Egyszer, nagy szónok Phókiónnak
Úgy éljeneznek, úgy tapsolnak,
Hogy a hatásra csak elámul,
S aggódva kérdi barátjátul:
– „Jaj, mit mondott!
Ugy-é bolondot?”
Ha oktalan lel jót a bölcs szavában,
Kétkedni kezd a bölcs önön magában.
Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei
Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
Mint aranyfelleg alkonyati égre.
Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.
A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.
Úgy ragyogott, mint egy gyémántpecsét,
Átragyogta a költő kételyét.
A költeményen és a könnyön át
A Szépség találta meg önmagát.
1922. április 8., Hajós Ivánnénak
Forrás: www.eternus.hu – Reményik Sándor versei
A róka ki, egy álarcot meglátva,
Boszúsan fölkiálta:
– „Be szép pofa, de nincsen ám agya!”
Midőn oly női arcot lát vala,
Amelynek úgy be volt mázolva bőre,
Hogy majdnem álarc lett belőle,
Még bosszúsabban így szólt a hamis:
– „Be rút pofa! Pedig van agya is!”
Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei
Azt állította Kurta Pista egyszer:
– „Nincs rútabb, mint a hórihorgas ember.”
Amire azt felelte Hosszú János:
– „A babszem ember legfőképp hiányos.”
Mit bizonyít ez a feleselés?
Hogy önmagának mindenik csecsés.
Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei
Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja, merre, merre leng?
– A szél kint a havat kavarja,
és trombitálva jár a tél;
a lelkünk félve gondol arra,
ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
ó, mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:
– elcsöndesül az ég haragja,
csillag ragyog, elült a szél,
és lelkünk áldva gondol arra,
ki nemsokára visszatér…
Forrás: Szeretem a verseket
Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte,
mosolyogva fönn az égen.
Szól egy csillag két társának:
„Nem mennénk le Jézuskához?
Melegítsük, hátha fázik!…
Keljünk útra jászolához.”
Így beszélnek, jődögélnek
égi útról, földi útra.
Kis Jézuska jászolához
visz a három csillag útja.
És odalent már az ajtón
fűszállal kis bárány tér be,
s így szól: „E füvecskét hoztam
én Jézuska örömére.”
S jönnek lepkék édes mézzel,
jön a szellő virágporral,
jönnek a három királyok,
s jönnek pásztorok nagy bottal.
Mosolyogna Jézus rájuk,
de alszik már, nincsen ébren.
Három pásztor őrzi álmát:
három csillag fönn az égen.
Jönnek messzi földről népek,
hoznak nótát, hoznak kincset.
Erdő, porszem súgja vélük:
„Megszületett, ím, a kisded…”
Forrás: Szeretem a verseket
Fel nagy örömre! Ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded, Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.
Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi Király.
Glória zeng Betlehem mezején,
Éjt elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik Őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!
Forrás: Szeretem a verseket
Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.
Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.
Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Akinek könnyet osztogat az Élet,
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Ó, beszélj vele!
Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Ó, lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.
Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
Forrás: Szeretem a verseket
K
Énhozzám is benézett a karácsony,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könnyűt.
Menj el, karácsony, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedül vagyok.
Meleg szobám e gondolattól elhűl.
Miként a jégcsap függ a házereszről,
Úgy függ szívemről ez a gondolat.
Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vígan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!
Oh, aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
Embert szerettünk és Istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.
Mi lett a díj? rövid jólét múltával
Hosszú nagy ínség… tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.
De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Úgy állna még, mint álla hajdanán.
Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S északra a törzs, az öreg szülők.
Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz ül!…
Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény ítélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.
Pest, 1846. december
Forrás: Szeretem a verseket
Mély nyomok a hóban,
Elhagyott nagy kertbe’,
Kékesre nyomúlva
A fehér hó pelyhe.
Ki járhatott erre?
– Az út oly elhagyott –
Látom még a nyomot,
De nem az alakot.
Majd visszaképzelem:
Milyen volt az élet,
Mely itt magányosan
A nagy hóba tévedt?
Mintha már látnám is,
Jő felém egy árnyék,
Mintha az árnyékban
Magamra találnék.
Hiszen én jártam itt –
Ide be van nyomva,
De már nem ismerek
A saját nyomomra.
Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei
