https://verskucko.com

Kategória: Nagy László

  • Nagy László: Pirosodik Húsvét

    Tél veszíti ingét,
    pirosodik Húsvét,
    hamarosan hazamegyek,
    boldog leszek ismét.

    Kötél meg nem köthet,
    szél vissza nem lökhet,
    aki velem összeveszik:
    porba höntöröghet.

    Nagycsütörtök: átok,
    szeget kalapáltok,
    Isten ellen készülődtök
    ácsok és kovácsok.

    Nagypéntek: habos vér,
    működik a hóhér,
    Jézus meghal bűnösökért,
    jószagú ringyókért.

    Feketednek felhők,
    bőjtölnek a bendők,
    harangnyelvek megbénulnak,
    szólnak fakereplők.

    Nagyszombat sugároz
    a feltámadáshoz,
    selyem-zászlók akadoznak
    bimbózó faághoz.

    Alkonyatkor festek
    piros tojást, kéket,
    borozgatva megköszönünk
    égi üdvösséget.

    Tél veszíti ingét,
    pirosodik Húsvét,
    hamarosan hazamegyek,
    boldog leszek ismét.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Nagy László: Alkonyat, virradat

    Felleg úszik: sajgó hattyú,
    napnyugat: vörös koporsó,
    eljön a hold: síró asszony,
    haja világra leomló.

    Csavarodok holdsugárba,
    állok tornyas kék sisakban,
    nap születik forró ágyon,
    meghalok a virradatban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Tenger

    Violás égbolt borul a tájra,
    hullámok villognak alóla,
    hangot hoznak a végtelenségből,
    zúdulnak egymásba-karolva.

    Balcsiknál zordan mormol a tenger,
    szüntelen reszket a rózsafa.
    Szép ez a tenger, vad szeretettel
    mintha a lelkemhez szólana!

    Tenger, te lelkem habos testvére,
    két szemem ragyogva megcsodált,
    de én még ifjan szabad hajóval
    akarom járni az óceánt.

    Én még sokáig akarok élni,
    szállani előre sebesen.
    Zabolát vetni lehet a vízre,
    de énrám, de énrám sohasem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy László: Most gyenge vagyok

    Hajamat itt zilálja szél,
    a városvégi, a kültelki.
    A szív itt nagy reményben él,
    s ha kell, hát vakmerő tud lenni.

    Tudom, bár nem nagy örömöm,
    kenyér hogyan jut itt a szájig.
    Hogy lenne ehhez is közöm,
    elkínozott a sors idáig.

    Micsoda fertőn vágtam én
    keresztül, amíg eddig értem!
    Emelt a legvégső remény,
    mikor már megcsuklott a térdem.

    Egy lángszín lepke itt sajog
    s piheg, mert elpilledt a szárnya.
    Most gyenge vagyok, hallgatok –
    dohog a gyár, zokog a hársfa.

    remény, megpróbáltatás, gyengeség

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy László: Dióverés

    Elsuhogott az a füttyös
    sárgarigó délre.
    Sárgul az árva diófa
    zöld terebélye.

    Levelek lengnek, akár a
    színarany rigó-szárnyak,
    elszállnak ők is a szélben
    puszta határnak.

    Áll a diófa, és érett
    kincsei válnak tőle:
    szellő ha bántja az ágat,
    buknak a földre.

    Szaporább kopogás, csörgés
    támad, ha jön az ember,
    s bottal az ágak bogára
    boldogan ráver.

    Földre, fejekre, kosárba
    kopog a dió-zápor,
    burkos dióra a gyermek
    kővel kopácsol.

    Már, mintha álmodnék, hallom
    zaját a jó örömnek,
    darálók forognak, diós
    mozsarak döngnek.

    Fagyban és nagy havazásban
    meg kell maradnunk jónak
    s tisztának is, hogy örüljünk
    csörgő diónak.

    Majd csorgó hó levén ring a
    picike dió-csónak,
    s lomb zöldül újra a füttyös
    sárgarigónak.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Nagy László: Én és a fájdalom

    Jön a fájdalom fölfelé,
    hogy a sípcsont reped meg tőle,
    földemé, anyaföldemé,
    tolul sisaknak fejtetőmre,
    megingat, barbár vállamon
    rezegtet selyem-szárnyakat,
    zúzik a fog, sírnék nagyon –
    s értelme nincs, nem is szabad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Szeretők

    Halántékuknál óra: fémvirág,
    ketyegve hullik mérges harmata.
    Csillaghullásos most az éjszaka,
    az ég suhog, mint óriási ág.

    Ha már az ember kisded nem lehet,
    mint föld a ködben forog, hánytorog,
    a percek verik, mint meteorok
    a tengert, mint a Krisztust a szögek.

    Ha már a férfi gond füvén legel,
    csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?
    Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?
    Az asszony vár és vágyakban delel.

    És ingecskéje lágyan fönnakad
    a csípején, már nem tudsz ártani
    idő, halál, már alvó lábai
    megébredtek és világítanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Ó, csodálatos jégvirág

    Ó, csodálatos jégvirág,
    táncolva megdermedt leány,
    fátyolos, csipke-kombinés,
    napvilágomnak ablakán.

    Csillag-kripta a két szeme,
    kialudtak a csillagok,
    lángudvarukba éjjelre
    meghíva nem ballaghatok.

    Ó, csodálatos jégvirág,
    mi lesz így velem s teveled?
    Ha rádlehelek: tovatűnsz,
    ha megbűvölsz: megdermedek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Ordas mondja

    Hóval a holdig én örvénylek
    lavinát hajtok elibétek

    sugár-cérnával gyors a körmöm
    éggel a földet egybe-öltöm

    tudok éhezni, jól torozni
    csillagokkal is táborozni

    csillagokkal is táborozni
    soha árvákat összehozni

    hóval a holdig én örvénylek
    lavinát hajtok elibétek

    előttetek e csillag robban
    én ordítok a sarkatokban

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Vasárnap este

    Vasárnap este, borzasak a fák,
    hajlik nagy esőre az ég,
    ma este súlyosan hajolok rád,
    számon csodaszép muzsika-beszéd.
    Angyalom, a fejedet ne rázd,
    gyöngy a nyakadon, szétpereg,
    megrázkódik az ég, de ne lásd,
    leütő gyöngyei ménkövek.
    Oda, hol ágyad van, elvezess,
    égszakadásban megszeress,
    utána a világ kiderül,
    Dávid király a holdban
    édesen hegedül.

    Forrás: Lélektől lélekig