https://verskucko.com

Kategória: Weöres Sándor

  • Weöres Sándor: Három dal női hangra

    A láthatatlan jelenlévőhöz

    Hallgass, mellembe bújj,
    mikor a virradó szobán keresztül
    a falakról az éj leperdül,
    mint oldott gyöngysor szétgurúl –
    mélybe vonulva, szívemből figyeld,
    hogy tiszta csillámlása mit jelent –
    de ha fölmérted e csodát
    a hajnal útvesztőin át:
    mellemből kelj és szememből tüzelj,
    mert nem jut több íly áldott némaság,
    kelyhet húny a virág, ha nap közelget,
    fakón szárnyat zár tündöklő szerelmed.

    Az unicornis látogatása

    Most kényes léptü őz szökell szobámba,
    bútor tömbjén átúszik tétován,
    szügyén átlátszik levetett ruhám,
    padlót nem érint karcsu kék patája,

    lehelletében párnám szőtt virága,
    sötét szeme rajtam pihen puhán.
    Magát se félti és engem se szán:
    egy sejtelem az élete-halála.

    Mit lépte megkuszál, a holdsugár
    mellette szinte durva mint a sár,
    és hozzá képest él a szoba vágyva.

    S ahogy testetlen mámor magtalan,
    oly egykedvűn, bámészan elsuhan
    ártatlan szépsége a holdvilágba.

    A sötétségnek áldozás

    Várj még, ne tedd,
    merülj tenger-hullámu karjaimba
    s dobogó fehér hab közt szenveded
    ahogy e vízbefúló rettenet
    ránk zárul mint a kripta:
    úgysem igazság, csak kényszerüség
    hogy hátrahajtom a fejem
    s a világ megfordul velem:
    arcom fölött az ég,
    előtte árnyékos fejed
    és örvénybe vesző tekinteted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság

    A teljesség felé

    Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

    A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.

    A szabály semmit sem ér, ha elhatározásszerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik, és finoman, hajlékonyan támogat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Önkarikatúra

    Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok.
    A háromságomat ki érti meg?

    Egyikünk bölcs, mint a kő,
    és éppoly rideg, hideg.

    Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg,
    akár a szörp a nyári napon.

    Harmadikunk dilinós kicsit,
    és költő is és gyerek nagyon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Versek párban

    Weöres Sándor: Hála-áldozat

    Szememnek Ady nyitott új mezőt,
    Babits tanított ízére a dalnak,
    és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
    ezt-azt kivánó kordivat előtt.

    Kölyök-időm mennykárpitján lobogtak
    mint csillagok, vezérlő tűzjelek.
    Hol e gyönyör már? jaj, csak a gyerek
    érzi minden pompáját a daloknak.

    De mit tőlük tanultam: őrzöm egyre.
    Három kanyargó lángnyelv sisteregne,
    ha fejemet izzó vasrácsra vetnék.

    Oltáromon vadmacska, páva, bárány:
    három költő előtt borul le hálám.
    Bár a homokban lábnyomuk lehetnék.

    Tóth Krisztina: Hála-változat

    Arany színekben játszó szén szavak,
    Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,
    boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,
    zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,

    Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,
    Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,
    Kormos Vas bongna, izzana a rács,
    mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,

    s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz –
    J. A. szájából érdes volt az élet,
    Petri szájából szép volt a pimasz:

    bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,
    torkomban hangjukkal, de semmi az,
    ha tőlük éghet éneke az énnek.

    Forrás: Mindennapi Ady

  • Weöres Sándor: Variáció

    a hangok illata
    az illatok íze
    az ízek színe

    a színek hangja
    a hangok íze
    az ízek illata

    az illatok színe
    a színek íze
    az ízek hangja

    a hangok színe
    a színek illata
    az illatok hangja

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Ének a határtalanról

    Amikor még senkise voltam,
    fény, tiszta fény,
    a kígyózó patakokban
    gyakran aludtam én.

    Hogy majdnem valaki lettem,
    kő, durva kő,
    hegylejtőn jég-erezetten
    hömpölygetett nagy erő.

    És végül élni derültem,
    láng, pőre láng,
    a szerte határtalan űrben
    mutatom valódi hazánk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Boldog

    Boldog a levegő, e híg kő,
    mikor elvegyül
    az élő ember-lehelettel,

    boldog a csönd,
    ha meghalhat az emberi daltól,

    boldog, boldog a víz sodra,
    amint az emberi szívdobogás
    elevensége telíti,

    és boldog a szín, évszakonként
    változva az emberi arcon,

    ó, boldog a sok dajkáló elem,
    csak ember kivánna
    önmagának örülni
    és boldogtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Emlékezés

    1

    Mikor ébredtél: én hajnalod voltam.
    Mikor aludtál: lettem éjszakád.
    Dongód lennék enyves szegfű-csokorban,
    szakadt szárnyam fájdalmát hallanád.

    2

    Csillámló ezüst éjek habja ringat
    hozzád, halotthoz mindig közelebb;
    de végső fagy kioltja lázainkat,
    a jégmezőn elcsúszom, mint az eb.

    3

    Vigasztal végtelen találkozásunk,
    mégsem vakít a villogó remény:
    más égre más szivárványt sző az álmunk,
    te már nem léssz és én már nem én.

    Forrás: …Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Déli felhők

    Domb tövén, hol nyúl szalad,
    s lyukat ás a róka:
    nyári fényben, napsütésben
    felhőt les Katóka.

    Zöld fűszál az ajka közt,
    tenyerén az álla…
    A vándorló felhő-népet
    álmosan csodálja.

    Elől úszik Mog király,
    kétágú az orra,
    feje fölött koronája,
    mint a habos torta.

    Fut mögötte a bolond
    szélesen nevetve –
    nagy púpjából szürke kígyó
    nyúlik az egekbe.

    Törött kordén utazik
    egy kopasztott kánya,
    s haját tépve Bogyóvére,
    a király leánya.

    És utánuk cifra ház
    gördül sok keréken,
    benn a cirkusz hercegnője
    öltözködik éppen.

    Száz ruháját, ékszerét
    odaadná szépen,
    csak egy hétig futkoshatna
    lenn a nyári réten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Via Vitae

    Oly kicsi kunyhó,
    csak meghajolva lehet belépni.
    Odabenn kiegyenesülve,
    szemközt egy ajtó:
    lám, mégegy szoba,
    már nagyobb.

    Onnan nyílik mégegy, és mégegy,
    ez már oszlopcsarnok, tágasság, ragyogás,
    benn bál van, táncos forgatag, sokadalom,
    és mindenfelé sok széles szárnyas-ajtó

    akkora termekbe, hogy fedelük alá
    a felhők beúsznak, benn szakad az eső,
    vagy a mennyezetről süt a nap.

    Termek, teli erdőkkel, hegyekkel,
    tengerekkel, levegővel,
    már nem látszanak a falak.

    Tovább nincs is fal, se padló,
    csak a rögös, füves föld, és tető sincsen.
    Aztán az alap is elenyészik,
    űrben jár a láb,
    hova lett a kunyhó, ahová beléptél?

    Forrás: Lélektől lélekig