https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Benedek Elek: Karácsony hetében

    Megváltozott a szokásom,
    nincsen otthon maradásom.
    Éltem eddig úri módon,
    most mindég az utcát róvom.

    Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
    az utcára ki kell mennem.
    Egész nap csak kóricálok,
    boltok előtt álldogálok.

    Mindenütt van egy-két játék,
    mit egyebütt még nem láték.
    Ez is kéne, az is kéne:
    bejegyzem a könyvecskémbe.

    Aztán szépen tovább állok,
    hátha még szebbet találok;
    szebbet, jobbat, ékesebbet,
    gyermekszívnek kedvesebbet.

    Hol kihúzok, hol bejegyzek,
    mindegyre ceruzát hegyzek.
    Elhegyezem hason-felit,
    mire könyvecském megtelik.

    Be-benézek könyvecskébe:
    ejnye, ejnye, több nem fér be!
    Mit tehet most nagyapóka?
    Más könyvecskét vesz a boltba.

    Egy könyvecske, kettő, három,
    a boltokat végig járom.
    Most már három könyv van tele –
    megyek Jézuskához vele.

    Addig megyek, addig járok,
    míg egyszer csak rátalálok:
    kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
    olvasd el e könyvecskéket!

    Átalveszi, lapozgatja,
    szép kis fejét csóválgatja:
    három kis könyv, telistele!
    Talán elég lesz a fele?

    Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
    három unokám van nékem!
    Mást se teszen egy hét óta:
    lót-fut értük nagyapóka.

    Kis Jézuska, legyen áldott,
    könyvecskékkel égbe szállott,
    s mind, mi volt beléjük írva,
    aranykönyvébe beírta…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Karácsonyéji álom

    Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
    Angyalarcoddal hajolj le reám,
    hadd öleljelek, hadd csókoljalak,
    kicsi karommal átkaroljalak!

    Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
    Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
    Láttam ott angyalt, százat, ezret,
    talán még több is volt ott, úgy lehet.

    Ha láttad volna! Készültek éppen,
    hogy összeszedjék mind, mi az égben
    játék vala. S hej, mennyi volt!
    Az égbolt
    szinte leszakadt alatta,
    s az angyalok egy pillanatra
    e sok játékot összeszedték,
    hátukra vették,
    aztán — huss! Lebbent a szárnyuk,
    szálltak a földre, én utánuk,
    aztán-aztán felébredék…
    Úgy-e, szép álom? Óh, de szép!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Tompa Mihály: Karácsonykor

    Hullámzó érzemény között
    jövén az Úrnak templomából:
    lelkemben még sok visszhangzik
    a halott igének szavából.

    Úgy tetszik, mintha hallanám:
    mikép zendül a pásztor-ének,
    szív és ajk hű összhangzatában
    az istenember nagy nevének.

    A megváltó ma született…!
    Betölt az évek teljessége…
    Dicsőség Istennek mennyégben!
    Az emberekhez égi béke!

    De szívem rögtön elszorul
    miatta sajgó fájdalomnak,
    midőn tovább zendül az ének:
    legyen szabadság a raboknak!

    Az árva népre gondolok…
    S jövén az Úrnak templomából:
    lelkembe kínnal ez nyomul be
    a halott igének szavából.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Babits Mihály: A felnőtt karácsony

    Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
    azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
    mint gyermekjátékot rugója, visszadob
    utadnak elejére ahelyett,
    hogy az Idő fenéktelen
    gödrébe suhintana?

    Karácsony csenget a szörnyű télben.
    Alig hallom csengését. Sárga
    arcokat látok a hóverésben
    s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
    kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
    fojtja az ünnepek kalácsa.

    Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
    s elérhetetlen éden-álma, hogy
    enni legyen kinek-kinek
    elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
    naiv báránykora múltán
    nem vél többé magáról semmi jót.

    Nem kell neki szalag és csengő.
    A gyermek megnőtt s szép játékjait
    elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
    A szív hideg és kemény, mint a föld.
    Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.

    Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
    a földet, mely a sírok rothadását
    s csontok pőreségét takarja,
    s az eget, a Mennyek csillagos
    homlokzatát, a kivilágított
    Potemkin-frontot, mely mögött
    nincsen még levegő sem…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    holnap harangoznak,
    holnapután az angyalok
    gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    nagyosan dicsérni,
    de én még kisfiú vagyok,
    csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    mégiscsak kiállok,
    de boldogok a pásztorok
    s a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    énekelni mennék,
    nagyok között kis Jézusért
    minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    százszor bepiszkolnám,
    csak az Úrnak szerelmemet
    szépen igazolnám.

    (Így dúdolgattam én
    gyermek-hittel, bátran,
    1883
    csúf karácsonyában.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Karácsony

    Ezüst esőbe száll le a karácsony,
    a kályha zúg, a hóesés sűrű;
    a lámpafény aranylik a kalácson,
    a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

    Kik messze voltak, most mind összejönnek
    a percet édes szóval ütni el,
    amíg a tél a megfagyott mezőket
    karcolja éles, kék jégkörmivel.

    Fenyőszagú a lég, és a sarokba
    ezüst tükörből bókol a rakott fa,
    a jó barát boros korsóihoz von.
    És zsong az ének áhítatba zöngve…
    Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
    sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Karinthy Frigyes: Derengés

    Vak voltam – látom a szemed
    Süket voltam – hallom a hangod
    Néma voltam – gügyögni kezdek,
    Légy csendben, hallod?

    Hallod? Torkomba zümmög
    Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
    De messze, messze, de régi, de mély –
    Hogy sír! Mi az?

    Asszonyt igéző férfi búg,
    Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
    Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
    Rossz voltam. Verj meg.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Bajza József: Őszi dal

    Köd borong; száll a daru
    zúgva fenn az égen;
    száll s meleg hazát keres
    déli messzeségen;
    néki ott virít a hon,
    hol nincs tél az ormokon.

    Sárga a virágbokor,
    a lomb hervadandó;
    a mit látsz, oh föld fia,
    hamvatag, mulandó.
    Gyarló létből a kebel
    jobb hazába esdekel.

    Szív, beteg szív, itt az ősz;
    lombjaid lehulltak,
    s többé földileg neked
    ők ki nem virúlnak;
    de ne szálljon bú reád:
    lelsz te is majd más hazát.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Reviczky Gyula: Tavaszodik…

    Tavaszodik már az idő,
    beköszönt a napsugár.
    Lelkem édes gondolatja
    fönt, a felleg-honba’ jár.

    Nem tudom, de olyan édes
    még a bánat is nekem,
    kék egével, napsugárral
    a tavasz ha megjelen.

    Kedves ábránd langy fuvalma
    vonul át a lelkemen.
    Szép világ van, azt regéli,
    messze, túl a tengeren.

    S hallgatom, bár ismerem jól,
    milyen az a szebb haza.
    Halkan intek: Voltam én már,
    voltam én ott valaha!

    Az a súgár, az az illat
    nem idegen énnekem;
    ha sivár az élet útja:
    gyönyörűnek képzelem!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Radnóti Miklós: Tegnap és ma

    Tegnap hűs eső szitált s a térdelő
    bokorból bíborban bútt elő
    és lassan vonult a réten át
    két fölpattant ajkú szerető;

    és ma bősz ágyúk, tapadó kerekekkel,
    gőzölgő katonák jöttek reggel,
    homlokukat rohamsisak ótta,
    erős illatok szálltak utánuk,
    férfisorsunk nehéz lobogója.

    (Jaj szőke gyerekkor, de messzire szálltál!
    ó, hóhajú vénség, téged sem érlek el!
    a költő bokáig csúszós vérben áll már
    s minden énekében utolsót énekel.)

    Forrás: magyar-versek.hu

    Radnóti Miklós, háború, múlt és jelen, költői sors, elmúlás, férfisors, béke, tragikum