Oly kurta volt az élet.
Oly csonka volt a szépség.
Oly ritka volt a béke – –
S minden fél-boldog percbe
Annyi fájdalom s félelem vegyült:
E szín-skálának kellene legyen
Emberentúli kékje:
Valahol egy ősz, hosszú és derült.
Ahonnan vissza-látva
Szükségszerű minden gondunk-hibánk.
Fénylik felénk értelme-felfedetten – –
De már többé nem tartozik reánk.
Forrás: Lélektől lélekig
Jó volna lenni búzavirág-módra:
Ülni tövemen csendességgel,
És napra, rétre, aratókra
Rámosolyogni halkan, kéken,
Békességgel.
Ne lenne közöm semmi, semmi
Tevés-vevéssel, hangossággal:
Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
És dicsérni a boldog Istent
Boldogsággal.
Forrás: Szeretem a verseket
I
Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
körülkerít a farkasok hada,
hogy fölkoncolja hitvány testetek.
Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
a végítélet nektek: harsona
örök pokolra ébresztő szava,
– az ördög fújja, lelketek felett!
Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
és eltaszítva tudni: el nem éri
a bűvös szférát az, ki kárhozott.
És bár lehettél volna, mint az angyal,
időtlen malmot nyomni lesz sorod,
mert földre buktál zúzott, sáros arccal.
II
De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!
Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
ki lángra gyújt, fülünkbe zúgva zengvén:
Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
de tartsatok ki, átölelve tartva
a koldusabbat, azt, ki összetépte
az életét, – mert ez segít a partra,
és ez tanít a drága szóra: béke.
Forrás: Lélektől lélekig
Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér…
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél…
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.
Forrás: agfalva.lutheran.hu
saját kicsinységünk tudatát
jelentéktelenségünk savanykás nyirkát
nehéz elviselni
mindenki kitalál valamit
ettől oly változatos a világ
ettől oly reménytelenül unalmas
pergő imamalmok és kereplők nyikorognak
bizonygatásra panaszra mindig van ok
nagyszerűségünk elhitetni
másokat félrevezetni
mások otromba hibáit leleplezni
sokáig lehet a többiek rovására élni
az ember hiszékeny állat
s tartozni szeretne valahová
görcsösen kapaszkodni valakibe
többnyire hálás az odafigyelésért
a fenyítő kezet is megcsókolja
csak komolyan foglalkozzanak vele
csak ne hagyják egyedül
csak ne gyötörjék a szorongás démonai
ilyen nyomorultak vagyunk
dróton rángatott bábuk
szakadatlanul megalázott páriák
az erőszakos rögeszmék rabságában
a kaméleonként változó köznapi létben
nem lelhetünk mi soha nyugalomra
se itt se ott se másutt az ég alatt
csak a lelkünk rejtekén
a belső tér háborgásait lecsendesítve
csak a vereséget elfogadva győzhetünk
csak ha mindent elveszítünk
úgy nyerhetjük el a békét
a hiszékenység öntelt vámszedőit
kicselezve a legfőbb jutalmat
a gyámolító boldog halál után
az enyhet adó semmi perzselő ölelését
Forrás: Lélektől lélekig
Oly boldogság egyedül lenni!
Én el akarok hagyni mindent,
Énnekem nem kell senki, semmi.
Zsibbaszt a zaj, fáraszt a nyüzsgés,
Nem kell az öröm lobogása sem.
Énnekem nem kell senki, semmi,
Csak magam és mennyei másom:
Az én szerelmesem.
Olyan édes egyedül lenni!
Mikor a magamé vagyok,
Mikor a zavaros özönben
Egy kis pontot találhatok,
Egy sziklát, ha parányit is,
Ha szürkét is és hideget,
De olyat, amely nem inog.
És mikor onnan nézek a vizekbe,
És hallgatom, hogy zúg a szennyes ár,
És hazatérek megpihenni,
Mint alkonyatkor a fáradt madár.
Oly édes odahaza lenni!
És magamat kitárom,
Akár a szentély ajtaját,
És úgy gyűjtöm a perceket,
A napot és az éjszakát,
A hajnalt és alkonyatot,
Napfényt, mosolyt és könnyeket,
És mindent, mindent, ami fény,
Ami meleg és ami élet.
És bent a szentek-szentje rejtekén,
A hétlakatú vasajtó megett,
Ott összehordom mind a kincseket,
Mint virágport a méh,
És egy világot alkotok belőle,
Amit meg nem lát soha senki,
mert ez a világ a kedvesemé.
Oly jó ama világban lenni!
Mert ott vele vagyok.
Ő ott van, ő mindig velem van,
És gyakran mosolyog.
Valahányszor magamba nézek;
Ő mindig újra megszületik bennem,
És ő egyedül az enyém.
És énnekem ővele lennem
Nem embernek való gyönyör;
Hogy néha azt hiszem, hogy el se bírom,
Olykor már azt hiszem, hogy összetör,
S édességétől meghalok.
Hisz én oly gyönge és oly gyáva
És olyan nyomorult vagyok!
Az én szegény ember-szívemnek
Nagyon-nagyon sok az örömből ennyi.
De ő, az édes, szeret engemet,
És mindörökre az enyém.
És mindörökre átölelve tartja lelkemet.
Oly édes, édes vele lenni!
Forrás: Lélektől lélekig
Apu játszott velem tegnap este
A fenyőfa alatt, vidám hangulatban.
Ajándékba kapott villanyvonatomat
Próbáltuk ki együtt, mint szalad, hogy tolat.
Éjféltájban már csak mi voltunk fenn ketten,
S alvás előtt tőle halkan megkérdeztem:
„Apu mindenkinek van játékvonatja,
Amilyet én kaptam e szép karácsonyra?”
Apu elkomorult, választ alig talált,
S végül e szavakkal oktatta kisfiát:
„Nagyon kevés gyermek ünnepel úgy, mint te,
Mert az egész világ nyomorral van tele.
Sokan ruhátlanok, betegek, éhesek,
És azt sem tudják, hogy Jézus megszületett.”
Kis játékaimat szépen elrakodtam,
Majd a paplan alatt ekképp imádkoztam:
„Úr Jézus, hozz végre egy olyan ünnepet,
Amikor játékot kap minden kisgyerek!
Éppen úgy, mint nálunk, csillog a fenyőfa,
És mosolygó arccal játszanak alatta.
Nem gyártanak többé gyilkos fegyvereket,
Csak ruhát, játékot minden kisgyereknek.
Minden ember örül, hogy a földre jöttél,
És hogy e világnak megváltója lettél!”
Forrás: Lélektől lélekig
Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon,
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója.
Álom, álom karácsonyi álom!
Álom, álom… Betlehemben
Kicsike Jézus megszületett.
Szép Szűz Mária, egek ékessége,
Mi bűnös lelkünk egy édessége
Csókkal hajol a jászolka tövébe,
Kicsi Jézuskára rájanevet.
Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus,
Ügyefogyott népre, ránk mosolyog
Csilló levegő-égben, boldog fényességben
Nekünk dalolnak angyali karok.
„Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség, békesség földön az embernek!”
Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus,
Panaszkodjunk-e teneked?
Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
Hiszen te jól tudsz mindeneket!
S te, fényes szép angyalsereg,
A békességet is ismered!
A békesség – te jól tudod, – meleg cipő:
És édesanyja a bánsági búza.
A békesség a nagy hegyek nyugalma:
És homlokukat a Tátra koszorúzza.
A békesség egy csendes kicsi napsugár talán,
Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
De máshol még nem látják szegény magyar szemek,
Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván,
A békesség a kassai harangszó,
S a székely falukon a pásztorok miséje
Kétszerte szent!…
Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus,
Tedd, hogy legyen békesség idelent!
Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
Békesség a földön, békesség, békesség
Szegény magyaroknak.
Forrás: Lélektől lélekig
Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.
Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.
Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.
Jó éjszakát, jó éjszakát.
Forrás: Lélektől lélekig
