https://verskucko.com

Címke: bátorság

  • Grandpierre K. Endre: Magyar mesehősök

    Körém szerelmesem bársony-tűzselyem
    védőrácsot fon.
    S bekerítve életemet, űzve bűnt, bajt, förgeteget,
    anyaként őriz engem.
    Pedig hasonlott világban
    földönfutóvá kell lennem,
    jajgó árvává kell lennem.

    Ne félts engem, ne rejts engem,
    ne félts engem, ne óvj engem.

    Számon az ige káromlás,
    töprengésem világomlás,
    mélységrianás a csendem,
    tunyaságom, szelídségem,
    rossz batyuként le kell tennem.

    Ne félts engem, ne rejts engem,
    ne félts engem, ne óvj engem.

    Nem ülhetek tehetetlen,
    nem hihetek csak a tettben,
    s ha éjfélt ütnek az órák,
    ordassal kell verekednem.

    Győzhet-e a jó a rosszon,
    Sátánfajzaton ősjóság,
    álarcos, titkos bakóin
    mosolyával tündérország?

    Ne félts engem, ne rejts engem,
    ne félts engem, ne óvj engem.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Misztrál: Magyar mesehősök (2006.)

  • Baranyi Ferenc: Tosca

    Bár ő is tudta Angelotti rejtek-
    helyét s megmondta rögtön Scarpiának,
    mikor a vallató a foglyul ejtett
    festőbe tépett, mint veszett vadállat:

    ő mégsem áruló. Az ideálért
    feladott egy közömbös ismeretlent.
    (Egy művésznő amúgy csak festve lát vért,
    s hiába jár áldozni, gyónni – nem szent.)

    Mindig így élt: esendően s szeretve.
    Nem konspirált, nem vitte rá a lelke,
    de kést fogott a döntő pillanatban.

    Mert alkalom szüli – akár a tolvajt –
    a hőst is: szégyen és nem fájdalom hajt
    emberré lenni minket, hogyha baj van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Turistavezető

    Tizennégy éves most a kisleány.
    Kedves komolyság hamvas homlokán,
    És nyílt szemében acélos derű.
    Egészen anyja arca volna tán…
    Csak bátrabb, merészebb minden vonás,
    Elfogulatlanabb a mozdulás:
    A belső ívelés, a ritmus más.
    Finomka szerkezet, – de minden porcikája: vas
    Báj, mely fiús, és szinte férfias.

    Anyja kertjében nyílnak, most is nyílnak
    Szűkös kenyérhez számlálatlan rózsák – –
    Az ő léptei már ki tudja mely
    Titkos jövő tövisbozótját róják…
    Vagy – hátha ő már boldog útra lépett,
    Itt hagyja ezt a fojtó láp-vidéket.
    Hátha ösvénye felkanyarodik,
    Vér-gyűrűs jelző-fákat hagyva el:
    Tetőre, mely ragyogóbb, emberibb.

    Tizennégy éves most a kisleány, –
    A gondok nyílnak a rózsák nyomán,
    A lomha évek fürgén futnak el.
    Pálya, állás, kenyér, – megélhetés, –
    Hogy lesz? – minderre már gondolni kell.
    Féltréfásan megkérdi valaki:
    Hát: mi leszel, hogy is lesz a jövő?
    Csend. Egy percre lehajtja a fejét,
    Gondolkozik. Kicsit zavarba jő.
    Aztán acélos fénnyel felveti
    Napba néző szikrás tekintetét.

    A gondolata merész, meredek,
    Vonulnak benne nagy processzióban
    Irányjelző-fák, szirtek, gleccserek.
    Tárul előtte végtelen határ,
    Nem iruló-piruló csitri már, –
    Mint a megütött érc: úgy feleli
    A kérdésre: mi akar lenni ő
    – S hangjába szokatlanul elegyül
    Halk ábránd és szegescipős erő –:
    „Szép, nagy hegyeken turistavezető!”

    1931. július 14., Szőcs Ágnesnek

    Forrás: Vers mindenkinek

  • V. Viszockij: Hegyi lírai dal

    Hogy kezem reszketése múlt,
    Hegy orma vár!
    A félelem mélységbe hullt
    Örökre már.
    Mi visszatarthat, nincs erő;
    Megyek, de fáj.
    Szirtfok, mely nem legyőzhető,
    Nincs oly határ.

    A sok nem járt út egyikén
    Majd én megyek.
    Egy meg nem hódolt csúcs enyém:
    Rám vár, szeret.
    Itt-haltak neve hó alatt
    Rejtőzködik.
    Végig nem vándorolt utak:
    Enyém egyik.

    A lejtőn kékben álmodik
    Fénylőn a jég.
    A gránit nyomok titkait
    Vigyázza rég.
    Magasba nézve vallatom
    Az álmomat;
    Ők az igaz – hiszem vakon:
    Hó és szavak.

    S feledni annyi év után
    Se tudtam én:
    Kétségeim e szirt fokán
    Öltem meg én.
    A víz – „Légy sikeres nagyon!” –
    Így suttogott.
    Milyen nap is volt az napon?
    Ah… szerda volt.

    Fordította: Erdélyi Z. János

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Takarna sírig is

    Én várom azt az éjszakát,
    mikor álmából felriadva
    a lelkiismeret magát
    sietős hévvel összekapja
    és elszalad a házakig,
    ajtón és ablakon bezörget –
    meghallja, aki bent lakik,
    s lerúgja magáról a csöndet.

    Födetlenül, a csönd pehely-
    paplanával már nem takarva
    didergőn és kapkodva lel
    az este széthagyott szavakra
    s ajkára gyűjti végre mind,
    hogy eltökélt beismeréssel
    tisztán kimondja szó szerint,
    amit a tisztesség igényel.

    Nem lehet várni reggelig
    azzal, mit éj érvényesíthet,
    az alkalom gyorsan szökik,
    akár a pillanatnyi ihlet,
    gyalázatban hagyhat hamar,
    hogy mindent elnapolna benned
    a csönd, amely puhán takar
    s takarna sírig is.
    　　　　　　　　　Ne engedd.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    „Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Útravaló

    Akkor jársz jól, ha
    mind közelebb lépsz ahhoz,
    amitől félnél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Csöndes, ünnepi óda az élethez

    Nagy vagy, te föld, te víz, te tűz az égen,
    mellettetek olyan kicsiny vagyok,
    s te élet, mely sötéten felkomorlasz,
    mindenkinél nagyobb,

    nagyobb, veszélyesebb, iszonyú torlasz,
    mely kőkeményen az utunkban áll,
    s keményebb árnyakat borítsz fölébe,
    mint a kemény halál.

    Hiába bújok el a föld ölébe,
    magas toronyba, léptem követed,
    és szenvedést adsz, terhes aranyalmát,
    követ adsz, köveket,

    és mindig érzem láncaid hatalmát,
    hogy élni nagyszerű és szomorú,
    egy néma szája nekem egy néma harcdal,
    sors és bús háború.

    E sekély korban bús-tragikus arccal
    vallom, hogy nagy vagy, és mindig tudom,
    a kávéházban és a villamosban,
    a lármás körúton,

    és féltve viszlek a tömegbe mostan,
    hol száz idegen szem mered felém,
    és gonddal nézek minden elmenőre.
    Ó életem, enyém.

    Golyózáporban haladok előre,
    ki minden tűzzel, karddal ismerős,
    s úgy csókolódzom és dőlök a sírba,
    mint bátor, büszke hős.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mezei Katalin: Szabadon élni

    Megállok saját lábamon
    – ez másnak tán olykor fájhat –
    meghajlok, ha a sors ítél,
    s nem vesztem el koronámat.

    Életet adok életért,
    és hiszem, túlél a lélek,
    arcomat mosollyal takarom,
    s nincs ember, akitől félek.

    Magamat bátran vállalom,
    tudom, hogy mennyit érek,
    elnézést – igen, ha van miért –
    de kegyelmet sohasem kérek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    “Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

    Forrás: Lélektől lélekig