https://verskucko.com

Kategória: Nadányi Zoltán

  • Nadányi Zoltán: Kiskutyám halála

    Kiskutyám, hogy vergődtél az ólban,
    már bomlottan félig. De ha szóltam,
    megismertél. És vártad és kérted,
    hogy segítsek. Nem tettem meg érted.

    És reggelre a halál megváltott
    és rámhagytál egy bús tanulságot:
    annak szabad csak nagyon szeretni,
    aki ölni is tud és temetni.

    Kapuban már nem várnak, vigyáznak.
    Üdvözlete jött elém a háznak,
    ha te jöttél. Lelke és hűsége
    és szerelme. Most már vége, vége.

    Gyanakodva fordulok be, fázva
    a közömbös, néma, hűtlen házba.
    És az ajtót lassabban teszem be.
    Ha bejönnél, az jutott eszembe.

    Kiskutyám, hogy sajnáltalak, látod,
    hogy oly lentről nézed a világot.
    De azóta te vagy magasabban.
    Nagyranőttél. Mert én hiszek abban.

    Szabadultál a furcsa hüvelyből,
    nagy hűséged a kis kutyafejből.
    Bejöhetsz az ajtón, elkísérhetsz
    a kapun túl. És hozzám is érhetsz.

    Kóborkutyák járnak és az éjek
    oly ijesztők néha. De nem félek.
    Nekem mindegy. Járom a világot
    és nem félek. Csak neked kiáltok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Arcom a kezemben

    Az én összeszorított szám
    senkihez se szól, csak hozzám.

    Szívhez szól, az én szívemhez.
    És a szív felszól a szemhez.

    Mondja neki, hogy mit hallott,
    az a néma száj mit vallott.

    A tükörhöz mentem, néztem,
    titoktartó-e a két szem.

    Láttam, hogy kiadna rajtam,
    behúnytam és eltakartam.

    Most már az is titoktartó,
    őrzi kettős börtönajtó.

    Ki hozzám jön, így lel engem,
    némán, arcom a kezemben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Ezerarcú szeretőm

    Az én szeretőm oly szeszélyes,
    ő minden pillanatban más,
    de úgy megváltozik az arca,
    nincs rajta ismerős vonás.

    Megváltozik a szeme színe,
    a haja színe, mosolya,
    cseréli folyton a nevét is,
    ma Erzsi, holnap Viola.

    Azt mondta, vár, sietek hozzá.
    Kapja magát, elém oson,
    egész más arccal, más alakban
    pillant rám a villamoson.

    Leszáll, de ugyanakkor felszáll,
    megint, megint átváltozott.
    Megüt a teste, mint a labda
    és én bűvölten állok ott.

    Így váltja arcát és alakját,
    de azért egy és ugyanaz,
    csak meg-megújul, mint a hajnal,
    mint a virág, mint a tavasz.

    Futok utána erre, arra,
    jaj, ezerarcú kedvesem,
    egyik se az igazi arcod!
    én az igazit keresem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Pillangó halála

    Minek bántottad? Rosszul tetted.
    Keservesen fogod megbánni.
    A szép pillangót leütötted.

    Virágoknak volt a bolondja,
    azt hitte, hogy te is virág vagy,
    körülkeringett hát rajongva.

    Szép volt aranyos tündöklése,
    szép voltál az aranykörökkel,
    de te nem hagytad élni mégse.

    Te a pillangót leütötted.
    Most már ki fog köröket írni,
    aranyköröket körülötted?

    Körüllebeg majd új imádat,
    de aranypillangó csak egy volt,
    csak ő gyújthatta glóriádat.

    Neki már vége, szárnya csorba,
    búcsúzik egy utolsó körrel,
    aztán lábadhoz hull, a porba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Naplemente

    Egy fának dőlve, elmélázva néztük
    A vérvörösen leszálló napot.
    Oly szép volt, midőn süllyedő korongja
    Mindig vörösebb színt kapott.

    “Nézd a napot, nézd” – mondtad elmerülve –
    “Olyan mint egy narancs, ugye olyan?”
    Én nem feleltem, csak néztem a napba,
    Borongó arccal, komoran.

    Eszembe jutott akkor hirtelen, hogy
    Mennyivel boldogabb is vagy te, lám:
    Gyermeklélekkel te narancsnak nézted,
    S én vérző szívnek gondolám…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: A legszebb dalom

    Legszebb dalomat akkor írtam én meg,
    Amikor először megláttalak
    S örök raboddá lett e szív, e lélek
    Egy röpke, tűnő pillanat alatt.

    Egy dalt akartam hozzád írni nyomban,
    Egy dalt, amelyben minden benn legyen:
    A vágy, amelytől szívem félve dobban,
    Rajongás, hév, imádat, szerelem.

    Töprengtem órákhosszat – de hiába.
    Sehogyse ment. Zavaros volt fejem.
    Oly nyugtalan voltam s oly kába, kába;
    Forgott, keringett a világ velem.

    “Szeretlek” – ezt vetettem csak papírra,
    Töprengtem bár soká, soká nagyon.
    Ez egy szó volt a tiszta lapra írva…
    Ez egy szó volt az én legszebb dalom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Egyedül

    Egyedül ülök a szobában,
    A gyertya sárga fénye mellett…
    A bús magányban eltűnődöm
    A légbefoszlott szép időkön,
    Mik elrepültek, mint lehelet…

    Elnézem a gyertyát merengve,
    Körötte annyi pille repked.
    Epedve körülszálldogálják,
    Körülrajongják sárga lángját,
    Zümmögve néki hő szerelmet.

    Így voltam én is hajdanában,
    Amint e sok kis éji lepke;
    Így, így rajongtam Ő körüle.
    Csak látásának is örülve,
    Így vágytam őt, kínban epedve…

    – – Egy percegés… egy pille szárnyát
    Elkapta most a gyertya lángja!
    Szegényke nem állhatva ellent,
    A lánghoz nagyon is közel ment
    És most lehull a föld porába..

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: A versek nem hiszik

    A verseim nem tudnak róla semmit.
    Azok még most se vállalják a vádat.
    Én elhiszem, de nem hiszik a versek
    Csak fájdalom van bennük és imádat.
    Én a szemedbe mondom, de a versek,
    azok nem mondják a hátad mögött se.
    Szájukba adnám, nem mondják utánam,
    némelyik inkább elhallgat örökre.

    Pedig ők tudják jobban. Okosabbak,
    mint én. Te még nem érted ezt a dolgot.
    Tőlük tudtam meg azt is, hogy szeretlek,
    az egyik oly különösen mosolygott.
    A vers… ha tudnád! Azt nem én csinálom.
    Az megvan. A költő, ahogy neveznek,
    a költő senki, semmi. Csak fogadja
    a verseket, akik hozzá eveznek.

    Honnan is jönnek? Örökkévalóság
    hajósai ők! Esti szürkületben
    érkeznek lassan, hallgatag dereglyén.
    Futok elébük, kérdezem ijedten:
    mit tudnak rólam és mit tudnak rólad?
    Ott az igazság, ott az ő szemükben!
    az ő szavukban! Ők nem tudnak róla,
    ők nem hiszik el, hogy rossz vagy és hűtlen!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Tanács

    Ne gondolkozz a szíveddel,
    Mert úgy ezer tüske vár;
    És ne szeress az eszeddel,
    Mert az élet úgy sivár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Üzenet

    Gyors a madár és gyors a felhő,
    gyorsposta nem kell most nekem,
    a kis csigára bízom inkább,
    vigye el az üzenetem.

    Fűszálon kúszva, porban csúszva,
    csigabiga menj, hírvivő,
    a nagy tavat kell megkerülnöd,
    a nagy hegyet, ott lakik ő.

    Évek múltán, ha odaérsz majd,
    lesd meg, mikor a kertben ül,
    mikor nincs senki a közelben,
    csendesség van a ház körül.

    Csigabiga, bújj elő akkor,
    add át a bús üzenetem,
    mondd meg neki, te vagy a postás,
    tőled üzenem: szeretem.

    Forrás: Lélektől lélekig