Élvezd a csendet!
A csendben megszólal a világ,
simítja lelked,
s ellazít egy suttogó faág.
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Szerzők
-
Gergely István: Élvezd!
-
Harcos Katalin: Tündértánc
Tündeszárnyon jön az este.
Álomport hint a szememre,
párnám szövi holdsugárból,
csodát ígér más világból.Beburkol bársonyba csendben
ebbe a szép bűvöletben,
s úgy ringat el tündérszóval,
szava oly halk, mint a sóhaj.Éji tündém szárnya lebben,
álomtáncba csábít menten,
de elillan akkor zordul,
ha hajnali harang kondul.Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Játék, játék, játék
Mintha halkan szólnál:
Vigyázz, sokan nézik,
Ne játsszunk csókosdit,
Játsszunk temetésdit.Játék, játék, játék,
Csak vidámabb volna,
Kergetőbb egymáshoz,
Éhesebb a sorsra.De csodától félve,
Vidámságtól futva
Föllepi palántánk
Gyilkos árnyú dudva.Magam kínálása,
Magad kelletése:
Két hamar-vén gyermek
Tréfás temetése.Sírnivaló tréfa,
Unnivaló vágyság,
Kívánatot űzni
Kívánó kívánság.Szórakozott játék,
Reményadás félve,
Szomorkás elszánás
Szánó hittetése.Ölelkező álmunk
Csókokba se csattan:
Föllegek járása
Hideg magasakban.Hideg magasakban,
Szépben, jóban, télben.
Csak nem engedelmes,
Nagy teljesülésben.Nem a csoda útján,
Nem a rendnek útján,
De játékot vesztve
Játékot hazudván.Ám ad a Tél farkast,
Fogakat az éhség,
Vágyakat a közöny,
Foltokat a szépség.Búzának őrlődést,
Őrlődést a vágynak,
Halál-komolyságot
Gyáva élet-táncnak.Virágot nyílásba,
Valóba a tervet,
Nevekbe a titkot
Örök csoda kerget.Folyót a tengerbe,
Búzát a malomba,
Életet Halálba
S téged a karombaForrás: Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád: A holdkóros apród története
A hold, az alma-báju bolygó
– Mondják – veszélyes és hamis,
Hadd mondok erről egy mosolygó,
Csiklandó mókát magam is!Dalom sajkája hős lovagkor
Romantikus vizére ring, –
Sok furcsa módi járta akkor:
Acélból volt a férfi-ing…Viszont a drága női meznek
Sok titkát, bájos holmikat,
Miket ma csipkékkel hímeznek,
Vas-öv pótolta és – lakat!Finom kis kor volt! – És e korban
Élt egy kedves, nyulánk legény,
Legnyalkább az apródi sorban,
De jaj, beteg vala szegény!Azon kapták őt éjről éjre
Az alabárdos bakterek,
Hogy egyre a kastélyerkélyre
Mászkál szegény kóros gyerek!Megtörtént néha, hogy lepottyant,
S majd szétzúzta a meredély,
De a fiúnak meg se kottyant,
Megint mászott, ha jött az éj…Hát összeültek a tudósok
S tűnődtek, ez hogy is lehet?
És lévén tudományuk jó sok,
Meg is fejték az esetet.S szavuk méltó e díszes dalra,
Mert bölcsességgel tele volt:
Azért megy az apród a falra,
Mert vonzza őt a tele hold…Nos, bölcsesség zsírjában úszott
E döntés… csak baj vala még,
Hogy a fiú akkor is kúszott,
Ha nem volt holdas fent az ég!A legfőbb bölcset ez gyötörte,
És aludni se hagyta őt,
S fejét, amely főtt, egyre törte,
És amíg törte, egyre főtt…Kiment éjjel a kertbe, s hát ott,
Amint szemét felemelé,
Íme pont a fiúra látott:
Mászott javában fölfelé!S fönt az erkély korlátja mellett
Egy lánynak ívelt termete,
Ő volt! A várúr szőke, molett
Ringó csípőjű gyermeke!Oly teljes volt, olyan igéző,
Sejtelmesen vonzó, kerek,
Hogy majdnem a bölcs kerti néző
Is kúszott már, mint a gyerek!S vígan dörmögte: éljen-éljen!
Hát mégis csak hold-kórja volt!
Mert nem fontos, hogy pont az égen
Kerestessék – a teli hold!Forrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta: Alázattal kérem
Ember embernek farkasa,
embertelen a világ,
ösztöntörvények uralkodnak,
a szemeket fedi homály.Nem látjuk, hogy ezer sebből
vérzik milliónyi kisgyerek,
pedig mindig hittük és
reméltük, a világ kerek,
s fordul majd emberek sora
rosszról jóra is talán,
elmúlik irigység, gonoszság,
s az ember talpra áll…De veszettek, vadak, ölnek,
vérben fetrengenek,
nézed undorodva,
talán nem is hiszed:
a világ elveszett.Vérszagra gyűlő vadakat
a hit nem állítja meg.Uram!
Ha látod, mi van itt a földön,
az egymást megmaró vadak közé,
egy kis szeretetet…
ha szíveskednél hinteni!Forrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta: Tiszavirág
Olyan piciny vagyok, a tenyeredbe férek.
Tartsál itt magadnál, így, most már nem félek.
Báb voltam iszapban, a fény hív megszületni,
Szivárványszín szárnyam napfényben fürdetni.Szárnyaim kibontva repülnék az égig,
Hullámzó víz tükrén a pillanatnyi létig.
Mesélnék én neked szebbnél szebb képeket,
De kérész életem te meg nem értheted.Itt hagyom hát neked levetett ruhámat,
Ne tedd el emlékbe, élj te csak a mának.
Ti emberek oly gyarlóak vagytok.
A pillanatnyi létről ódákat daloltok.Nem tudjátok mégsem, milyen szép az élet:
Egyetlen percig élni…, élni szenvedélynek.
Ne zárd be tenyered, mert rabom leszel,
Szívedből egy darabot már így is elviszek.Nyújtsd ki a karodat, engedj el szabadon,
Nászom után életem a víznek adom.
Könnyet se hullajts, majd jövök…
Életem a létben így – általad – lesz örök.Forrás: Lélektől lélekig
-
Pilinszky János: Te győzz le
Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szívüknek terheit
a hallgatag szegényekA foszladozó világ felett
te változó és mégis egy,
szelíd, örök vigasz vagy;
elomlik minden kívüled,
mit lágy erőszakod kivet,
elomlik és kihamvad.De élsz te, s égve hirdetik
hatalmad csillagképeid,
ez ősi, néma ábrák:
akár az első angyalok,
belőled jöttem és vagyok,
ragadj magadba, járj át!Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kosztolányi Dezső: Tenger és vihar
És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
recseg-ropog hajónk,
kegyetlen vashajónk,
hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
A szél, a köd jajong,
hogy sír, jajong,
és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
hajrá, tovább, tovább,
mindég tovább, tovább,
csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.Sötét sziklákon át,
millió poklon át
szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg,
és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet,
ordítoznak: csodát,
csodát, barbár csodát,
s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
zápor zuhog, kén és pokol zuhog,
s hajrá, hogy minden a habokba halt,
habzsoljuk az otromba diadalt,
mint részeg matróz a nehéz rumot.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kosztolányi Dezső: A kártyás sír
Bitang! –– kiáltja a szélvész utánunk,
zsivány! –– sziszegi és megyünk tovább,
s mint a gyerek, akit véresre vertek,
isszuk az undor keserű borát.
Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk,
s az álmok álma csöndbe hull reája,
és játszani kezd elhagyott szívünkben
az életünk laterna magicá-ja.Látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
látunk karácsonyt, kávés reggelit,
és az anyánkat is, kisírt szemekkel,
és a szemünk könnyekkel megtelik.És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát,
és a sötétség járkál körülünk,
a paplanunkat is fülünkre húzzuk,
halálosan magunkba merülünk.
Ilyenkor az ágy hófehér mezőin
az életünktől borzadozunk által,
az egyik sír, a másik átkozódik,
a költőben fölreszket egy csodás dal,
és akinek egy pásztor volt az apja,
az messziről egy pásztorfurulyát hall.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Koldus tündérek
Barátom téli kertjében
A gyümölcsfáid bekötözve láttam,
Felöltöztetve láttam csemetéid,
Karcsú derekuk újságpapír óvta:
A rossz hírek s a hiába-betűk
Összeszövődtek téli takaróba. –
Be lenge, lenge téli takaró!
Ehhez fogható lenge lepke-mezben
Csak tündérlányok lengtek bálteremben,
Rózsaszín ködben hajladozó fácskák,
Ragyogó, rendes, eltűnt ó-világban.
Ha egy acél-kéz kisöpri a termet,
S minden tündérkét úgy lengén kikerget:Megfagytak volna télben, éjszakában
A pillangók egy pillanat alatt.
A te fácskáid télben, éjszakában
És Isten irgalmában állanak.
És ennyi minden, amit te tehetsz,
És ennyi minden, amit tehetünk:
Papírral, ronggyal és remegő kézzel
Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk.
A rossz hírek, a hiába-betűk
Összeszövődnek téli takaróba,
A rongy, a papír és a Kegyelem,
Ha érünk új tavaszt – –
Tündérkéidet tavaszig megóvja.Forrás: Lélektől lélekig
