https://verskucko.com

Kategória: Madách Imre

  • Madách Imre: Az ember tragédiája – részlet

    143 éve, 1883. szeptember 21-én tartották meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.

    Részlet:

    AZ ÚR

    Karod erős – szíved emelkedett:
    Végetlen a tér, mely munkára hív,
    S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
    Szünetlenül, mely visszaint s emel,
    Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
    Zajában elnémul ez égi szó,
    E gyönge nő tisztább lelkülete,
    Az érdekek mocskától távolabb,
    Meghallja azt, és szívérén keresztül
    Költészetté fog és dallá szűrődni.
    E két eszközzel álland oldalodnál,
    Balsors s szerencse közt mindegyaránt,
    Vigasztaló, mosolygó géniusz. –
    Te, Lucifer meg, egy gyűrű te is
    Mindenségemben – működjél tovább:
    Hideg tudásod, dőre tagadásod
    Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
    S eltántorítja bár – az mit se tesz –
    Egy percre az embert, majd visszatér.
    De bűnhődésed végtelen leend
    Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
    Szép és nemesnek új csírája lesz. –

    ANGYALOK KARA

    Szabadon bűn és erény közt
    Választhatni, mily nagy eszme,
    S tudni mégis, hogy felettünk
    Pajzsul áll Isten kegyelme.
    Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
    A tömeg hálátlan is lesz,
    Mert ne azt tekintse célul,
    Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
    Szégyenelve tenni másképp;
    És e szégyen öntudatja
    A hitványat földre szegzi,
    A dicsőet felragadja, –
    Ámde utad felségében
    Ne vakítson el a képzet,
    Hogy, amit tész, azt az Isten
    Dicsőségére te végzed,
    És ő éppen rád szorulna,
    Mint végzése eszközére:
    Sőt te nyertél tőle díszt, ha
    Engedi, hogy tégy helyette. –

    ÉVA

    Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

    ÁDÁM

    Gyanítom én is, és fogom követni.
    Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni! –

    AZ ÚR

    Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Madách Imre: Metamorfózis

    Midőn a lányka csak
    menyasszony,

    Még csupa menny az egész asszony,

    Későbben amint lesz menyecske,

    Fogyton fogy a menny s lesz mennyecske,

    Míg végkép el nem fogy a menny lassan

    S csak az asszony marad meg pusztán.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Madách Imre: Próza és Poézis

    Csodálod a virágnak színeit,
    Imádod a lányt eszménykép gyanánt,
    Fellelkesülsz a nagyság szavaira,
    Költő vagy, minden hétköznapi bánt,

    S mégis, ha a virágnak gyökere
    Nem lenne földben, hervadna korán,
    Ha a prózába sohse szállna le,
    Nem lenne oly virágzó a leány.

    S midőn a szónok úgy fellelkesít,
    Előbb már odahaza jóllakott. –
    Így jár karöltve eszmény és göröngy,
    Nem szabad azt széjjelszakítanod.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Madách Imre – Emlékszel-é?

    Emlékszel-é a szép napokra,
    Midőn oly boldogak valánk,
    És minden oly szép összhangzással
    Mosolyga ránk,
    Emlékszel-é?

    Hallgattuk a pacsirta dalát
    S midőn eltűnt felhők megett,
    Lelkünkben halkan folytatók a
    Lágy éneket.
    Emlékszel-é?

    Akkor szívünkben is tavasz volt,
    Szerelmem a pacsirtaszó.
    Felhő borít most engem is, de
    A dalra óh
    Emlékszel-é?

    Folytatja-é azt, lány, szíved még,
    Mit csak neked danoltam én?
    Ha nem, – dalával e szegény szív
    Is halni mén,
    Ha feledél.

    Nem zeng fel újra, mint pacsirta,
    A szívre nem jő két tavasz,
    S számomra benned, oh leányka,
    Már veszve az,
    Ha feledél.

    S ha mondok is dalt, őszi szél az,
    Mely hord hervadt virágokat,
    Miket a dús tavasz feledve
    Az őszre hagy,
    Mint feledél. – –

    Forrás: MEK – Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Madách Imre – Ne légy közömbös

    Kerülj, miként más sarkát a delej,
    Mint szirtet a hajós utában,
    Gyűlölj, mint angyal a kárhozatot,
    Mint csendes éj a vadzajú napot:
    Közömbös csak ne légy irántam!

    S ha látom, hogy szívedben szűm iránt
    Akárminő, de érzemény van,
    Remény táplál mindaddig engemet,
    Mert aki gyűlöl, még talán szeret.
    Közömbös csak ne légy irántam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Madách Imre: Fehér rózsa

    Halvány és szende vagy,
    Mint gyönge rózsaszál,
    Előttem e virág
    Nagy kedvességben áll.

    De százszor kedvesebb
    Illatjáért nekem,
    Leánynál illatul
    Van tiszta szerelem.

    Oh lány! ha rózsa vagy,
    Tanulnod tőle kell,
    S az illatát csupán
    Éltével hagyja el,
    Mert hogyha elröpűl,
    A rózsa szerelem,
    Bús csalogányoddal,
    Leány, mi lesz velem?

    Forrás: Versek mindenkinek

    madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet

  • Juhász Gyula: Madách kardal

    Férfi szívvel, férfi karral
    Megküzdünk mi száz viharral,
    Mely hazánkra támad.
    Régi hittel, régi dallal,
    Új erővel, diadallal,
    Védjük szép hazánkat.

    „Küzdj és bízva bízzál,”
    Ez költőnk szava.
    Nem csügged magyar dal
    S magyar kar soha!

    Valahány csapás jött,
    Valahány bukás ért,
    Megfizettünk mindig
    A pártoskodásért.
    Minden vészből, gyászból,
    Új életre keltünk,
    S a föltámadásról
    Hymnust énekeltünk.

    Férfi hittel, férfi tettel
    Lesz még ünnep itten egyszer,
    Győzni fog mi népünk,
    Hogyha eddig nem veszett el,
    Szembe néz új évezerrel,
    Istenünk mivélünk!

    „Küzdj és bízva bízzál”,
    Ez költőnk szava,
    S élni fogsz örökké,
    Nagy magyar haza!

    1923

    Forrás: MEK

  • Madách Imre: Karácsonykor

    Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
    mindenekre tiszta fénypalástot ad.
    Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
    tán az egyenlőség tart ma ünnepet.

    Ünnep van valóban, ím a büszke vár
    dús világításnak özönében áll,
    fényes csarnokáról hangzik a zene,
    s vad dombérozásnak hangja jön vele.

    Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
    férj s nő átkarolva tartja magzatát,
    keblök melegével óvják gondosan,
    s rájok elterítve egy rossz gúnya van.

    Így űlnek sokáig, némán, reszketeg,
    míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
    „Márma van karácsony szentelt ünnepe,
    a nép megváltója márma születe;
    jó, hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
    mert feledtük volna, hogy megváltatánk.

    Óh, hatalmas Isten, hát miért, miért
    ontatál fiaddal értünk drága vért?
    Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
    s a nép rab maradjon véges-végtelen?

    Cél után fáradni, küzdeni dicső,
    elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
    ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
    csak hogy életemet nyomorogjam át,
    s amelyet kiküzdök, életem minek,
    hogy legyen igámat hordani kinek?

    Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
    egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
    Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
    és igába tart csak zsarnok akarat?
    Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz,
    s a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
    Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
    óh, takard, takard nőm édes gondosan.

    Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
    hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
    szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” –
    S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
    édes álomképet sző rájok keze,
    s boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.

    S hogy ne verje őket zord valóság fel,
    lassan eltakarja őket hólepel. –
    A várból öröm száll – zúg a téli szél –
    a család helyén csak kis hódombot ér.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Madách Imre: Szélhárfa

    Szélhárfa a költő keble, ha
    némán, magába zárva áll,
    sok szép daleszme szunnyadozva,
    mint a virág bimbója vár.

    S ha illatos szél lenge csókja
    hoz rája rózsalevelet,
    megcsendül ím a hárfa hangja
    és zeng édes lágy éneket.

    Ha jő az ősz fagyos szelével
    és sárga lombot hord legott,
    gyászos rokonság érzetében
    a hárfa húr is felzokog.

    De hogyha Istennek haragja
    viharzik a szent hon felett,
    mi hárfa volt, most vész harangja,
    és felsikolt és megreped.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Madách Imre: Az aradi sírra

    Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
    Ki fényesen majd jutalmazni tud,
    Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
    Ím sírotokra emlékkő se jut.