https://verskucko.com

Címke: alázat

  • Reményik Sándor: Ne próbálj!

    Engem gyengébbnek faragtál ki,
    Hogysem próbáidat
    Állhatnám, Uramisten
    Dícsérve Téged rendületlenül.
    Azért ígyen könyörgök Hozzád:
    Ne próbálj engemet!
    Tudom, hogy vannak választottjaid,
    Akiket szentté finomít a bánat,
    Akiket hőssé edz a szenvedés,
    Akik áldják és magasztalják
    Süvöltő ostorod,
    Mert minden csapás nyereség nekik.
    Nem én, nem én!
    Én igazabbá, emberebbé
    Nem tisztulok sötét eged alatt.

    Engem csak torzzá teszel és fonákká,
    Engem csak összetörsz,
    De szobrot szenvedéssel
    Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
    Nekem kék szemed derült ege kell,
    Örök mosolyod aranykupolája,
    Őszi erdőkben halk lélekzeted:
    Hogy kinyíljék szívem,
    Szépségben s szeretetben – másokért,
    Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
    Veszett irammal, öntudatlanul
    Önzésem és nyomorúságom
    Őrült köreiben.
    Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
    Szárnyaló énekkel, én Istenem:
    Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző – Alázat

    Szeretném elmondani végre egyszer,
    mi vagy nekem. –
    Megcsöndesedtem, nem verekszem
    többé, várom türelmesen,
    hogy gazdag terveit betöltse
    életemmel a szerelem.

    Fáj a hiány szívemben, restelem,
    hogy ember így vagyok,
    hogy lelkemen és testemen
    a csonkaság sajog –
    de rendelés ez, jogerős ítélet,
    nem lázadok.

    Nem lázadok, csak mentem magamat,
    ahogy lehet,
    csak illő társamat
    fürkészem a hiú magány helyett,
    aki ölében és kezében
    ajándékot számomra rejteget.

    Szeretném elmondani végre, végre,
    mi vagy nekem –
    hát így terelt hálóm elébe
    a gondos szerelem,
    hogy fönnakadva gyönge szálain,
    maradj velem.

    Tőled már a viharok elszaladtak;
    szelíd verő
    fényezte békés vonalát utadnak,
    a nyugalom, e fő erő
    lengett lényed körül,
    mint sérthetetlen levegő. –

    Szél támad, és elvinni készül,
    emelgeti a szoknyád,
    beteg vagyok a rettegéstül,
    zokogva borulok rád:
    úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr
    szökni-akaró foglyát.

    Ijesztenélek a világgal:
    mi lesz, ha nem véd
    az én hűségem? kis virágos ággal,
    mi lesz veled? – károdra tennéd.
    Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:
    romjaimon tekints szét!

    Szél támad, és elvinni készül –
    nyomaidon bedől
    az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül
    többé se ég, se föld,
    mindenfelől a hiány szakad rám,
    – te óvsz mindenfelől.

    Szeretném elmondani végre egyszer,
    mi vagy nekem,
    most, amikor már húzódol, menekszel,
    s nehéz fejem
    horgadva várja: koszorúzza meg már
    a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – vezeklés

    jól van Uram értelek

    rúgj még rajtam
    néhányat
    megérdemlem

    vessződdel oktass
    hajts a mindennapok
    átkozott mókuskerekében
    míg bele nem pusztulok

    és ha majd a porba zuhanok

    bűneim súlyos
    fekete köveiből
    építs por-testem
    fölé sírt

    de tudnod kell
    sosem akartam több lenni
    csak egy Ember

    vedd magadhoz lelkemet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára – A lánc

    Nem én vagyok a lánc végén az ékszer,
    Mit készítettek hosszú századok.
    A szép jövőre lehunyt szemmel néztem:
    Honnan tudhattam volna, ki vagyok?

    Ma már tudom, de már minden hiába…
    Egekbe vágytam, s űztem álmokat,
    Nem láttam azt, hogy legszebb az egészben:
    Vállalni bátran láncszem voltomat.

    Láncszem vagyok egy hosszú-hosszú láncban.
    Más lesz a kincs, ó jaj, mikor jön el?
    Csak tartsd erősen, csak vigyázva bátran:
    A lánc, a lánc még ne szakadjon el!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mahátma Gandhi – Idézet

    „Nem szeretném előre látni a jövőt.
    Csupán a jelennel törődök.
    Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Dialóg

    A harkály kopogtat egy vén fenyőfát.
    Én a botomra dőlve hallgatom,
    Mint harmadik.
    Különben csend lakik
    Körül az erdőn.

    A harkály:

    Mit gondolsz öreg: meddig élsz még?

    A fenyő:

    Azt jól tudják az istenek,
    Akik az életem kimérték.

    A harkály:

    Mit gondolsz öreg, hogy mi lesz belőled?

    A fenyő:

    Bizony mondom, nem függ az se tőlem,
    Se tőled.

    A harkály:

    Az emberektől függ tehát?

    A fenyő:

    Az ember nagynak képzeli magát.

    A harkály:

    Mit gondolsz mégis:
    Hiszed, hogy asztalt terítenek rajtad,
    S melléd telepszik egy vidám család?
    Vagy ágy leszel, mely mélyen, hűsen altat
    A nap heve után?
    Szólj, mit hiszel hát, vén embertelen?!

    A fenyő:

    Mit tudom én!
    Bölcső leszek talán.
    Talán koporsó. Oly mindegy nekem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Az eljövendőt várom…

    Már ledőlnek a lelkem tornyai,
    Miket a hiúság emelt,
    És porrá teszek minden cifra házat,
    És pusztasággá teszem e kebelt,
    Hol főlehajtva bujdos az alázat.
    E kongó pusztaságban, végtelen,
    Csillagtalan, adventi éjeken
    Várom az eljövendőt.

    A költőt.
    Az egyetlent, az igazit, nagyot,
    Akinek én csak szolgája vagyok,
    Aki majd tűzzel, lélekkel keresztel
    És hódít lanttal, karddal és kereszttel,
    Őt várom, őt, az igazit, nagyot,
    Mert én fáradt vagyok,
    Mert én gyenge vagyok,
    S ó, mert nem én vagyok az igazi!

    Az én bíborom: ronggyá foszlik el,
    Az én aranyam: ónná folyik szét,
    Nekem a mennyországom is pokol,
    S a szivárványom csupa szürkeség.
    Az én muzsikám: „vén cigány” zenéje,
    Én érzem: ez a vég.

    Az eljövendőt várom.
    És egyengetem az ő útjait:
    Fogékony, izzó szívekre találjon!
    S én majd megnyugszom, ha lábához tettem
    Kopott lantom és kopott csatabárdom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Útravaló

    A lélek,
    mikor búcsúzva bontja szárnyait,
    visz magával a földről valamit.
    Eszmét, melyet világra ő hozott,
    virágot, melyet ő virágoztatott.

    Én Istenem, én mit vigyek neked?
    Nem vihetek én mást, csak verseket.
    Kiválasztok pár útamra valót,
    a többinél tisztábban dalolót.

    S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
    zenét hallok majd, felséges zenét.
    Barátom, aki már előre ment,
    azt a zenét rég hallja odafent.

    S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
    azt a keveset rendre hullatom.
    Az a zene csak vallatja velem:
    Süket sor… nem merem… ezt sem merem.

    S amikor, Uram, hozzád érkezem,
    könnyű kezem miatt szégyenkezem.
    A választottakból csak egy maradt,
    az, melyben elfogtam egy sugarad.

    Az, amelyikben elmondtam neked,
    hogyan szerettem drága földedet.
    S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
    ne ítéld meg nagyon szigoruan.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Én is

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom.

    Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
    vagy ámíthatom és becsaphatom.

    Valaha én is úr akartam lenni
    ó bár jó szolga lehetnék!

    De jaj, szolga csak egy van: az Isten
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Küzdelem

    az út menti bokrok között botladozom
    tövisek karcolják a bőröm
    összeszorított fogam közt véres könnyeim
    íze égeti szikkadt nyelvem
    tüdőm sípol büdös levegőt szív
    szemem nem látja a napfényt
    eső nem mossa arcom

    ajándékot követeltem tőled
    s nem akartam amit kaptam
    Jónásként elbujdostam
    de nem hajóra szálltam s most
    nem jön a cethal mely lenyel
    majd végül partra köp
    csak vánszorgok itt
    valahol az út mellett

    tudom hogy most is figyelsz rám
    és megveted bolond büszkeségem
    amely bajba sodort engem
    de hidd el megbánás és
    alázat is van bennem

    és hiszem hogy egyszer az én sóhajom
    hívja a földre az angyalokat
    hiszem hogy egyszer az én vérem festi vörösre a folyókat
    hiszem hogy egyetlen leheletem vihart támaszt
    és szemem-kék színű lesz az ég
    melyen át megláthatlak végre
    s akkor megmutatod nekem az utat

    mutasd uram oltárod hadd tegyem rá a szívem

    Forrás: Lélektől lélekig