Kategória: Versek

  • Csokonai Vitéz Mihály – Tartózkodó kérelem

    A hatalmas szerelemnek
    megemésztő tüze bánt.
    Te lehetsz írja sebemnek,
    gyönyörű kis tulipánt!

    Szemeid szép ragyogása
    eleven hajnali tűz,
    ajkaid harmatozása
    sok ezer gondot elűz.

    Teljesítsd angyali szókkal,
    szeretőd amire kért:
    ezer ambrózia csókkal
    fizetek válaszodért.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kisfaludy Sándor: Édes, kínos emlékezet

    Édes, kínos emlékezet,
    Ó Badacsony szürete!
    Mulatságos gyülekezet,
    Te rabságom kezdete!
    Ott tudtam meg, ki légyen ő,
    S mi légyen a szerelem;
    Ámor nyila miként sebző,
    S mi az édes gyötrelem.
    Nem úgy mentem, amint jöttem:
    Nagy különbség volt közöttem,
    Aki valék azelőtt,
    S aki lettem, látván őt.


    Forrás: Szívzuhogás – Szerelmes versek antológiája

  • Hajnal Anna: Ének

    Sem esőnek dobolása,
    sem szeleknek ordítása
    fel nem riaszt engemet,
    sem a fáknak gyenge zöldje,
    rigó hímje, kakukk hölgye
    nem indítja szívemet,
    nem énekek és nem színek,
    gyönge szagok, réti hímek,
    kankalin, sem ibolya,
    nincs ajkamnak mosolya.

    Vággyal nem, búval sem élek,
    mint gubóban lepkelélek
    szálak fonnak át meg át,
    minden tagom mozdulatlan,
    sorsom csak áll fordulatlan,
    csillagzat vagy délibáb.

    Minden szólam szólalatlan,
    minden lépés indulatlan,
    fényes ködfolt a jelen
    s időm múlik jeletlen…

    Küllők, kerekek forognak
    újszülöttek fintorognak
    s ríni kezdnek hirtelen,
    malmok, tyúkok kotkodálnak,
    völgyek csúsznak, hegyek mállnak
    s kizöldülnek esztelen,

    hagyom mállni akik mállnak
    zabáljanak, kik zabálnak,
    sutban, zugban, szemeten
    ki mint tehet, úgy tegyen:

    énfölöttem mint az álom
    csillag áll az éghatáron,
    nagy szövőszék, távoli,
    kinek rengő motollását,
    selyem gyolcsa suhogását
    egyre vélem hallani.

    Énköröttem láthatatlan
    gubó készül, bonthatatlan,
    fojtó, fojtó kegyelem,
    elveszejtesz szerelem.


    Forrás: Szívzuhogás – Szerelmes versek antológiája

  • Sárközi György: Valaki hí

    Valaki hí engem, valaki hí,
    Látom a távolban, látom, amint
    Hivogató, halavány keze int.

    Valaki hí engem, valaki hí,
    Érzem szemének mágnes-sugarát,
    Maga felé húz, vonz a ködön át.

    Valaki hí engem, valaki hí.
    Értem küldi, – de ez sem elég, –
    Illatos, bódító leheletét.

    Valaki hí engem, valaki hí,
    Hangja csábító varázsfuvola…
    S nem mehetek hozzá soha, soha.

    Forrás: www.eternus.hu – Sárközi György versei, „Szívzuhogás” antológia

  • Buda Ferenc: Törtkarú

    Törtkarú ágra kötve
    leng a kifordult fészek.
    A lágytenyerű földre
    szúrós csillagok néznek.

    Hűs álmokból hajt vissza
    és hűs álmokba kerget
    életünk. Szívem issza
    a nyugtató szerelmet.

    De páros csizma koppan
    és géppisztolycső fémlik –
    új testben, új alakban
    ez emberek a régik.

    Orcájuk ismerős színű,
    s kámzsa, kereszt, kakastoll,
    csillag vagy iker S betű
    egyként hallgass parancsol.

    Kamaszdühű, vad válaszok
    kúsznak el a tenyérig,
    de félelembe falazott
    éjszaka feketéllik.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Ne rejtőzz el…

    Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
    Rádcsukom a szempillámat.
    Benn zörömbölsz a szívemben,
    s elsimulsz a tenyeremben,

    s elsimulsz az arcom bőrén,
    mint vadvizen a verőfény.
    Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
    nagyon jó így, hogy velem vagy.

    Mindenekben megtalállak,
    s öröm markol meg, ha látlak.
    Nézz rám, szólok a szemednek,
    ne fuss el, nagyon szeretlek!



    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Nagyapám

    Nagyapámat sose láttam,
    megelőzött a halálban.
    Simaszőrű fehér kecske
    s tarka malac legelészik
    már felette.

    Fejfája sincs, rég ellopták,
    széthasítva tűzredobták.
    Krumpli főtt a fejfa lángján,
    repedt, rozsdás, ritkánfütött
    bádogkályhán.

    Néki ez az ágy: a végső.
    Nékem ez az első lépcső
    fölfelé, a tiszta napra,
    nagyapámnál messzibbre és
    magasabbra.

    Az utódok szaporodnak –
    lemaradnak a halottak.
    Ritka köddé vált az emlék,
    nem lelek sírt már seholsem,
    bár keresnék,

    és kihűlve alvad bennem
    árnyéka, mint vér a sebben.
    Mindegy most már. Hadd aludjék.
    Ha siratnám, csak hazudnék.
    Váljék teste puha röggé,
    pihenjen és porladozzék
    mindörökké.



  • Ágh István: Halottak napjára

    Se puskát, se zászlót nem hordtam hónom alatt,
    mégis célpont lettem, szívem a sárra szaladt,
    ereimben a kín keringett mérgeivel,
    ruhám lángolását friss vérem oltotta el.

    Szomszédom elesett, szemébe dűlt a kalap.
    Puskadurranás volt minden újabb pillanat,
    minden ágyúdörgés utolsó óraütés.
    Fektemben falevél ragadt rám, kitüntetés.

    Korán megmutattad földalatti képemet
    halálfélelemtől messze látó képzelet!
    De élve maradtam. Talán nem tűnhettem el
    éretlenül, ifjúságtól üresen.

    A hazám sapkával, fellegekkel beföd,
    gyertya és árvaság nem ég koponyám fölött.
    A szilánk megnyugszik, a húsomba beletört.
    Cipőmre agyagból magas sarkot ver a föld.

    Az örökzöld fagyöngy állja az időt tovább,
    víz mossa el a levelek sárga alkonyát,
    és kiköt a sárba véres vitorláival
    ez a múló év is, pontosan úgy, mint tavaly.



    Forrás: PIM

  • Ágh István: Könnyelmű vers

    Nagykabátom zálogházban,
    svájcisapkám elveszett,
    szeretőmet másnak adtam,
    új szeretőt nem lelek.

    Kószálok a verőfényben,
    sugárral fölbetűzött
    ropogó zöld szél a pénzem,
    röpköd ujjaim között.



    Forrás: PIM

  • Balassi Bálint: Hatvanhatodik

    (ad notam: „Minden állat dicsér, Úr Isten tégedet” etc.)


    HATVANHATODIK

    Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
    Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
    Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
    Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!

    Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
    Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
    Régi vitézséghez dolgotokot veti,
    Istennek ajánlva légyetek immár ti!

    Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,
    Azkiknek hátokon az jó vitéz ifjak
    Gyakorta kergetnek, s hol penig szaladnak,
    Adassék egészség már mindnyájatoknak!

    Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
    Katonatalálmány, újforma ékesség,
    Seregben tündöklő és fénlő frissesség,
    Éntűlem s Istentűl légyen már békesség!

    Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
    S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
    Maradjon nálatok jó emlékezetem,
    Jusson eszetekbe jótétemről nevem!

    Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező,
    S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,
    Kit az sok csata jár, s jószerencse leső,
    Légyen Isten hozzád, sok vitézt legelő!

    Igaz atyámfia s meghitt jóbarátim,
    Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim,
    Ti jutván eszembe hullnak sok könyveim,
    Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!

    Ti is, angyalképet mutató szép szüzek
    És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
    Kik hol vesztettetek, s hol élesztettetek,
    Isten s jó szerelem maradjon véletek!

    Sőt te is, óh, én szerelmes ellenségem,
    Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
    Ki érdemem – – – – – – – – – – – – – – – – –


    Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
    Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
    Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
    Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.



    Forrás: PIM