https://verskucko.com

Kategória: József Attila

  • József Attila: A kutya

    Oly lompos volt és lucskos,
    A szőre sárga láng,
    Éhségtől karcsú,
    Vágytól girhes,
    Szomorú derekáról
    Messze lobogott
    A hűvös éji szél.
    Futott, könyörgött.
    Tömött, sóhajtó templomok
    Laktak a szemében
    S kenyérhéját, miegymást
    Keresgélt.

    Úgy megsajnáltam,
    mintha belőlem szaladt volna
    Elő szegény kutya.
    S a világból nyüvötten
    Ekkor mindent láttam ott.

    Lefekszünk, mert így kell,
    Mert lefektet az este
    S elalszunk, mert elaltat
    Végül a nyomorúság.
    De elalvás előtt még,
    Feküdvén, mint a város,
    Fáradtság, tisztaság
    Hűs boltja alatt némán,
    Egyszer csak előbúvik
    Nappali rejtekéből,
    Belőlünk,
    Az az oly-igen éhes,
    Lompos, lucskos kutya
    És Istenhulladékot,
    Istendarabkákat
    Keresgél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Ti jók vagytok mindannyian

    Ti jók vagytok mindannyian,
    Miért csinálnátok hát rosszat?

    Néha úgy vagytok a rosszal,
    Mint a gyerek a csavargással.
    Ujjong, eltéved, sirdogál
    S hazakívánkozik.

    Ti mindannyian örültök a jónak
    S fontoljátok meg, mit mondok:
    Nem sánta az, aki
    Együtt lelkendezik a csúszkálókkal!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A világ megteremtése

    Igen, tudom, még nem volt a világ,
    Csak az erők nyugalmas vize,
    Fojtott dühű, nagy vize,
    Nem volt még hal se, de halat akart,
    Nem volt még dal se, de dalolni akart,
    Asszony se volt még, isten se volt még,
    Vagy isten volt-e az egészen férfi,
    Egészen gyermek, nem tudom,

    • Most munkás lehet, vagy talán költő,
      Hiszen mindegy a munkás, a költő –
      Ő volt még egyedül, nagyon magába,
      Mint én vagyok most, olyan magába.
      Tehetetlen volt, csak szeretet volt,
      Társat akart és csak szeretet volt.

    Nem tudott tán még beszélni se,
    Nem tudott tán már hallgatni se,
    Társakra gondolt, asszonyra gondolt,
    A te víg, meleg szemedre gondolt,
    Aki ha látná, nagyon szeretné,
    Aki ha lenne, nagyon szeretné,
    Frissen fürödve jobban szeretné.
    A te víg, meleg szemedre gondolt
    S a vízbe lépett,
    A víz fölbömbölt, ahogy belépett,
    Elnyelte, mint a villámot az éj
    És ő lesüllyedt a fenekéig,
    Feneketlen víz nincs-fenekéig.

    A víz felhőkbe szállt a szíve fölött,
    Jéghegyekké vált a háta mögött,
    Akkor születtek a hideg csillagok,
    Akkor születtek a meleg napok,
    Ő volt még egyedül, nagyon magába,
    Társat akart és csak szeretet volt,
    Terád gondolt és az, az megölte,
    Meglеtt a világ – csak szeretet volt –
    Akkor megölte.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Bolyongok

    Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
    És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
    És csak reám várnak.

    Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
    Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
    Fénylő csillagokra.

    Merre nincs csillagfény – arra fogok menni,
    Ott fognak igazán engemet szeretni,
    Igazán szeretni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Kedvesem,

    Bizony a szirmok összeborulnak este.
    Nem akartalak megcsókolni se,
    Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,
    Mint kisgyerek az édesanyját.
    A vackorfa a beojtott ággal összenő,
    Én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,
    Én kedvesem,
    És szebb is vagyok, miként az éjszaka
    A számlálhatatlan csillagoktól.

    Meleg vagy: esőt hozó tavaszi szél,
    Mely fogócskára tanítja a gyerekeket
    És fölkelti a sáros füveket.
    Régóta várt mellem bozontos rengetegje,
    Hol éhesen, meg félfagyottan
    Indulatok aggancsos csapata öklelődött
    És most, íme, Békén legelgeti liliomszavaidat
    Meg a violákat.

    Mert megjöttél, hisz meg kellett jönnöd,
    Én kedvesem.

    Még sötét van,
    Leheletünk se látszik,
    De ablakunkon ragyognak már a jégvirágok,
    Odaki hajnalodik
    S én még mindig csókokat beszélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Lányszépség dícsérete

    Dícsérlek hát, mig minden erőm itthagy:
    A férfiból kiszakadt gondolat vagy,
    Hallgatsz, de szól a trombiták szava
    S ledől az elzárt Jerichó fala.

    Remek városok, puszták és az ég is –
    Körülötted van minden s azért mégis
    Csak téged lát meg, téged, aki lát.
    Éretted volt csak eddig a világ…

    Eh, ostoba, nem igy, de lelkesebben,
    Mint tűzimádónak vak rengetegben
    Áldó hozsánna zengne ajkirul,
    Ha körülötte az erdő kigyul!…

    Csak vergődés a méltó hódolat: ha
    Egy kőre lépsz, az fájdalmunk darabja.
    S hogy befejezzem a dicséretet,
    Szedjenek nagybetűből TÉGEDET!!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Szélkiáltó madár

    Szegényember, hát már megint lázadsz?
    Jaj, dehogy lázadok, a gúnyám szakadt el.
    Másikat szeretnék, olyat, amelyiknek
    Kevesebb a foltja.

    Hát tán már elittad mind a fizetséged?
    Nem volt nekem, uram, soha fizetségem,
    Nem is volt, nincsen is semmi fizetségem.
    Ha szóltak, dolgoztam piros napestéig,
    Piros napkelettől dolgoztam, dolgoztam,
    Mondta öregapám, nem lesz fizetségem.

    Hallod-e, te koldus, hordd el magad innen!
    El is megyek innen a tengeren túlra,
    A tengeren túlra: társaim szivibe,
    Ott pedig elmegyek szélvész közepibe,
    Danoljon, ha az kell, hej, de danol is már,
    Fennen danol már a szélkiáltó madár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Hymnus a borhoz

    Bor, te dús örömelixír,
    Bor, te táltos rőt pogány,
    Csók az Élet ajakán,
    Kedvesemnek várva vitt hír.

    Vérem forrjon véled össze,
    Bor, te férfikor teje,
    Mindeneknek elseje,
    Torkom érced hadd fürössze.

    Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
    Május hímes köntöse,
    Víg tüzek víg kürtöse,
    Őserők tűz-istenkorcsa.

    Bor, ma téged megrabollak,
    Mellem érted döng s tüzel,
    Bor, téged vasárnapollak.

    Bor, ó, égjünk, égjünk együtt el!

    Forrás: www.eternus.hu / József Attila: Hymnus a borhoz

    József Attila, Hymnus a borhoz, bor, életöröm, szenvedély, ünnep

    József Attila: Hymnus a borhoz

    Bor, te dús örömelixír,
    Bor, te táltos rőt pogány,
    Csók az Élet ajakán,
    Kedvesemnek várva vitt hír.

    Vérem forrjon véled össze,
    Bor, te férfikor teje,
    Mindeneknek elseje,
    Torkom érced hadd fürössze.

    Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
    Május hímes köntöse,
    Víg tüzek víg kürtöse,
    Őserők tűz-istenkorcsa.

    Bor, ma téged megrabollak,
    Mellem érted döng s tüzel,
    Bor, téged vasárnapollak.

    Bor, ó, égjünk, égjünk együtt el!

    Forrás: www.eternus.hu / József Attila: Hymnus a borhoz

  • József Attila: Csak a tenger jött el

    Melled két pólusa közt a kék sugár –
    A kötéltáncos álma áll azon.
    A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
    És én már túlsokat kerestelek –
    Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
    S magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.
    S a legmagosabb füvek is kinőttek már a dombon,
    Szívükben szép, zöld tüzek égnek,
    Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
    S az Úr
    Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
    Ott áll az útjuk végén…
    De én nem vagyok fáradt, kedvesem –
    Csak a tenger jött el a küszöbömig.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Hajnali vers kedvesemnek

    A csöndes hajnali égről szeliden száll szét a Holdsugára;
    mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen
    útja felé.

    A rózsásujjú Hajnal istenasszony előbbre lépeget, amerre
    csak feltünik csudálatos nagyszerüsége, daloló kedvvel a
    madarak köszöntik.

    Ám Holdsugára a szinek e fönséges fakadásában is némán,
    halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott
    éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe.

    Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal
    üdvözli Holdsugára szőke fürteit; éppen most lépett ki
    hajnali fürdőjéből, mert aranyos alakját még fátyol födi.

    • Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei
      pázsiton meg Földanyánk életreébredt virágos kertjében.

    Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük
    boldogsága itt motoz nyugtalan szivem körül – mily furcsa,
    hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!

    De nézd csak – Holdsugára ajka még vértelenebb lett,
    Napfény meg felölti kápráztató öltözékét, még egyszer
    megcsókolják egymást és búcsút intenek, mert utaik elválnak:

    Sorsuk akarta így.

    Napfény az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a
    diadalmas élet hozsannáját szűri, Holdsugára pedig sápadt
    homlokkal keresi útját, mely néki rendeltetett.

    Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert
    ösvényük elágazik.

    De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.

    Forrás: Lélektől lélekig