https://verskucko.com

Kategória: Weöres Sándor

  • Weöres Sándor – A Parikajancsi szerénádja

    Gyönge fuvallat a tóba zilál,
    fények gyöngysora lebben.
    Sóhajom, árva madár-pihe, száll
    s elpihen édes öledben.
    Tárt kebelemben reszket a kóc,
    érted szenved a Jancsi bohóc.

    Szép szemeidtől vérzik az ég,
    sok sebe csillagos ösvény.
    Egy hajfürtöd nékem elég,
    sok sebemet bekötözném.
    Hull a fürészpor, sorvad a kóc,
    meghal érted a Jancsi bohóc.

    Tálad a rózsa, tükröd a hold,
    ajkadon alkonyok égnek.
    Víg kedvem sűrű búba hajolt,
    téged kérlel az ének.
    Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
    nem lesz többet a Jancsi bohóc.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Weöres Sándor – Majomország

    Hej de messze majomország,
    ott terem majomkenyér,
    majomablak majomrácsán
    majomnótát ráz a szél.

    Majomtéren, majomréten
    majomhősök küzdenek,
    majomszanatóriumban
    sírnak majombetegek.

    Majomtanártól majomlány
    majomábécét tanul,
    gaz majom a majombörtönt
    rúgja irgalmatlanul.

    Megépül a majommalom,
    lesz sok majommajonéz,
    győzve győz a győzhetetlen
    győzedelmes majomész.

    Majompóznán majomkirály
    majomnyelven szónokol
    egyiké majommennyország
    másiké majompokol.

    Makákó, gorilla, csimpánz,
    pávián, orángután,
    mind majomújságot olvas
    majomvacsora után.

    Majomvacsoraemléktől
    zúg a majomreterát,
    majombakák menetelnek,
    jobbra át és balra át.

    Rémületes majomarcot
    vágnak majomkatonák,
    majomkézben majomfegyver,
    a majmoké a világ.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Weöres Sándor – Újévi köszöntő

    Pulyka melle, malac körme
    liba lába, csőre –
    Mit kívánjak mindnyájunknak
    az új esztendőre?

    Tiszta ötös bizonyítványt,
    tiszta nyakat, mancsot
    nyárra labdát, fürdőruhát,
    télre jó bakancsot.

    Tavaszra sok rigófüttyöt,
    hóvirág harangját,
    őszre fehér új kenyeret,
    diót, szőlőt, almát.

    A fiúknak pléh harisnyát,
    ördögbőr nadrágot,
    a lányoknak tűt és cérnát,
    ha mégis kivásott.

    Hétköznapra erőt, munkát,
    ünnepre parádét,
    kéményfüstben disznósonkát,
    zsebbe csokoládét.

    Trombitázó, harsonázó,
    gurgulázó gégét,
    vedd az éneket a szádba,
    ne ceruza végét.

    Teljék be a kívánságunk,
    mint vízzel a teknő,
    mint negyvennyolc kecske lába
    százkilencvenkettő.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Weöres Sándor: Nő a dér, álom jár

    Nő a dér, álom jár,
    hó kering az ág közt.
    Karácsonynak ünnepe
    lépeget a fák közt.

    Én is, ládd, én is, ládd,
    hóban lépegetnék,
    ha a jeges táj fölött
    karácsony lehetnék.

    Hó fölött, ég alatt
    nagy könyvből dalolnék
    fehér ingben, mezítláb,
    ha karácsony volnék.

    Viasz-szín, kén-sárga
    mennybolt alatt járnék,
    körülvenne kék-eres
    halvány téli árnyék.

    Kis ágat öntöznék
    fönn a messze Holdban.
    Fagyott cinkék helyébe
    lefeküdnék holtan.

    Csak sírnék, csak rínék,
    ha karácsony volnék,
    vagy legalább utolsó
    fia-lánya volnék.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Ballada három falevélről

    Lehullott három falevél
    észrevétlen az őszi ágról.

    És jött a szél, a messzi szél,
    egy messzi, másik, új világból –
    Elröpült három falevél
    – – – – – – – – – – – – – –

    Az egyik magasba vágyott:
    talált a felhők közt új világot,
    emelte, emelte a szél.

    A másik rohanni vágyott:
    magasba hágott és mélybe szállott,
    sodorta, sodorta a szél.

    Harmadik szédülni vágyott:
    szemét lehúnyta, semmit se látott,
    kavarta, kavarta a szél.

    Lobogott három falevél.
    – – – – – – – – – – – – – –

    Lehullott három falevél
    tehetetlenül a világból.
    Ott lenn a sár, fekete, mély –
    ki emel fel az őszi sárból,
    ti szegény három falevél?

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Weöres Sándor – Tündérszerelem

    „Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
    fölém simuló tótükörben mindenem fájt,
    sások éle összevagdalt,
    bocsáss be, bocsáss be!”

    „Ott a felhő puha ágya,
    selyem holdfény borul rája,
    ne gyere az én szobámba.”

    „Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
    kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
    mégis fáztak a virágok,
    bocsáss be, bocsáss be!”

    „Ott a felhő puha ágya,
    bársony holdfény borul rája,
    ne gyere az én szobámba.”

    „Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
    fakó vízben merev szemű halakat láttam,
    s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
    bocsáss be, bocsáss be!”

    „Legyél újra kezem árnya,
    legyél újra szemem lángja,
    ne gyere az én szobámba.”

    „Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
    bocsáss be, bocsáss be –”

    Forrás: index.hu / Kedvesch versek

  • Weöres Sándor: Lied

    Várlak a déli sugárban,
    várlak az éji sötétben,
    várlak a télben, a nyárban,
    várlak a földön, az égen.

    Szél remeg át a határon,
    fényei fogynak a nyárnak.
    Ó, te örömteli álom,
    holtomig én idevárlak.

    Forrás: Weöres Sándor versei

  • Weöres Sándor: Száncsengő

    Éj-mélyből fölzengő
    – csing-ling-ling – száncsengő.
    Száncsengő – csing-ling-ling –
    tél csendjén halkan ring.
    Földobban két nagy ló
    – kop-kop-kop – nyolc patkó.
    Nyolc patkó – kop-kop-kop –
    csönd-zsákból hangot lop.
    Szétmálló hangerdő
    – csing-ling-ling – száncsengő.
    Száncsengő – csing-ling-ling –
    tél öblén távol ring.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Weöres Sándor – Balaton

    A habokon
    visz ladikom
    csillámfodor
    a Balaton.

    Tüzes a víz
    tüzes az ég
    a láthatár
    forgó kerék.

    Somogyi part
    kis dombjai:
    kék takaró
    rézgombjai.

    Zalai part
    hegyormai:
    a föld s a lég
    zsinórjai.

    Somogyi part
    zalai part:
    hol szétfeszül
    hol összetart.

    A Balaton
    hintáz velem
    két menny között
    ring életem.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Weöres Sándor: Hazatérés

    Anyám szemében kapzsi féltés.
    Apám szemében görbe vád –
    hogy megjöttem, fölhozta mégis
    a legvénebb üveg borát.

    Kutyánk bőrbeteg és öreg már,
    csupa csont… nézni siralom.
    Nemsokára, tudom, elássák
    a lucernás domboldalon.

    Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.
    És az a csönd úgy kiabál.
    Mintha az étel sótlan volna,
    mikor púpozva van a tál.

    Rámnéz anyám, rámnéz apám is:
    Nem az van itt már, aki volt?
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    Annyit játszottunk a kutyánkkal
    együtt, mind vad imposztorok!
    Most, hogyha fejét megsimítom,
    végigvonaglik és morog.

    Miért nem tudunk már örülni,
    ha étel és bor oly remek?
    Miért vagyunk mi mind a Földön
    olyan örök idegenek?

    Miért nem tudok sírni, bőgni,
    hogy megvénül anyám-apám
    anélkül, hogy megsimogatnám
    az arcukat, mint hajdanán?

    Három holt idegent takar majd
    a borostyános kriptabolt.
    És fönn az égen, úgy mint régen,
    rostokol a nagybajszu Hold.

    (1936)

    Forrás: Magyarul Bábelben