https://verskucko.com

Kategória: Somlyó Zoltán

  • Somlyó Zoltán: Esket az ősz

    Vörhenyes levele az ezüsthársnak
    gesztenyehajadba hull.
    Kiszikkadt, porló burgonyaföldek,
    meddően alvók, elavult zöldek,
    sírnak a hársakon túl.

    Szüreti illatok sejtelme táncol,
    útjára indul az est.
    Fanyarul rálép a szőlőhegyekre
    s hozzánk dalolva, bús ütemekre
    búg a sok szőlőgerezd.

    Részegen fúj a szél. A hajad bomlik.
    Trillázva ring a csipőd.
    Szomorún járunk s zokogva siratjuk
    ezt a szép szüretidőt.

    Álmokat élesztünk, csókokat gyilkolunk;
    november gyásza tetőz.
    Szüretek fekete átkai ülnek
    fejedre s fejemre. Sípolnak, fütyülnek:
    most esket minket az ősz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Megbeszélések az Istennel

    I. [Hajnali imádság]

    A szűk Könyök uccán hazamegyek,
    most hajnali három óra.
    Istenem, vezess a jóra!

    Békevirágok e szürke kövek
    és béke e hajnali ég.
    Istenem, szeretsz-e még?

    Züllenem, hullanom rendeltetett
    és lehull, aki arravaló.
    Légy velem, Mindenható!

    Hajnali percek szemeznek alá
    s a harang a szívükbe sikolt.
    Istenem, sok bánatom volt!

    Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
    És a nők se szereztek nekem semmi jót.
    Eldobtak, mint az odvas diót.

    Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
    ma sápadt és zord halovány alakom:
    istenem, a szívedbe lakom.

    Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
    csak e hajnali ég, csak e kék…
    Istenem, szeretsz-e,
    istenem, vezetsz-e,
    istenem, megversz-e még?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Somlyó Zoltán: SULAMIT

    A hold arcához hideg szél csapódik,
    a tiszta holdat paskolja, veri.
    Az arcát nézem: homloka redőzött,
    az ajka beteg mosollyal teli.
    Bús arcú férfi. Petyhüdt orrcimpája
    sok lázas percnek mutatója lett…
    Öreg hold, vén hold, úgy-e, beleuntál?
    Nézd, jő egy felleg. Csukd be a szemed.

    … Valami kósza, bús keleti lány ment
    tőlem nyugatra tegnap… Vagy egy éve…
    Hagyott rám lengő, gyászfátyolos alkonyt,
    mit pállott csapszék vonszol be az éjbe;
    hagyott rám ádáz, cudar szomjúságot,
    pedig, te vén hold, láttad azt az éjet,
    mikor az utca ránkhajolt alattad
    s Sulamit ajka a hajamba tévedt…

    Ma újra ittam. Sokat, vagy még többet,
    hisz hajlanak a szőlővenyigék!
    Az asztal táncol, tántorog a talpam…
    aki pogány, az csók helyett igyék!
    A hideg szél már nem veri a holdat,
    hogy lángol az a sok véres redő…
    A sápadtsága fojtogat, szorongat;
    tán arra gondol, hogy erre bolyonghat
    nyugat felé a kósza szerető?…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Árnyak násza

    Tüzes színekből összeszőtt ruhád
    bűnös meleggel lepi be az arcom.
    Izzó homokban, forró vérben alszom.

    Hajamba hajad vad tüze fut át.
    Egy forró szál tapad a szempillámra –
    Most száll az alkony hónaposszobámra.

    Most száll. A sápadt falakra suhan;
    orozva testünk lázán átszűrődik,
    mint hárfahúron rezdülő futam.

    S az alkonyból az éjbe fúló sávok
    vak démona úgy les, úgy őgyeleg…
    Nevetlek: renyhe, nagy, fekete árnyak!
    Csak nőjjetek! Csak jőjjetek!

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Levélvárás

    Lim-lomos, rozzant hotelszobámba
    dől a hegyekről szüreti nóta.
    Lányos, kegyetlen, hajszálírásos
    levelet várok három nap óta.
    Roppan a szekrény százéves válla,
    búgó románcot locsog a kályha.
    Lázbeteg varjak serege károg…
    Három nap óta levelet várok.

    Fogd meg a tollat, empire-kisasszony!
    Lót-fut a szél, már rossz az idő.
    Potom öt percet lányos idődből
    vágj a szívembe! Üsse a kő!
    Zokog az utca, az eresz könnyez.
    A falak sírnak, ajtóm beteg.
    Lázas az ódon-divatú pamlag
    s vendéget várnak a képkeretek.

    Lim-lomos, rozzant hotelszobámba,
    Mea, írásod én idevárom!
    Fesse az arcom halottfehérre
    s nyúljak el némán a rozzant vaságyon…
    Lássa a szekrény százéves válla,
    nézze a búgó, rőtszemű kályha;
    ezek az összeboronált párok
    vajj mire várnak?… Vajj mire várok?…

    Forrás: …Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Mi vagyok én?

    A föld, mely barna, úgy, mint én
    s mint én, oly bús, oly régi,
    maga az áldott türelem
    s ki kéri: megsegéli.

    Én járok rajta s bánatom
    naponta megalázza.
    Bár szeretem, mert rámarad
    a földiségem váza.

    Én járok rajt csak, én magam!
    Mindenki más csak rája lép
    s a barna föld se tudja,

    hogy arcom, kezem, derekam:
    egy imakönyvből kihullt kép,
    mit eltép egy szűz ujja.

    Forrás: Lélektől lélekig – Somlyó Zoltán versei

  • Somlyó Zoltán: Álmomban Afrikában jártam…

    Álmomban Afrikában jártam,
    szikrázó, dús mezőkön…

    A fák törzséből kaucsuk ömlött
    és tej zuhogott, csak szomjas szájra várt…

    És mentem meztelenül… a tikkasztó nap
    ruhát vetett rám sűrű hősugárból…

    És a vadállat szőre közt a villany
    szikrája fénylett álmatag szemembe…

    S itt minden: állat, növény, kő meg én,
    mind tudtuk, hogy mit hol kell megkeresni…

    Ím, itt a víz hűs kortya… itt a banán,
    itt meg a mézga, mindre rátalálhatsz.

    S a forró csendben, a hő némaságban
    mindennek hős, rikoltó szája volt.

    Szívükkel és szagukkal kiabáltak
    a dolgok ott, a mély kék ég alatt…

    Színek s szagok, mint élő transzparensek
    feszültek ott az éternek falán…

    Álmomban Afrikában jártam,
    s még vissza sem jöttem onnan talán…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: CSÓKOS REDŐK

    Májusvégi csóktól égő,
    lázadozó homlokomon
    szaporodnak a redők.
    Rajt feledték súlyos vétkük,

    • amikor még együtt égtünk –
      tíz, húsz, vagy száz szeretők.

    E redőktől félve-félek:
    hozzámtapadt ellenségek,
    csókok útja, búk öle;
    tíz, húsz, vagy száz szeretőknek
    megrugdosott országútja:
    egykor tüzes börtöne.

    E redők majd egyszer éjjel
    leszállnak a homlokomrul:
    mérges kígyók, ó-bűnök;
    ráfonódnak a nyakamra
    s mielőtt még belefúlnék,
    az ágyamon fölülök

    s köztük egyet: régit, régit,
    legtöbb csóktól égőt, vérzőt
    megölök! Agyonütök!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: HALOTT SZÓK HONA

    Vágyaim ma nagy, karcsú jegenyék,
    valami keshedt, görbe árokparton,
    amire méla álmot vet az alkony.

    Vágyaim ma szép esti szigetek,
    valahol lent, a szőke jónvidéken,
    hol hárfapengés az égen.

    Vágyaim ma a tiszta mosolyok,
    fáradt virágok álmos illatsúlya,
    mely nyújtózkodva kiliheg az útra.

    A vágyaim ma lábad alá kúsznak,
    hogy elvigyenek: hol a szók fehérek
    s halottan szépek. Hova én el nem érek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: CSÖNDES VERS

    Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,
    mint azelőtt… S csak körbe kopogok…
    Nem izgulok szenzációs hirekre,
    nem érdekel, hogy a világ forog…

    Ebéd után félbarna kapucíner,
    azt is ízetlen szörpölöm, hamar.
    S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös
    legyen melléje a Kuba-szivar…

    Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
    s hogy nem fizetik arannyal dalom.
    Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
    járna velem most egy forradalom.

    Megállt egy ember: aki egykor voltam…
    Távolodik… s a semmiségbe vész…
    Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
    mit bekattantott egy nagy, durva kéz…

    Forrás: Lélektől lélekig