https://verskucko.com

Kategória: Somlyó Zoltán

  • Somlyó Zoltán – Várlak

    A sárkányfejű szigonyos kályhát
    befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
    Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
    ez a bolond boszorkányfészek.

    Szorosan összekötözök
    két unatkozó bársonyszéket:
    itt te fogsz ülni, itt meg én…
    Rendezgetek. És fütyörészek…

    Itt te fogsz ülni, itt meg én;
    zimankós szívem összerázod,
    bolond fejem öledbe hull,
    s a könnyeidet magyarázod…

    Zimankós szívem megpendül,
    mint éle jó, hevert acélnak –
    Sok ránc lesz majd a szőnyegen
    s a bársonyszékek elalélnak…

    És átkozol majd és gyűlölsz
    s a csókjaidat megtetézed…
    … A sárkányfejű szigonyos kályha
    ropog. Várlak. És… és fütyörészek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – A büszke szem…

    A büszke szem az égre bámul;
    a néma szájban titok él.
    A büszke kéz, az összezárul;
    a büszke szív, az nem remél.
    Én feléd nézek két szememmel
    s a szájam zárt, mert titka van.
    S feléd lengetem két kezemmel
    a szívem, amely nyitva van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Hajnali imádság

    A szűk Könyök uccán hazamegyek,
    most hajnali három óra.
    Istenem, vezess a jóra!

    Békevirágok e szürke kövek
    és béke e hajnali ég.
    Istenem, szeretsz-e még?

    Züllenem, hullanom rendeltetett
    és lehull, aki arravaló.
    Légy velem, Mindenható!

    Hajnali percek szemeznek alá
    s a harang a szívükbe sikolt.
    Istenem, sok bánatom volt!

    Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
    És a nők se szereztek nekem semmi jót.
    Eldobtak, mint az odvas diót.

    Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
    ma sápadt és zord halovány alakom:
    istenem, a szívedbe lakom.

    Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
    csak e hajnali ég, csak e kék…
    Istenem, szeretsz-e,
    istenem, vezetsz-e,
    istenem, megversz-e még?

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Titok

    Mindent, mindent tudhattok rólam!
    Nagy bűneim ólmos sötétjét…
    Átkos életem hogy hajol
    a sors korbácsa alatt kétrét…

    Botlásaim pojáca-táncát,
    tévedt siklásait kezemnek…
    A keserű falat ízét,
    mikor elrejtőzve eszem meg…

    Hisz csontig meztelen vagyok,
    akárki a szívemig láthat…
    A szent ledérség árkain
    hagytam el színes, rongy ruhámat…

    Mindent, mindent tudhattok rólam!
    Még azt is, hogyha jót cselekszem…
    De ha én kérdem: ki vagyok?! –
    nem felel rá, csak két meredt szem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Két szív között

    A szív forrong, lázad – de vár is…
    Látod, hogy eljött ez a nyár is…
    Hallod-e, hallod-e, kedves?

    Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
    A nyár a fénybe hullott alázat.
    Csitt, csitt… Légy engedelmes…

    Forró a szél, hozzád nem enged. –
    Köztünk a mély jázminlehellet…
    Érzed-e, érzed-e, drága?

    Az úton százszor elakadnak,
    akik egymás felé rohannak,
    nézve a hold sugarába…

    Két szív suhan… S történjen bármi;
    oly szép: nem remélni, de várni…
    A száj ég, a szem szöge nedves…

    Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz…
    Közeledünk… a csókhoz?… a sírhoz?…
    Ki tudja, ki tudja, kedves…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Ha már a kínok függönyét…

    Ha már a kínok függönyét
    a sors fejünk köré csavarta,
    világosság lesz a sötét
    és szánalom a bosszú kardja.
    A hold is nappá változik.
    S mint meggyilkolt szivet, siratjuk
    a napot, ha leáldozik.
    És búsan sírkőnkre iratjuk:
    hogy éltünk, amíg lehetett,
    hogy sírtunk, míg a könnyből tartott.
    S a tovasodró ár felett
    csak úsztunk. És nem értünk partot…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: Szerelmes vers

    Válts utat: arra jöjj, amerre én!
    Bozótos sziklaszakadék peremén!
    Nem én: a szigorú sors mondja ezt,
    mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

    Születtél – s utamba vetett a por.
    Most már a szél is karomba sodor.
    Férfi csak így tehet, hogyha erős!
    Így tesz majd az utód. Így tett az ős.

    A kar mind bezárul: arra való!
    Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
    Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
    Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

    Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
    ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: Hóvirág

    Második hó: február van,
    hócsillagok a határban;
    fényes puska csöve: durr!
    Szedd a lábad, róka úr.

    Tiszta kék az égi pálya,
    füstölög a házak pipája,
    talpas szán a hóba vág,
    csörg a fán a száraz ág.

    Odalenn a rőt berekben
    jég páncélja rengve rebben;
    prímet furulyál a szél,
    peng a korcsolya-acél.

    Havas bundán hosszú öltés:
    szürke sávba fut a töltés;
    hej, de messzire szalad,
    most robog rajt a vonat.

    Bakterháznak ablakába
    hóvirág van egy nyalábba,
    hóvirág… hóvirág…
    Hej, de hideg a világ.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Április 1

    Szép fájdalom: az ajkak megnyílása
    kis vendéglőnek tejablakos sarkán;
    sima gyöngyökként bársonyszavak kúsznak
    nyelvem hegyére, pompázatos tarkán.

    A legpajkosabb ángol nóta csurran,
    az önműködő zongorára nézek
    s a sima gyöngyök halotti menetben
    szívembe futnak: kicsúfolt zenészek.

    A fehér abrosz sáppatagon gubbaszt,
    tán a te hókezedre gondol vissza…
    Ó, mennyi-mennyi mondanomvaló van –
    Egy festett lány egy baka borát issza –

    Nagy vöröskezű parasztlány köhécsel
    s az olcsó ételt durván elémrakja;
    az önműködő zongora kifáradt.
    Sírok… És ma van a bolondok napja…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: November

    Ó, november, fűtött szobák szüretje!
    Ó, bús szívem: novemberi vidék!
    Ó, téli ablak ködös köntösében
    ti ráncos vállú szőlővenyigék.

    Ó, fehér kéz! húga orkideáknak,
    ó, parfőmterhes téli délután!
    Ó, teaillat lomha gyöngyözése,
    ó, mély utak, sötétek, kint Budán…

    Vakító hósíkokra gondolok ma:
    volt egy telem, szerelmes, szép telem.
    Szívem ezüstös csendjének vizébe
    e tél színeit belétördelem.

    Hadd ússzanak rajt, mint az anyatejben,
    az élet forró gyöngyei: a szók.
    …Vakító hósíkokra hullva, fekszem,
    mint szökő őz nyomában a bozót.

    Forrás: magyar-versek.hu