Kategória: Versek

  • Komjáthy Jenő: Ábrándos fiú

    A milliókat átöleltem,
    Átkarolám a végtelent;
    Ragyogó fényben, égdörejben
    Éreztem az örök jelent.
    Föllengő, óriás szivemmel
    Csak üdvöd szomjuhoztam, Ember!
    Bántottak s én szerettem őket,
    Hímeztem álmát a jövőnek.
    De szóltak ők s gúny lobogott szemökbe:
    “Amért rajongsz: hiú;
    Bolond vagy, és az is léssz mindörökre
    Ábrándaiddal, jó fiú!”

    Koszorút fontam dalaimból
    És álmaimból főm köré;
    És dal fakadt, virág a sírból,
    Szivem vérével öntözé.
    Mártírszivemmel a kereszten
    Világ szivét, Istent kerestem.
    Túláradó, eszményi vágyban
    Embert emberré tenni vágytam.
    És szóltak ők haraggal messze lökve:
    “Merész álmod hiú;
    Légy átkozott és számüzött örökre,
    Pusztulj, te vakmerő fiú!”

    De én azért most is rajongok
    S átölelem a végtelent,
    Felhőzik lelkem égi gondon,
    Agyam lángképeket teremt;
    Bántottak s én szerettem őket,
    Látom szent árnyát a jövőnek.
    Embert szabaddá tenni vágyom,
    Meglátni Istent hőn kivánom.
    S legyen, miért szivem lángokra lobbant,
    Törekvésem hiú:
    Rajongok, álmodom s leszek, ki voltam,
    A régi ábrándos fiú.

    Szenic, 1890. szeptember 21., 1892. május 2.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Tóth Kálmán: Sötét órában

    Haljon az meg, leljen nyugtot
    Fenekén a sirhalomnak,
    A kit az ő szerettei
    Minden órán megcsufoltak.
    Haljon az meg, a ki nem lelt
    Soha embert, szivet, hálát,
    Kinek minden jó tetteit
    Szeme, arcza közé vágták.
    Haljon az meg, kinek szive
    Százfélekép van át szúrva,
    A ki nem bir megbocsátni
    S gyáva lett már a boszúra.
    Haljon az meg, ki nem tudja:
    Mért kinozták, miért szenvedt?
    S az égben is hitét veszté,
    Mert bünhödik s roszat nem tett.
    Haljon az meg, kinél minden
    Eszme, czél már semmivé lett,
    Ki rettegi már a létet,
    Haljon oh az, haljak én meg.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Vargha Gyula: A bölcső és a koporsó között

    Rég elhagyám az enyhe révet,
    Hátam megett már évre évek
    Úgy torlanak, mint tengerár,
    S új rév, koporsóm csendje vár.
    Csalóka fény nyomát csapáztam,
    De néha gyöngyöt is halásztam,
    S azt képzelém bolond-vakon,
    Hogy kincseket visz csolnakom.
    De most, hogy már a révbe térek,
    Látom: a gyöngyök mit sem érnek,
    S kaviccsal partra szállni kár,
    Hadd nyelje bé a tengerár.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Baróti Szabó Dávid: Az újíttóról

    Felforgatsz mindent. Jól szóllt a biblia: semmi
    Állandó nincsen, mondhatod, a nap alatt.
    1786.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Katona József: Új esztendőre

    Vidám elme
    te! szerelme
    az örökös tavasznak –
    csend és béke
    egy gyermeke,
    kinél búk s ürmök asznak!
    A szerencse
    folyton öntse
    rózsáit öszvényeden,
    elégedés
    vezéred, és
    légyen köröd egy Éden.
    Minden reggel
    víg sereggel
    játsszon a Nap súgára
    (mosolyogva
    lépbe fogva)
    Arcád diadalmára. –
    S Neked intsen
    báj-bilincsen
    jőve az Alkonyodat
    végső fénye,
    hogy rabkénye
    készítse meg álmodat.
    És ha majdan
    e Kor hajdan-
    korrá változik – midőn
    Élet s Halál
    számot talál
    vetni a hosszú időn:
    Akkor, Kedves,
    vedd jól, nedves
    szememböl, végtisztemet;
    Ott örökké
    légy Élőké;
    bár itt egy hant eltemet!!!
    1817.

    Forrás: Versek mindenkinek
    Katona József, Új esztendőre, újév, jókívánság, barátság, élet, halál, idő, ünnepi vers

  • Madách Imre: Fehér rózsa

    Halvány és szende vagy,
    Mint gyönge rózsaszál,
    Előttem e virág
    Nagy kedvességben áll.

    De százszor kedvesebb
    Illatjáért nekem,
    Leánynál illatul
    Van tiszta szerelem.

    Oh lány! ha rózsa vagy,
    Tanulnod tőle kell,
    S az illatát csupán
    Éltével hagyja el,
    Mert hogyha elröpűl,
    A rózsa szerelem,
    Bús csalogányoddal,
    Leány, mi lesz velem?

    Forrás: Versek mindenkinek

    madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet

  • Ignotus Hugó: Erdőben

    Nincs: vége és többé soha –
    Mint sziklakőre a moha:
    Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
    Halkan kiül a gyönyörűség.

    Megyünk és mögöttünk marad
    A biztos és a nem szabad –
    Sírj és nevess és jer velem,
    Ó hajléktalan szerelem!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Rainer Maria Rilke: A szerelmes lány

    Nemes Nagy Ágnes fordítása

    Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
    elvesztem kezemből önmagam,
    nem remélve, hogy tagadni merjem,
    azt, mi tőled árad rezzenetlen,
    és komoly, merő, rokontalan.

    …rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
    el nem árult és nem szólított,
    mint a kőé, olyan volt a csendem,
    mely fölött a forrás átcsobog.

    Ám e lassú, párhetes tavaszban
    engemet a néma, öntudatlan
    évről most letörtek könnyedén.
    Összezárva, langyos, árva létem
    most valaki tartja a kezében,
    s nem tudja, tegnap mi voltam én.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Barina Vendel: Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?
    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Bálint György: Jazz-band a Szilveszter éjszakában

    Testvér, most szól a jazz
    És nem hagy aludni a vackodon,
    Most bőg a szakszofón
    Mint szerelmes elefánt,
    Most pezsgővé folyik és táncba vibrál
    És nők mellén selyemmé símul
    A véred és izmod és ellopott
    Reményed;

    Testvér, most szól a jazz,
    Most színes üvegkúpok csilingelnek
    És illatos fények surrannak,
    Mint a macskák
    És a hold belefulladt a holnap reggelbe
    A hegyek mögött;

    Testvér, most szól a jazz
    És az éjjeli munkás aranyakat küld
    Frakkos gazdája asztalára, akit nem is ismer,
    Most bőg a szakszofón
    És üresen hallgató
    Fekete mélységekbe cikkázik bele a tánc
    És egy éhen döglött ló égre meredő
    Négy lába árnyékot hullat a vakító abroszokra;

    Testvér, most szól a jazz
    És korog a gyomrod:
    Mingyárt reggel lesz,
    Ez a világ a legjobb világ,
    És egy óra múlva néhány törekvő fiatalember,
    Hogy el ne késsen, már jóelőre
    Boldog újévet fog kívánni az Úristennek.

    Megjelent a Strófák című kötetben, 1929-ben.

    Forrás: Versek mindenkinek