https://verskucko.com

Címke: béke

  • Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

    Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
    aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

    Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
    nyulat, nem hordoznak emberölő
    szerszámot, megjelenik az angyal és
    megjelenik a csillag és tele lesz dallal
    a decemberi hegyoldal.

    Csak ránézünk a kisdedre
    és tudni fogjuk, hogy Ő az.

    Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
    a petroleumbányák frakkos császárai
    s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

    Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
    legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
    az örök épitők acélos vidámsága.

    Ő megmutatja minden vándornak az útat,
    minden töprengőnek az igazságot, minden
    haldoklónak az életet.

    Ő megmagyarázza
    nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
    megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
    legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
    fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

    Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
    nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

    Ma még sirunk,
    mert a mosolygás nem én vagyok.

    Ma még sötét
    van, mert nem jöttem világosságnak,
    hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

    Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
    Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Tél integet

    Hajnalban deret hint az égi kék.
    Eltűntetek már, mókusok, pelék?

    Befogadott-e régi odvatok?
    Dióimtól szörnyen meghíztatok.

    Vajjon szigorú lesz-e teletek?
    Szeretnék elaludni veletek.

    Csak lelnék barlangot, mely befogad,
    hogy zsibbadásba öljem gondomat.

    Sziklás, védő odut, hol alhatom,
    hol nem tudom: van háború s atom.

    Aludnám, míg indul a hó-zene,
    éber patakszó felébresztene,

    a betömött odut kibontanám,
    kilépnék és új nap ragyogna rám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Békés mederben

    Ma nem lázadtam fel
    a lassú meder ellen,
    ma békésen hömpölyögtem
    és megcsókoltam öreg falvak lábát.

    Ma felüdítettem egy lankadt virágot,
    megfürdettem egy öreg koldust,
    akinek Krisztus-arc volt az arca,
    s tolvajok tutaját mosolyogva vittem.

    Egészen különös béke ez,
    szokatlan érzés, ahogyan kérdezem:
    miért zúgsz erdő?
    Miért sírtok csillagok?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Szörnyű fegyver

    Minden ütésed, átkod
    Hiába ellenem.
    Szörnyű a fegyverem:
    Megbocsátok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: IRÁS KÖZBEN

    Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
    ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
    e forduló világ és az ordas emberek.
    Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
    között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
    rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.
    Igaz, jó szerteütni néha, de békében
    élni is szép lenne már s írni példaképen.
    Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
    mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
    Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
    s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Börzsönyi Erika: Bennem béke

    Addig nézem a vizet,
    s a vízen tükröződő
    napfény csíkját, míg
    felold, eltelít a látvány.
    Bennem béke, köröttem
    csend. Itt, most érzem
    a végtelent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: SÖTÉTEDIK…

    Sötétedik. – Az esti napfény távozó tüzét
    Hunyorgatják még álmosan a csendes ormok,
    S az alkony, mint gyászfátylas, bús bibornok,
    Utolsó áldását a búsan felvonagló tájon csendben hinti szét.

    Midőn feléd lábujjhegyen az Álom közelít,
    Légy áldva, táj, te derűs, pihenj, ki szültél szőke Aratást és édesajkú Szüretet,
    S ki rabtartódat, az embert, bölcs mosollyal tűröd, táplálod s szereted,
    S várod nagy türelmesen, hogy bölcs lesz végre, mint te és szelíd.

    Feledd, hogy görcs kezében most a kard
    Ős, barbár fénnyel villog, s hogy ezer
    Új és finom csudájuk rútra vetkezett, s lőn gyilkolásra szörnyü szer,
    S ki már hozzád tért s arat, és… szívedre elfektette, óvd meg és takard.
    Szorítsd erősen kebledhez, fülei immár mit se halljanak,
    Szétlankadt ajka közé ágyazd mécsvirág bogos, némító gyökerét,
    Ne hallja már, hogy a szél oly furcsán szól,
    Minthogyha sírást hozna, halk ezüstöt, gyerekét,
    Mert tán halottul is még sóhajra hajolna össze a két vértelen ajak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ismeretlen szerző: Tanmese

    A szamár azt mondta a tigrisnek:
    – A fű kék.

    A tigris válaszolt:
    – Nem, a fű zöld.

    A vita elmérgesedett, és mindketten úgy döntöttek, hogy döntőbíróság elé viszik a dolgot, ezért az oroszlán, a dzsungel királya elé járultak.

    A szamár már azelőtt kiabálni kezdett, hogy elérte volna az erdei tisztást, ahol az oroszlán ült a trónján:
    – Őfelsége, igaz, hogy a fű kék?

    Az oroszlán válaszolt:
    – Igaz, a fű kék.

    A szamár sietett és továbbment:
    – A tigris nem ért egyet velem, ellentmond és bosszant, kérlek, büntesd meg.

    A király ekkor kijelentette:
    – A tigris 5 év hallgatással lesz büntetve.

    A szamár vidáman ugrott, és elégedetten, ismételgetve folytatta útját:
    – A fű kék…

    A tigris elfogadta a büntetését, de előtte megkérdezte az oroszlánt:
    – Felség, miért büntettél meg engem, elvégre a fű zöld.

    Az oroszlán válaszolt:
    – Valójában a fű zöld.

    A tigris megkérdezte:
    – Akkor miért büntetsz engem?

    Az oroszlán válaszolt:
    – Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy a fű kék vagy zöld. A büntetés azért van, mert egy ilyen bátor és intelligens teremtmény, mint te, nem vesztegetheti az idejét arra, hogy egy szamárral vitatkozzon, aki ráadásul még idejön és ezzel a kérdéssel engem zaklat.

    A legrosszabb időpocsékolás a bolonddal és fanatikussal vitatkozni, akit nem érdekel az igazság vagy a valóság, csak a hite és az illúziói győzelme. Soha ne vesztegessük az időt olyan érvekre, amelyeknek nincs értelme. Vannak emberek, akiknek bármennyi bizonyítékot mutatunk is be, nem képesek megérteni, másokat pedig elvakít az ego, a gyűlölet és a harag, és csak azt akarják, hogy igazuk legyen, még akkor is, ha nincs igazuk.

    „Amikor a tudatlanság ordít, az intelligencia hallgat. A te békéd és nyugalmad többet ér.”

    Forrás: ismerős bejegyzése

  • Sík Sándor: II. A csendességről

    Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen
    Türelmetlen, ideges két kezem.
    Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani.
    Kulcsolódjanak nyugalomra békén,
    Legyenek egyszer magukért és érted.
    Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni,
    Csukódjék nézni békén befelé,
    Látni magát és téged.

    Sokáig jártam sokfelé és Márta-módra sokban szorgoskodtam.
    Kopogtattam a dolgokon és megmaradtak tompa némaságban.
    Visszhangot adtak mások, de nem nekem valót,
    Nem a te hangodat.
    És mind a dolgok, amiket mohó és munkás ujjaim illettek,
    Elnyeltek egy-egy darabkát belőlem.
    El-elhagytam magamból mindenfelé az útfelen,
    A lelkem jó, nekedvaló, érőnek termett darabkáit.
    Azt hittem: elhozom neked, amit lelek, és örömödre lesz,
    Pedig ők emésztettek engemet,
    És megmaradtak: rossz kőnek a kő, és ólomnak az ólom,
    Mert nem volt ujjaimban az élet szent hatalma még,
    Mert nem csókoltál még belém magadból eleget:
    Én voltam még nagyon, a régi termés-durva én;
    Termés-arany, mert kezedből került ki,
    És csillogó, mert fényed fénylik róla szerteszét,
    De szétfolyó, puha, erőtlen csillogás,
    És nem született meg belőle még a drága Magisterium,
    Mely amit ér, arannyá nemesít.
    És mindhiába volt a jámbor járás sokfelé:
    Egy-, egyfelé kell menni makacsul.

    Jöjj, Uram, visszajöttem,
    Jöjj és keverj belém acélt a lágy aranyba,
    Fogj meg s taníts meg magamat megfogni,
    És kezedet el nem bocsátani,
    Akkor sem, mikor másért nyúl karom.
    Vízbefúlót félkézzel menteni és téged fogni erősen a mással;
    Törni követ félkézzel meredek szirtek szélén,
    S kapaszkodni a másikkal kezedbe;
    Könyvet lapozni, húst aprítani,
    Kezet szorítani és kardot köszörülni,
    Félkézzel mind: a másikat hagyni nyugodtan a te szent kezedben;
    Szólni az emberekkel, hogy rólad szóljon és neked a szó;
    Írni taníts betűt, hogy képedet képezze titkosan;
    És lenni én, hogy légy Te én helyettem,
    És hozni mást magamhoz, hogy hozzád hozzam őket,
    És adni magamat, hogy téged adjalak.
    Taníts, Uram, taníts, a lábadhoz ülök,
    Magamra és magadra, semmi másra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Téli áhitat

    Csendesen, botfülű vonat!
    A szakrális lepel alatt
    Piheg a téli Balaton.
    Fehér áhitattal köszöntsük,
    Mint a csilingelő ezüst kösöntyűk
    A felnyújtott jegenyegallyakon.

    Csak ez, csak ez van, – nincs se vér, se bomba,
    Nincs katakomba,
    Csak a szépség van, ez a hófehér.
    Vonat, egy percre tűrtőztesd a lángod,
    Hadd sírok el egy sajgó Miatyánkot
    A szépséggyilkos emberért!

    Forrás: Lélektől lélekig