https://verskucko.com

Kategória: Weöres Sándor

  • Weöres Sándor: Galagonya

    Őszi éjszaka
    izzik a galagonya
    izzik a galagonya
    ruhája.

    Zúg a tüske,
    szél szalad ide-oda,
    reszket a galagonya magába.

    Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:
    lánya válik,
    sírni kezd.

    Őszi éjszaka
    izzik a galagonya
    izzik a galagonya
    ruhája.

    Forrás: MEK

  • Weöres Sándor: Őszi melódia

    Hűvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bújnak a vének.

    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.

    Elhull a nyári ének,
    elbújnak már a vének,
    hűvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.

    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt, vagy nemrég,
    lyukas és fagyos az emlék.

    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    Kékre csípik az esték.

    Mindegy, hogy rég, vagy nemrég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.

    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hűvös és öreg az este.

  • Weöres Sándor: Valse Triste

    Hüvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bújnak a vének.

    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.

    Elhull a nyári ének,
    elbújnak már a vének,
    hüvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.

    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
    Lyukas és fagyos az emlék.

    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    kékre csípik az esték.

    Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.

    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hüvös és öreg az este.

  • Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

    Gyönge fuvallat a tóba zilál,
    fények gyöngysora lebben.
    Sóhajom, árva madár-pihe, száll
    s elpihen édes öledben.
    Tárt keblemben reszket a kóc:
    érted szenved a Jancsi bohóc.

    Szép szemeidből vérzik az ég,
    sok sebe csillagos ösvény.
    Egy hajfürtöd nékem elég,
    sok sebemet bekötözném.
    Hull a fürészpor, sorvad a kóc,
    meghal érted a Jancsi bohóc.

    Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
    ajkadon alkonyok égnek.
    Víg kedvem sűrű búba hajolt,
    téged kérlel az ének.
    Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
    nem lesz többet a Jancsi bohóc.

  • Weöres Sándor: A társ

    Keverd a szíved
    napsugár közé,
    készíts belőle
    lángvirágot,
    s aki a földön
    mellén viseli
    és hevét kibírja,
    ő a párod.

  • Weöres Sándor: Dal

    Küldtem feléd az örömöt,
    galambként száll: az égen.
    Úgy vágyott két kezed közé
    és megfagyott a réten.

    Küldtem feléd a bánatot,
    kis szolgálat, megriadtat.
    Nem adtál neki eledelt
    és szomjúhozni hagytad.

    Küldtem feléd a csókomat,
    mint gyöngysort a nyakadba.
    Eltépted és mind szétgurult
    az útra, a patakba.

    Küldtem feléd az éneket,
    halk szárnyi rezegnek.
    Míg alszol, vánkosodra száll,
    dúdolja, hogy szeretlek.

    Forrás: mek.oszk.hu

  • Weöres Sándor: A teljesség felé – Tíz lépcső

    Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
    Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
    Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
    Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
    Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
    Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
    Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
    Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
    Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
    Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

  • Weöres Sándor: Ima

    Köszöntelek a folyók zúgásával,
    a felhő-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel,
    a gong-alakú csillagokkal,
    köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
    és végül az ámulatos nap-ragyogással:
    mind a tiéd!

    Valamennyiben itt vagy,
    akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanul
    s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
    kerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,
    egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
    miket állandó ittlétük miatt oly könnyen, szűntelenül feledünk.

  • Weöres Sándor: Marasztalás

    Ó ne vidd el
    két szemeddel
    a napsugarat!
    Ne menj, várj még,
    mert e tájék
    sötétben marad.

    Ág nem himbál,
    fecske nem száll,
    béres nem arat.
    Ó ne vidd el
    két szemeddel
    a napsugarat!