https://verskucko.com

Címke: elmélkedés

  • Reviczky Gyula: Agglegény karácsonya

    Ha elközelg a szent karácsony
    (Örömnek éje, áldalak!)
    S angyalka jár kis csöngetyűvel,
    Hol gyermekek zsivajganak:
    A házhoz tartozók szemében
    Mosolygó békefény derül.
    Mindenki vígad a családban,
    Az agglegény busúl csak egyedül.

    Vannak talán jó ismerősi,
    A kik meghívják szívesen?
    Mit ér! az agglegény e körben
    Karácsony-este idegen.
    Az egygyé tartozó családdal
    Érzése, kedve nem vegyül.
    Csak elmereng, busul magában.
    Mily szomorú sors lenni egyedül.

    És mennél hangosabb a kis kör,
    Annál inkább elmélyed ő.
    Az ifjuság elszállt fölötte.
    S ki még hozzá megy, lesz-e nő? …
    Óh, mert olyan sivár az élet
    Feleség és család nélkül.
    Köznapnál szomorúbb az ünnep,
    Nem ízlik a falat sem egyedül.

    Leverten tér rideg lakába,
    S vádolja némán önmagát:
    Elvesztegetted ifjuságod’,
    S újat az ég többé nem ád.
    Azzal kérkedtél, hogy szabad vagy,
    Nyüg nélkül élsz, függetlenül…
    Ah, annál nehezebb leszen majd
    Utód nélkül halnod meg egyedül!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • József Attila – Balatonszárszó

    1

    Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
    fehér habokba szaggatja a zöldet.
    Fogócskáznak az apró viharok,
    az ablakban a legyek megdögölnek.
    Nyafog a táj, de néha némaság
    jut az eszébe s új derűt lel abban.
    Tollászkodnak a sárga lombu fák,
    féllábon állván a hunyorgó napban.
    Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
    mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
    Becsomagoljuk a vászonruhát
    s beöltözünk szövetbe, komolykodva.

    2

    Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
    a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
    én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
    meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.
    Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,
    az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.
    Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,
    mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.

    3

    Je n’ai point de theme,
    excepté que je t’aime –
    költeni csak ezt tudtam,
    mert mindig elaludtam,
    hisz annyiszor öleltem,
    ahányszor rája leltem.
    Szemüveg volt az orrán,
    az alól nézett énrám
    s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt
    hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert.
    Szivemben bizony kín dult,
    mikor a vonat indult,
    de nem sokat merengtem –
    esett, hát hazamentem.
    Száz gramm dohányt hagyott rám,
    hogy legyen cigarettám.
    S nem álmot, hanem alvást.
    Nem látjuk többé egymást.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

    József Attila, Balatonszárszó, ősz, vihar, szerelem, csónak, hullám, emlék, búcsú, Balaton

    Gárdonyi Géza – A Balaton

    Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
    égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
    Arcát a hold benned elmélázva nézi,
    s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
    Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
    az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
    Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
    Balatont álmodom s melléje magamat.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Pilinszky János: Egy szép napon

    Mindig az elhányt bádogkanalat,
    a nyomorúság lim-lom tájait kerestem,
    remélem, hogy egy szép napon
    elönt a sírás, visszafogad szelíden
    a régi udvar, otthonunk
    borostyán csöndje, susogása.
    Mindig,
    mindig hazavágytam.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Jogos István: Helyzetkép

    A harmatcsepp, amit a párkányon
    találtam: a múlt.
    A horizonton tomboló vihar: a jövő.
    Most épp a szelet várom.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: (Rousseauként…)

    Rousseauként a magány s természet ölébe heverve
    Üdvözlégy Gábor, vén szepesi remete!
    Mert gyönyörű nyelvünk antik mértékre legillőbb,
    Disztichonos versben írom e szép sorokat.

    Hogy vagy öreg, mint vagy, mit csinálsz, mily műveket írsz ott,
    Bércek ormain és völgyek ölén egyedül?
    Én, hazai remeket s idegen lánglelket imádó,
    Nemzetem és a világ mestereit tanulom.

    Életem olyan most, amilyen ez a puszta nagy alföld:
    Egyhangú, néma, óh de azért gyönyörű!
    Mint itt tündérként palotát rak a déli verőfény,
    Lelkem vára aként épül a csend közepett.

    Hamlettel csak a port, a halált keresém szemeimmel.
    Most a magány s szeretet ifjui kedvre derít.
    Múltam kincsei mind: emlékek tűnt szerelemből,
    És a barátságból, lengenek ím körülem.

    Barna leány s szőke, rózsás köd fényiben úszók,
    Sok derekas ifjú, kiknek a társa valék,
    Kik nevük egykor még hírnek anyakönyvibe írják,
    S kikkel együtt én is álmodozom s hevülök.

    Ámde Phaetonként tört szárnyon hullok a napba,
    Óh de a láng fogad ott, isteni, mennyei tűz!
    S inkább fönn vesszek gyors röptű vágyak egében,
    Mint a vakond idelent túrjam a sárt meg a port.

    Félszegen és fecsegőn tűntem szemeidbe gyakorta,
    Ám hidd el Gábor: jobb vagyok, mint a hirem.
    Természet s lángész szemlélete érleli bennem
    Azt a magot, melyből még aratand a hazám.

    Te pedig erdei tölgy, vagy a bérc bús méla fenyője,
    Nézz le reám végre, hegyrül a völgybe tekints.
    Vagy tán, vén pennás, szerelem nyila sajg a balodban,
    Tán a Futó Ella szép szeme vont oda fel?

    Jókai is öregen szerelem rózsáiba botlott,
    S Goethe Hades küszöbén Eros ölébe hevert.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Kérdések

    Az éveket, a messze, messze szálló
    Szép éveket, Uram, ki hozza vissza?
    Vagy várja őket örök kikelet?
    Szerelmemet, a messze, messze illant
    Szűz csodaszarvast, Uram, hol lelem meg?
    Vagy várja őt is egy örök csalit?
    A bánatot, a messze, messze elment
    Szent felleget, Uram, hol látom újra?
    Vagy várja őt is örök üdv ege?
    Az életet, a messze, messze tévedt
    Víg életet, Uram, még megtalálom?
    Vagy tán a Fájdalom csak az örök?

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Költők

    Vannak poéták, akik sohsem írnak,
    Csak a szívükben élnek költemények,
    Valami nagy búbánat érte őket,
    S azóta lettek költőkké szegények.
    Egy szebb világnak épp úgy álmodói,
    Rajongás őket éppen úgy hevíti,
    És éppen olyan szomorúk, lemondók,
    Mint azok, akik – verset tudnak írni!

    Forrás: MEK

  • Luminita Mihai Cioaba: Szerelem sátra

    Olykor
    az eső cseppjeiben
    át tudod csempészni
    a Hold Éjszakáját
    a
    Szerelem Sátrába

    ahol
    a töménytelen
    Szomorúságtól és Szerelemtől
    továbbra
    is hiszed
    hogy
    a Tűz a Vízből születik

    míg
    az Évszakok
    gyökeret vertek a
    végtelen
    pillantásában
    amit
    gyakran
    megérinthetünk
    csak
    nem
    tudjuk
    Mikor…

  • Babits Mihály: Olvasás közben

    Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró
    hangyák mászkálnak feketén a könyvben.
    Jaj… nézd… lecsusznak a világos lapról!
    s fejembe bizsegnek… hosszu sor… tömötten.

    S mindegyik egy-egy darabkát elrabló
    súlyos velőm’… vékony csáp… viszi könnyen…
    s agyam e mindig szikra-éhes tapló,
    elfogy!… hál’isten… s megindúl a könnyem…

    A könny, a szelíd, meleg, enyhítő…
    és attól oly érzékeny lesz a kedvem,
    amilyen nem volt száz esztendő óta.

    Megáll… elég vén: meghal az idő;
    a fülem zúg; s lenn mélyen a szívemben
    örök búgássá szélesül egy nóta.

    1. június

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Faludy György: Halottak napja

    Elnéztem régen, ahogy nagy sorokban
    indult a temetőbe a menet,
    őszirózsával, könnyekkel, szatyorral,
    hogy a holtakkal beszélgessenek.

    Volt, aki apró széket vitt magával,
    a másik ásót vagy kis gyermeket, –
    az enyimek széthulltak a világban –
    most nézem őket s elkeseredek.

    Mert évről évre kevesebben mennek,
    fiatal ritkán; csak az öregebbek.
    A sírokon gyertyák is alig égnek,

    nincs sóhajtás, nem mondanak imát –
    feladták a holttal a közösséget,
    és feladja önmagát a világ?

    (Budapest, 1993.)

    Forrás: PIM – Faludy György válogatott versei