Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt a gyűlölet.
Forrás: Lélektől lélekig
Lakásom lesz a hetedik magány,
A halál felé nyílik ablaka.
Kertjében csak emlékek teremnek
S lakója csak a lelkem lesz maga.
Kertjében örök emlékek teremnek,
Nem érnek mérges vágyak már oda,
Csak remény nélkül tüskétlen az élet,
Ne várj csodát, az élet a csoda!
Csak vágyak nélkül tüskétlen az élet,
Csak népek nélkül népes a magány.
A csönd elfojtott igéktől beszédes,
A föld csak ölelő ölén anyám…
A csönd csak megölt igéktől beszédes,
Ne mondd ki a szót és ím megleled.
Hagyd magára e látszatos világot
És maga a világ lesz majd veled!
Forrás: Lélektől lélekig
Fáradt, fantasztikus és beteg zene árad,
Idegen illatok és idegen zene.
Látok égő talaj ölén nagy, szomjú fákat,
Melyeknek bús vihar áldása kellene!
Látok a végtelen meddő méhébe veszve
Fehér madarakat lebegni nesztelen,
Óriás, bíboros virágok néma kelyhe
Ujjong a nap felé, mely áll a rőt egen!
Táncolj Noa Noa, beteg vágyak virága,
Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya,
Hajad, mint Tahiti égő fövenye sárga
És gyilkosan forró szád véres mosolya!
Táncolj Noa Noa, táncolj be bús szívembe,
Tiporj közönyösen, táncolj Noa Noa,
Ó részeg feledés, ó gyilkoló szerencse,
Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya!
Forrás: Lélektől lélekig
A tegnapot most váltja föl a holnap.
Sötéten silbakolnak még a fák.
Az út köves, házszegte pusztaság.
Utolsó fénye húny a csillagoknak.
A karavánja jár e pusztaságnak.
Némán söpörnek. Ködbe vész a por.
Halk hamvazás dereng az ég alól.
A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.
És gyors ütemben ébredez a forma,
A szín, a hang – dóm és gyár büszke orma
Az égbe barnul és dalolni kezd.
Harang és kürtő szólal, a siket,
Vak éjszakát riasztva hosszú jajjal.
Az élet fölzeng: itt a drága hajnal!
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor a szamárnak hátán a szent városba tartott,
– Az üzletek bezárva, virágosak a parkok –
Ott állt Ahasvér varga a nép első sorába,
És tele tüdejéből rikoltozott: Hozsánna!
Mikor vörös gúnyában a nép elé vezették,
– A virgácsok bíborral borították a testét –
Ahasvér varga ott állt, és mint a bősz szelindek,
A csőcselékkel együtt ordítozott: Feszítsd meg!
Mikor a föld megingott, az ég kárpitja megnyílt,
A százados megbánta az Ember Fia vesztit,
Ahasvér varga ott állt – sápadt a Nap, a Hold –,
És mellét verve bőgte: Ez Isten Fia volt!
Mikor, nagy néha, árván, e rossz világba téved
Valaki, aki bátor, igaz, jó, és az élet
Hozsánnával, kereszttel és pardonnal fogadja,
Butaság, mindig ott vagy, mint Krisztussal a varga.
Forrás: Lélektől lélekig
„Azt mondja, isten. Boldog istenek
Derűs mosollyal nézhettek le rája,
Míg bíboros gúnyában didereg,
S igazságot vár a zsidók királya.
Azt mondja, isten. Herkules maga
Elbánna véle buzogánya nélkül,
S szemében a rajongás csillaga,
S szemében a lemondás könnye kékül.
Azt mondja, isten és alázatos,
Azt mondja, isten és zsidó az anyja,
És Názáretről hol jósolt a jós?
És tanítványa maga megtagadja?
Azt mondja, isten! És nem látta még
Az örök várost és a büszke császárt,
S szemében más világok lángja ég,
S szelíd szavával föltámasztja Lázárt!”
Forrás: Lélektől lélekig
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Forrás: Lélektől lélekig
A házban, ahol az olcsó mámor vár,
A zongorához ült le valaki,
És fölsírtak sóvárgón, lágyan, tompán
A nagy Chopin holdfényes dalai.
Egymásra néztek a szegény leányok,
Tág karikára nyílt mindnek szeme,
Az idegen ujjongva zongorázott,
És mint egy álom, úgy fájt e zene.
A tánc megállott, a kacaj elállott;
Némán, fehéren állottak a párok,
És kipirult a sápadt idegen.
S a kopott szalon úgy érezte mostan,
Hogy valami bús, óriás szív dobban
A sántalábú, ócska hangszeren.
Forrás: Vers mindenkinek
A boldogságot akkor érezed meg,
Mikor már nincsen, mint a madarat,
Mely az erdőnek nyári éjszakáján
Fölötted álmodott vén fának ormán
S akkor láttad meg, mikor elröpült.
A boldogság az, ami volt. Az élet
Csak szenvedés, csak álom, bús, ködös.
Örök csak az, mi túl e földeken,
Emlékek boldog szigetén dalol már,
Kálvária-domb minden tűnt öröm,
Melyen megváltó bánatunk köszönt!
Forrás: Vers mindenkinek
Mint nyárfák hárfázása nyári éjen,
Olyan magányos és olyan talányos
Elzengő ifjúságom, vert reményem.
Ma fájón int felém sok régi város
És távol táj, hol fiatal fehéren
Az élet kacagó volt és világos.
S egy húr ezüstje sír, a fája ében,
A hold ma sírokon jár s hervadásos
Az éjszaka. Huszonhat éve éppen…
Forrás: Vers mindenkinek
