Kategória: Szerzők

  • Tóth Árpád – Kincs

    Emléked már oly ódonan aranylik…
    S ha este véle búsan bíbelődöm
    Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
    Gyűrűjét agg kéz, reszketőn s tünődőn…

    Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
    Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák
    Jelenjenek elém a régi vágyak:
    De egy se jő már s nem röpítnek hozzád…

    S egy este majd, még úgy mered setéten
    Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem:
    Tört bútorok az olcsó s vak szobákban,
    Lelankad lelkem karja bánatában

    S a kincs kisiklik ájult ujja közzül
    S sötét lomok közt lassan messzegördül…

  • Dsida Jenő – Meghitt beszélgetés a verandán

    Csodálatosan békés délután.
    Benne van teljes életünk.
    Ülünk egymással szemben,
    beszélgetünk.

    Egyszerű és jó vagyok,
    mint világ fölött lebegő
    madár. Te átlátszó vagy,
    tiszta, mint a levegő,

    mint üvegkorsónk friss vize,
    melyen átcsillan a nap.
    Én szomjas vagyok
    s te nem tagadod meg tőlem magadat.

  • Heltai Jenő – Levél

    Ha el akarna néha jönni hozzám,
    Kicsi szobámat szépen rendbe hoznám,
    Ha nem is hozhatnám le az eget,
    De beszereznék néhány szőnyeget.

    A pamlagon, hol álmodozni szoktam,
    A sok lyukat megfoldanám titokban,
    Rozoga, tintás asztalomon itt
    Elhinteném kedves virágait.

    Parancsait komorna-módra lesve,
    Főznék teát, mikor leszáll az este.
    S amire nem volt példa soha még:
    Szenet hozatnék és befűtenék.

    Az óra járna és a lámpa égne,
    S azt mondanám, ha menni készül: „még ne…”
    Suttogva kelne ajkamról a szó,
    Hogy élni édes és szeretni jó.

  • Reményik Sándor: A nagy piktor

    Október, a piktorok Piktora
    Már teljes lendülettel festeget.
    Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
    Húzza hervadó világok felett.

    Nézzétek, milyen biztos mozdulat!
    Milyen könnyed és mily könyörtelen:
    Szépséget s halált egyben osztogat.
    A bágyadt lombra ahogy rálehel,
    Irtóztató és hízelgő a hangja:
    Meghalsz, – de utoljára szép leszel.

  • Babits Mihály: Bálterem most az ősz…

    Bálterem most az ősz
    sárga selyemmel.
    Legyezők röpködése.
    Táncok lengése.

    Ha tánc van, ahol tánc van,
    minek az a sok szőnyeg?
    Oly puhák, vastagok,
    és folyton fölgyűrődnek…

    Uram, mi a levegőben
    táncolunk, szállunk,
    s ha fáradtan táncból kiállunk,
    a szőnyegre lehullunk.

    Sűrű, kemény zene fáraszt,
    millió hegedű hangja;
    látatlan cigányok csücsülnek
    a felhő karzatán.

    Lenge lankadás, minden könnyű!
    Csak egy nehéz: a lábam.
    Csetlek és botlok,
    mint kábult részeg a bálban.

  • Ady Endre: Szívek messze egymástól

    Valahol egy bús sóhaj szállt el
    S most lelkemen pihen,
    Valahol kacagás csendült most
    S mosolyog a szívem.

    Valahol szép lehet az élet,
    Mert lány után futok
    S valahol nagy lehet az átok,
    Mert sírni sem tudok.

    Valahol egy szívnek kell lenni,
    Bomlott, beteg szegény,
    Megölte a vágy és a mámor
    Éppúgy, mint az enyém.

    Hallják egymás vad kattogását,
    Míg a nagy éj leszáll
    S a nagy éjen egy pillanatban
    Mind a kettő megáll.

  • Ady Endre: Az élet

    Az élet a zsibárusok világa,
    Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
    Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
    Megvehető akármi ritka kincs.

    Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
    Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
    Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
    A jelszó mindig: eladok, veszek!…

    Raktárra hordják mindenik portékát,
    Eladó minden, hogyha van vevő:
    Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
    Rajongás, hit, eszmény és szerető.

    Aki bolond, holmiját olcsón adja,
    Az okos mindig többet nyer vele,
    A jelszó: egymást túl kell licitálni,
    Ádáz versennyel egymást verve le!

    A szív az üzlet leghitványabb tárgya
    S eladják mégis minden szent hevét.
    Akad vevő rá, egymást licitálja,
    Hogy a holmit atomként szedje szét.

    Folyik a vásár harsogó zsivajban,
    Az egyik kínál, másik meg veszen,
    Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
    Kifosztott lélek zokog csendesen.

    Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
    Bolondok bizton, balgák szerfelett,
    Eddig az ő példájukat követtem,
    Ezután én is másképpen teszek,

    Lelkem, szivem kitárom a piacra,
    Túladok én is minden kincsemen…
    …De nincs erőm íly nyomorulttá válni,
    Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…


  • Szép Ernő: Én így szerettem volna élni

    Én úgy szerettem volna élni
    Minden halandóval beszélni
    Mindenkinek nevét kérdezni
    Mindenkinek szívét érezni

    A járdán osztani a virágot
    Tegezni az egész világot
    Megsímogatni ami állat
    Érinteni minden fűszálat

    Imádni végtelen sereggel
    A napot ha fellángol reggel
    És énekszóval összejönni
    Az esti csillagnak köszönni

    S testvéri csókkal hazatérni
    Én így szerettem volna élni


  • József Attila: Amióta…

    Amióta megláttalak,
    Szebben süt a nap le rám
    És azóta százszor szebben
    Dalol a kis csalogány.
    Csak a piros ajkad néma
    S mosoly rajta nem fakad,
    Saját magam árnya vagyok,
    Hisz csókolnom nem szabad.

    Amióta megláttalak,
    Illatosabb a mező
    És azóta tövis nélkül
    Áll a büszke rózsatő.
    Csak a lelked lett fagyosabb,
    Csak a szíved lett büszke,
    S szerelmemtől lobbant lángra
    A kétségb’esés üszke.

    Amióta megláttalak,
    Örök tavasz ég virul
    És azóta kis madarat
    Kis leány nem tart rabul.
    Csak te tartasz foglyul engem
    S csak a szívem csupa seb;
    A neveddel ajkaimon
    Halok meg! – úgy édesebb.


  • Szabó Lőrinc: Az Anyák

    Csak egy voltak kivétel, az Anyák.
    Szentek és ápolónők: a csodát,
    a jelenést láttam bennük. A nagy
    odaadást, az aggodalmakat,
    a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
    a nő szenved, ha otthon dolgozik,
    a gondviselést.

    Hogy testileg mi a
    férj, feleség s a család viszonya,
    nem sejtettem-kutattam. Valami,
    éreztem előre elrendeli,
    ki hol álljon, mi legyen, öröme,
    bánata mennyi, milyen gyermeke,
    és ezen változtatni nem lehet.

    A férfi maga küzdi ki szerepét,
    a nők az eleve-elrendelés:
    ők a béke, a jóság, puhaság
    a földön, a föltétlen szeretet…
    Anyám, nyujtsd felém öreg kezedet!