Hogy mért hervadnak a virágok? –
Ne kivánj többet, mint egy álmot,
Az álom élet édessége:
A boldogság, a csend, a béke.
Hogy mért magányos minden lélek? –
Szived álmát ki érthetné meg!…
Mit láthatnál az izzó napban???
Örök, szent, a változhatatlan.
Szellőre megmozdúl a lég is. –
Te élsz, s boldog vagy még is, még is,
Hisz’ elkisér fanyar magányba
Lelked átlátszó, fehér álma.
Forrás: Vers mindenkinek
„Sohase feledd azt, hogy az értékes élet alapja a szeretet és a békesség.
Utána a türelem és az emberi megértés.”
– Tamási Áron
Forrás: Lélektől lélekig
Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
csak ostobaság. Eszméink között
rabon ugrálunk, mint az üldözött
majom, ki tépi ketrecének rácsát.
Légy ostoba. A jóság és a béke
csak ostobaság. Ami rend lehet,
majd így ülepszik le szíved felett,
mint medrében a folyó söpredéke.
Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess,
bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes.
Légy oly ostoba, mint majd a halál.
Nem lehet soha nem igaz szavad –
jó leszel, erős, békés és szabad
vendég múlt s jövő asztalainál.
Forrás: Lélektől lélekig
Sötétkék selymét
Az égi sátor
Kitárja – s csönd lesz
A végtelenség.
A messze élet
Itt zeng szívemben
S e zene békén
Az égre réved…
Ti régi esték,
Ti messzi vágyak:
Ma minden álom
És minden emlék.
Ma csillagokra
Néz már a vándor
Nyugodt, örök, bús,
Tenger rokonra…
Zenélj szelíden
Szent tavasz este
S mint a virágok,
Mély végtelenbe
Nyílj ki ma szívem!
Forrás: Lélektől lélekig
Oly kurta volt az élet.
Oly csonka volt a szépség.
Oly ritka volt a béke – –
S minden fél-boldog percbe
Annyi fájdalom s félelem vegyült:
E szín-skálának kellene legyen
Emberentúli kékje:
Valahol egy ősz, hosszú és derült.
Ahonnan vissza-látva
Szükségszerű minden gondunk-hibánk.
Fénylik felénk értelme-felfedetten – –
De már többé nem tartozik reánk.
Forrás: Lélektől lélekig
Jó volna lenni búzavirág-módra:
Ülni tövemen csendességgel,
És napra, rétre, aratókra
Rámosolyogni halkan, kéken,
Békességgel.
Ne lenne közöm semmi, semmi
Tevés-vevéssel, hangossággal:
Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
És dicsérni a boldog Istent
Boldogsággal.
Forrás: Szeretem a verseket
I
Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
körülkerít a farkasok hada,
hogy fölkoncolja hitvány testetek.
Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
a végítélet nektek: harsona
örök pokolra ébresztő szava,
– az ördög fújja, lelketek felett!
Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
és eltaszítva tudni: el nem éri
a bűvös szférát az, ki kárhozott.
És bár lehettél volna, mint az angyal,
időtlen malmot nyomni lesz sorod,
mert földre buktál zúzott, sáros arccal.
II
De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!
Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
ki lángra gyújt, fülünkbe zúgva zengvén:
Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
de tartsatok ki, átölelve tartva
a koldusabbat, azt, ki összetépte
az életét, – mert ez segít a partra,
és ez tanít a drága szóra: béke.
Forrás: Lélektől lélekig
Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér…
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél…
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.
Forrás: agfalva.lutheran.hu
saját kicsinységünk tudatát
jelentéktelenségünk savanykás nyirkát
nehéz elviselni
mindenki kitalál valamit
ettől oly változatos a világ
ettől oly reménytelenül unalmas
pergő imamalmok és kereplők nyikorognak
bizonygatásra panaszra mindig van ok
nagyszerűségünk elhitetni
másokat félrevezetni
mások otromba hibáit leleplezni
sokáig lehet a többiek rovására élni
az ember hiszékeny állat
s tartozni szeretne valahová
görcsösen kapaszkodni valakibe
többnyire hálás az odafigyelésért
a fenyítő kezet is megcsókolja
csak komolyan foglalkozzanak vele
csak ne hagyják egyedül
csak ne gyötörjék a szorongás démonai
ilyen nyomorultak vagyunk
dróton rángatott bábuk
szakadatlanul megalázott páriák
az erőszakos rögeszmék rabságában
a kaméleonként változó köznapi létben
nem lelhetünk mi soha nyugalomra
se itt se ott se másutt az ég alatt
csak a lelkünk rejtekén
a belső tér háborgásait lecsendesítve
csak a vereséget elfogadva győzhetünk
csak ha mindent elveszítünk
úgy nyerhetjük el a békét
a hiszékenység öntelt vámszedőit
kicselezve a legfőbb jutalmat
a gyámolító boldog halál után
az enyhet adó semmi perzselő ölelését
Forrás: Lélektől lélekig
