Szóltam: Uram, az én imám merész,
a templom-ívük keskeny és nyomott.
És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
magadnak építs bátor templomot.
Forrás: Lélektől lélekig
Szóltam: Uram, az én imám merész,
a templom-ívük keskeny és nyomott.
És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
magadnak építs bátor templomot.
Forrás: Lélektől lélekig
Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.
Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!
A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,
és üvölts, ahogy a torkodon kifér!
Forrás: Lélektől lélekig
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Forrás: Lélektől lélekig
„Légy hasonló az égen szálló madárhoz, aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Vannak ellenségeid? Jó.
Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.”
(Reményik Sándornak)
„Egy új világ van születőben!” – mondják,
kik felkötötték az Idők kolompját.
A vének, kiknek szája fél-sírásra:
„Megérett a világ a pusztulásra!”
Ne higgy nekik, magadnak higgy te, lelkem!
Én egy órával mások előtt keltem,
de fáradt nem vagyok,
és bizalmasaim a csillagok.
Én nem hiszek a tele-szájas Újban.
Az Új csendben jön és oldott sarúban,
vagy a magasból angyalpille szárnnyal
a szívbe, mit az Istenség megárnyal.
És akiben Igéjét megfogantja,
az szánva néz a kérkedő Kalandra,
amely ma szerteszét
elfojtja a szemérmes Új neszét.
Én hiszek benne, mind a világ ellen.
Őrá esküdtem ifjú életemmel,
s azóta minden évszakújuláson
még-még újabbnak, ifjabbnak látom,
és örökebbnek. Ó hogy issza fényét,
hogy zsendül rajta új sarj, új reménység,
mely örököt akar!
Csak ami örök, az a fiatal!
Ne higgy, én lelkem, csak makacs magadnak.
Megy a karaván, kiskutyák ugatnak.
Vénhedt ebek vonítanak a holdra:
a hold csak hinti harmatát mosolygva.
Eredj, én lelkem, elrendelt utadnak,
szolgálatodra: keletről nyugatnak,
előre, mint a nap.
A Pillérek erősen állanak.
Meleg a nap és hűvös szellők fújnak:
ki mondja őket réginek vagy újnak?
Csorog a forrás, szüntelen szülemlő:
embernek, őznek örök anyaemlő:
vedlik és újul az emberi öltő,
meleg a nap, és énekel a költő.
Lelkem, dalolj s ne félj,
te napsugár, forrásvíz, enyhe szél!
Forrás: Lélektől lélekig
Már voltam botránkoztató
s botránytól rettegő is;
tudom, hogy néha bűn a szó,
a hallgatás megőriz,
de inkább vádoltam magam,
mint hogy megbújva éljek,
míg beragyognak súlyosan
meg nem érdemelt erények.
Válaszoltam mindenkinek:
mikor, miben hibáztam.
De nem sok jóságban hiszek
– s nem minden lázadásban.
Forrás: Lélektől lélekig
Megállították: van jelvény a mellin?
Csak egy virág – mást nem mutathatok.
Reátámadtak: guelf-e vagy ghibellin?
Bátran felelte: – Én költő vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
Ki elég bátor hinni, hogy
szükség van a gondolatára?
szépségre, jóra, ideálra?
Csak aki gyermek és bolond.
Nagy a világ s láttuk elégszer:
szépség s igazság ritka vágy,
győz a tömeg s a butaság,
ahogy a tömegen a kényszer.
Mi mégis csak nézünk magunkba,
bár reménytelen ez a munka:
– „Így szebb lesz!” – szól bennünk a gyermek.
S szól a bolond: – „Más ki segítsen?
Tékozlom magam és teremtek,
magam kedvére, mint az isten.”
Forrás: Lélektől lélekig