Egyedül ülök a szobában,
A gyertya sárga fénye mellett…
A bús magányban eltűnődöm
A légbefoszlott szép időkön,
Mik elrepültek, mint lehelet…
Elnézem a gyertyát merengve,
Körötte annyi pille repked.
Epedve körülszálldogálják,
Körülrajongják sárga lángját,
Zümmögve néki hő szerelmet.
Így voltam én is hajdanában,
Amint e sok kis éji lepke;
Így, így rajongtam Ő körüle.
Csak látásának is örülve,
Így vágytam őt, kínban epedve…
– – Egy percegés… egy pille szárnyát
Elkapta most a gyertya lángja!
Szegényke nem állhatva ellent,
A lánghoz nagyon is közel ment
És most lehull a föld porába..
Forrás: Lélektől lélekig
