ronda pálya!Hogy könnyítsen a fáradt elmén,
most végre vacsorázni elmén,
utána ismét cikket forral,
és nyakonönti friss humorral.Az agya zúg, a keze reszket,
míg azt a rongyos humoreszket
az agya mélyéből kivájja…
Jóságos ég, be ronda pálya!A vacsorát, hogy befejezte,
egy újabb kávéházba kezd be,
még egy utolsó cikket forral,
és nyakonönti friss humorral.Kell a humor reggelre, holnap
a sok-sok nyájas olvasónak,
ki a kávéhoz megkivánja…
Jóságos ég, be ronda pálya!És átkozódva, nyögve, sírva,
éjfélig végre meg is írja.
A cikk, mit reggel óta forral,
most le van öntve friss humorral.Örvendve tolla győzedelmén,
egy végső kávéházba elmén,
pilláit ott álomra zárja…
Jóságos ég, be ronda pálya! -
Heltai Jenő: A falusi kislány Pesten
Az este jöttem Soroksárról,
Természetesen, hogy gyalog,
Most legelőször vagyok itt benn,
És piros almát árulok.
Édesanyámnak megigértem,
Hogy magamat itt jól viselem,
És kerülöm a katonákat,
Ha szóba állanak velem.Amint a pesti vámhoz értem,
Ott a finánc már jött elébem:
„Csók nélkül, angyalom, be nem mész!”
Így szólt a pénzügyőri szemlész.
Hallgattam a szavára én,
Én ostoba, én ostoba!
De megvigasztalt az a tény,
Hogy finánc volt s nem katona.Elmúlt a pénzügyőri szemle,
És hogy tovább lejtettem én,
Már újra egy katona féle
Nyájas mosollyal jött felém,
Fején sisak, az oldalán kard,
Nyakán ezüstből volt a szám,
„Ez katona” – mondok magamba,
Pedig hát rendőr volt csupán.
Míg a ruháját megcsodáltam,
Megcsípte nyájasan vállamat:
„A csókod édes, adj belőle!”
Így szólt a pesti rendnek őre.
Hallgattam a szavára én,
Én ostoba, én ostoba!
De megvigasztalt az a tény,
Hogy rendőr volt s nem katona.Ahogy mindig beljebb kerültem,
Jött sorra még nem egy, de húsz
Ezüst sujtásos pomp funéber,
Villanyvasúti kalauz,
Bankszolga, portás és tűzoltó,
És vígszínházi jegyszedő,
Liftes legény egy nagy hotelbul,
És automobil-vezető.
Ez így ment folyton szakadatlan,
Ők csókot kértek, én meg adtam.
Majd az anyámnak elmesélem,
Hogy semmitől azért ne féljen.
Hallgattam a szavukra én,
Én ostoba, én ostoba!
De megvigasztal az a tény,
Hogy minden volt, de nem volt katona. -
Heltai Jenő: Az esernyő
Nemrég egy súlyos pillanatban
magamhoz egy tanárt hívattam:
hogy itt mi fáj, hogy ott mi szúr
no, nézze meg professzor úr!
Ő idenéz, ő odanéz
s azt mondja: „Semmi az egész!
De óvatosságból, barátom,
a hasát mégis föl kell vágnom!”
Az ingujját föltűrte menten
és vágni kezdett a kegyetlen.Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.És vágni kezdett jobbra, balra,
aztán… no, aztán összevarrta,
és a tanár úr, a derék,
föltette a cilinderét,
fölhúzta mindkét kesztyűjét
és tanakodva nézett szét.
Az esernyőjét, ó, a bamba,
bent felejtette a hasamba.
Én láttam, mikor beletette,
de azért sem figyelmeztettem.Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.Mikor fizetni kellett, – lám, lám! –
Az ernyő rajta volt a számlán.
Az ára ötven korona,
és nem nyithatom ki soha.
Ezerszázötven koronát
nyújtottam a tanárnak át.
Azaz hogy pardon… jó előre
levontam húsz fillért belőle:
ez jár nekem mint ruhatárnak –
ezt a tanárral megértettem.Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.🎵 https://www.youtube.com/watch?v=p9RwRM_aMr0&list=RDp9RwRM_aMr0&start_radio=1
-
Heltai Jenő: Nagymamácska
Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehérhajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg,
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
„Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?”Nagypapácska fejvakarva
Szól: „Bevallom hát… no jó…
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer… érted, kis bohó?”„Látod, látod, milyen kár volt”
Mondja most a nagymama –
„Hisz az ember gyönge, gyarló,
S az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Nékünk mily jól esne ma!” -
Heltai Jenő: Háromtól hatig
Elmentem egyszer Önhöz édes,
sok-sok igérgetés után,
e diszkrét célra Ön kibérelt
egy kétszobás lakást Budán.
Oh, nem valék szerelmes Önbe,
ettől nyugodtan alhatik.
De hát nem tudtam mit csinálni
háromtól hatig.Férjem ilyenkor nincsen otthon,
a magány rossz tanácsadó,
átmentem többször is Budára,
ez ugye megbocsátható?
Ön oly szelíden tud susogni,
ez engem úgy elandalít…
A végén a babája lettem
háromtól hatig.A nagy szerelmi virradatra
hamar borult az alkonyat,
eloszlott lassankint a mámor,
tüzünk lassankint lelohadt.
Ritkábban mentem át Budára,
Ön is csak néha-néha hítt,
ilyenkor szörnyen untuk egymást
háromtól hatig.Ma szakítottunk, hála Isten,
szívem dobog, szemem ragyog.
Nem kell többé Budára mennem,
szabad vagyok, szabad vagyok!
Derülten nézek a jövőbe,
csak egy dolog nyugtalanít,
hogy mit fogok eztán csinálni
háromtól hatig. -
Heltai Jenő: Karácsony
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.A szeretet nagy ünnepén…
Tovább miért is fűzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szivekben,
Irigység, méreg, epe mennyi!
Csak szeretet nincsen egy szemernyi.
De mindegy! Minden csupa pompa,
Csillog, ragyog a karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok cifraság,
Hány ember sóhajt most nagyot:
„Bár X. Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén…”
A szeretet nagy ünnepén. -
Heltai Jenő: A meztelen táncosnő
Van táncosnő nagyon sokféle,
Van spanyol, angol és orosz,
Van olyan is, ki pénztárcát oroz,
S van, kinek mindegy, nyár-e, tél-e,
Bátran,
Fesztelenül,
Meztelenül
A színpadon átcikázik,
És sohase fázik.Amikor kering,
Nem kell neki ing,
Se harisnya, se fűző,
Egy ógörög szűz ő,
Kívül csupa márvány,
A meztelen táncosnő
Ma járvány.Színpadrul színpadra járván
Ilyen módon
Sem a modern, sem az ódon
Tánc-művészet nem marad árván,
Ápolják és el nem takarják,
Mindegyik megmutatja karját,
Vállát, térdét,
S mindazt, ami érték
Még bőven
Akad a nőben.Mi évek óta nézzük türelemmel,
De lassan-lassan elfásul az ember,
Az eszes éppúgy, mint az esztelen,
És unni kezdi azt a sok-sok
Táncosnőt, aki meztelen.Akárhogyan fokozzák
Ezen a téren,
Kérem,
Kevés a változatosság.
Szép az egyik láb, szebb a másik,
Hanem a láb csak láb marad.
A századiknál egyetértőn ásít
Budapest, Páris, London és Arad.Hol van a száműzött lepel?
A színpadon a meztelenség
Ma már az ördögnek se kell,
Legyen már egyszer máshoz is szerencsénk!Például milyen szenzációs volna,
Ha egy táncosnő állig beburkolva,
Elfátyolozva, kalappal fején
A színpadra libbenne könnyedén,
S ellejtene egy finom pas-de-deuxt,
Halk muzsikára, némán, nesztelen,
Olyan közönség előtt,
Amely tetőtől talpig meztelen!
